demokrácia nem volt nem lesz, demokrácia nincs, diktatúra létrehozásaSokszor az a pontosabb észrevétel, a diktatúrát létre hozatják velünk, és azt hisszük Mi akartuk, hogy így legyen.
Pedig dehogy.
Ahhoz Mi nem vagyunk eléggé politizáltak. A közisert mondás érvényes: “AZ erősebb kutya…”.
Aki hatalmon van diktálni akar, és fog is. Mindenki úgy kezdi, én nem lennék olyan, amilyenek ők. Csakhogy amire valaki föl jut a csúcsra olyanná válik. Ismeretlen objektumDe ezen is tovább lehet menni, a médiák attól harsogtak, arról beszéltek valamikor lelkendezve, végre több párt rendszer van, addig ma ott tartunk, már elértük a két párt rendszert. Ez érdekes szinte minden több párt rendszer lehetőségű államban, a több megáll a kettőnél. Ez is érdekes jelenség.
Tudom azt mondod nyugodjak meg, nyugaton is így van.
Na ez itt a baj. Mihelyt valamire a parasztember rájön a maga kis eszével, mindjárt megnyugtatják:
„”Pista bácsi ne örüljön nem talált fel semmit a nyugat, már megelőzte ebben is.”
Hát Én meg olyan vagyok, aki Pista bácsit ismeri, hogy az akkor sem viccel, amikor lehetne, már mert nem is tud, de viszont annál inkább meg van a magához való esze.
Után jártam Én is ennek és igaza volt.
Miért van ez így?
Kérdeztem az öreget, hátha tudja már azt is, de ennyit nem tudott Ő sem.
Gáspár bácsi mondta – nem Győzike hagyj már, – Ő még fiatalember bár több pénze van mint esze, Gáspár bácsinál ez fordítva van.
Azt mondja: 2001 10. 25.-én Horn Gyulának azt „panaszolták” a szpíkerek, hogy a FIDESZ 96 százalékban támogatja Orbán Viktort, addig Medgyesy-nek csak 85 százalékos a támogatottsága. Tehát Orbán mögött egységesebb a támogató erő. Igaza volt Gyulának. Melyiknek? Hát Horn -nak! Majdnem jó barátok lehettünk volna, ha adott volna privatizált állam részt, – egy kisebb állami céget.
Az meg tudod hogy nagyobb, mint itt valaha is lesz, egy olyan kis vállalkozónak, aki tényleg maga indította el üres zsebbel a kisvállalkozását. Tehát igazi szocialista starttal indult, vagyis zéró induló tőkével startolt.
Így egyértelműbb.
Én má csak tudom, meg a Laci bácsi, mert kettőnk nagybirtoka kitesz vagy 100 négyzetmétert. 100 méteres gyors futónak 10 másodperc a végére járni.
Nem baj nincs rajta mit csinálni. Búza táblának asztal méret, paradicsomot  meg már nem vesz senki.
Szóval Lajos bácsi a másik szomszéd -tele vagyok szomszéddal mi?- azt mondta hogy: kb., ezt mondta:100 % támogatottsága csak Rákosinak volt.
Szóval, most ami jó lenne, -vagyis lehet különböző a véleményünk, különböző arányokban-, most azt ugyanaz a média, nem ünnepli, ellenkezőleg problémának tekintette.
Lajos bá leintett, ne olyan hevesen, mert megnő a légnyomásom, ezért átvette a szót.
Akkor ember mond meg mi a bazinát akarsz, egységet, ami más néven diktatúra, vagy több pártrendszert ezen belül is több párt, vagy miniszterelnök választási lehetőséggel, ami a demokrácia lényege?
 /mert nehogy megkajáltass, hogy mindenki az országban csak egyetlen emberben, pártban lát kizárólag kiutat, -legyen az bárki ilyet nem ismerek/ Magamon kívül, de még ez sem biztos.
 
