daganat-pohar_voros_bor

Ez eddig, közbeszéd volt, hogy a vörös bor véd a daganatos megbetegedések ellen. Sokan ez végett itták, ha már ital legyen bor, ha már bor legyen vörös. A sok vörös bor persze eddig sem használt, hiszen az alkohol káros mivoltát, nem lehet nem figyelembe venni. A kis mértékben orvosság, nagymértékben gyógyszer, tehát megmarad továbbra is viccesnek.

A lényeg viszont komolyan. Kiderült a régen nagy szenzáció tévesnek bizonyult Polly Newcomb a tanulmány vezetője szerint, a vörösbor és a fehérbor sem véd a daganatos betegségektől. Sőt a fogyasztásuk nagyobb mennyiségben inkább káros és növeli a kockázatot. Tehát a javaslat, azt igyuk, ami ízlik, de bármi legyen is az alkohol, alkohol marad, tehát csak egy pohárkával az a biztos.

Nem épül le az agy, és nem árt más sejtjeinknek sem, valamint nem leszel más napos.

Aki túl sokat tombol, az hamar elégeti a szervezetét is.

Tehát, amint mondtam, ismét beigazolódik az ember az ember. Ezáltal igaz a mondásom, az ember gyarlósága miatt, tévedő és hibázó lény. Még akkor is ha tudományról van szó, hatalmas tudósokról is, vagy számtalanszor alátámasztott statisztikáról.
 

SOSE FELEDD, TE NEM STATISZTIKA VAGY.

Ha 100% -ból 95% -ban valami biztos, elég az arra, ha véletlen, éppen Te esel az 5% alá.

Ugyanakkor, ha nincs jobb megoldás, akkor egy 95% -os biztonság jó alap arra, hogy mellette döntsünk, bármiről is van szó. Ha viszont az utolsó szalmaszálról beszélünk, akkor abba kell belekapaszkodnunk.

Tökéletes garancia ritkán van, még rutin dolgok is okoztak gondot, néha éppen a rutin volt az oka.

 

J.Dzs.Schwarcz