Volt már hogy kihalt az Árpád ház jött helyette szegényház. Ez se jobb hidd el ha mondom.
Az más, hogy van mindig egy többségi akarat, és az érvényesül.

Persze attól még ha igaz, ha nem igaz, annyi igaz, hogy ők döntenek.
Ez olyan nagy baj?
Mert valóban különbséget kellene tenni a szétesés –széthúzás, valamint az egység és a diktatúra fogalmai között.

Ezeket körvonalazva egy csoport jelen esetben egy párt belső szervezettségének fokozatai lehetnek. A két véglet az biztos, hogy a legrosszabb. A legerősebb egység véglete a diktatúra, a leglazább egység, egy szervezet szétesése felé orientál.
Tehát egyik nem demokrácia, a másik nem szabadság.
Hú ez most komplikált szerintem menj vissza két sort és olvasd vissza helyettem is.

Ezt nem tudom, hogy valakinek az utasítására csinálják, vagy tényleg ilyen kavintonos a magyar. Elfelejtették a diktatúra alap problematikáját. Nevezetesen ott volt egy párt, egy elnökválasztás. Azt akkor miért hívtuk diktatúrának és mért nem erős egységnek. Annál erősebb egység nincs, mint a diktatúra.
Most ugyanazt a jelenséget miért hívjuk erős egységnek, miért nem diktatúrának.
Mert ezt magunktól tesszük, azt meg utasításra?
Laci bá megmondta az igazat, mert Ő nem gyáva, és mert nem tudják hol lakik.
A titkos szolgálatnak súgom, nincs lakása ilyen helyeken ne keressék.
Vagy nem emlékszünk? Ilyen gyenge lenne a memóriánk, hisz még nem is történelem.
A jelenleg meghatározó, kettős párt rendszer sem áll messze a diktatúrától. Nagyon kevés a választási alternatíva, vagy ezt a nem jót, vagy azt a még rosszabbat választom. Ez így nekem nem jó. Nekik viszont jó. A többség megszavazta. Most vagy ennyi a lefizetett ember, vagy ennyi a nem látó. „Mert van szemetek és nem láttok…..” vágom a bibliát mi? Nem tudtad volna, hogy onnét van, azt hitted kitaláltam. Szóval nincs alternatíva.
Na ilyenkor mit ikszelsz választáskor haver. A foci is rossz, de ott legalább van döntetlen, itt nem lehet. Itt csak a győzelem lehet. Jól kitalálták
Ráadásul a második hely sem rossz.
Ezt a meccset a mi kontónkra hülyeség lenne újra játszani.
Ebből adódóan biztonságban érezhetik magukat a pártok, ami ugyancsak diktatórikus mechanizmusokhoz vezet /het/.
A társadalomnak kellene erre a jelenségre fölfigyelni és tudatosabban /politikusabban/ szavazni, megelőzve a diktatórikus helyzet kialakulását. Ne dőljünk be annak a híresztelésnek, hogy kis pártokra nem érdemes szavazni, mert úgysem jut be a paradicsomba. Mit is beszélek a parlamentbe.
Ők annyira be vannak rezelve voksoláskor, hogy nem győznek hajbókolni Nekünk. De bejön nekik, mert eddig legalábbis elfelejtettük mindig, hogy voksolás után ők is felejtenek minket.
Egy kis párt így valóban nem is fog sosem bejutni és a nagy pártok híresztelői elérik céljukat. A kettős diktatúrát ezzel a módszerrel levédték 80 évre.
Csak erős ellenzék tud igazán valós ellenzéki szerepet fölvállalni mondják.
Jézusom, már megint Neked volt igazad, mert egy sajnálkozó segíteni akart, azzal hogy a vérző sebéről elhajtja a legyeket azt mondta: „Ne hajtsd el a legyeket, mert csak éhesebbek jönnek.”

J.Dzs.Schwarcz

Share This