fiatalodás, fiatalok, fiatalság, idősödés, öregség, van megoldás, elfogadás, Érdekes dologra lettem figyelmes, – annyiszor hallani, olvasható -, pl. hogy „koromhoz képest jól nézek ki”, vagy „a koromból, akár 10 évet is letagadhatnék, barátaim szerint jól nézek ki” stb.
Olyat sosem, hogy „a koromhoz képest idősebb vagyok”.
Hát igen, ahogy idősödünk egyre fiatalabbaknak, akarunk látszani, de ha visszaemlékszünk, amikor fiatalok voltunk, akkor meg idősebbeknek akartunk látszani. Ez álltálába is igaz, de különösen a társkeresés esetén.
A barátaink előtt (talán) olyanok vagyunk, amilyenek valójában, – jó esetben.
Sajnálatos, hogy nem fogadjuk el a korunkat, azaz magunkat, úgy ahogy vagyunk testi, lelki, szokásbéli hátrányainkkal, előnyeivel.
A másik probléma, hogy a média szintén alaposan rásegít, hogy a fiatalságunkat, hogyan őrizhetjük meg. Ki ne szeretne fiatalabb lenni, és ki ne hinné el, egy bizonyos kor után, valószínű legtöbbünk.
Mindenki abban bízik, hátha lehetséges, ha nem jött be az egyik, akkor talán a másik ajánlat lesz jó .. és így tovább.
Ki ne jönne lázba fiatalító lehetőséggel kecsegtető ajánlatoknak. Nyilván rengetegen ki is próbálják a számtalan, TUTI fiatalodás, akárhány garantált tippjét, trükkjét.

Vannak, akik pirulák szedését javasolják, mint biztos fiatalodás lehetőségét, sokan fitneszt, wellneszt, de szinte minden krém célja is ez.
Mégis, ha igazán figyelsz magadra, nem csak bámulsz a tükörbe, látod az idősödés jeleit.
Nem térek ki rá, de az idősödés sokkal összetettebb, mint sem, hogy csak a külső ápolásával megtudjad állítani.

A helyzet az hogy mindegyik lehet valamennyire jó, de az biztos, hogy önmagában ez kevés, ettől sokkal bonyolultabb a megoldás. Ha egy krém felkenése, ha csak egy évvel visszavinne, én is használnám. Nyilván valamilyen célzattal tesszük, amit teszünk, nem csak, mert nincs jobb dolgunk. Hiszen például mehetnénk strandra, sétálni, kirándulni, hobbizni, családi programot rendezni, táncolni, színházba…stb. A mozgás biztosan rengeteget jelent az egészségünk, és fittségünk, sőt a fiatalosságunk megőrzésére.
Ennek ellenére önmagában, még a mozgás sem ad biztos választ a fiatalság meghosszabbítására, bár a felsoroltak közül még a legjobb megoldás.
Ha megtudjuk, mik az öregedés alapvető velejárói, akkor kereshetjük ezen tényezők kiküszöbölésére a válaszokat.
De az örök fiatalság ábrándjáról mondjunk le, mielőtt többet ártanánk magunknak az állandó sóvárgással, ami gyötrelmekhez vezethet.
Ma divatos lett beszélni is a helyes életmódról, olyan meggyőződéssel, hogy magunknak is elhisszük, egészségesen élünk, mi közbe arról legfeljebb beszélünk, esetleg elmegyünk ilyen tanfolyamokra, előadásokra.
Sajnos ez is kevés. Egy-egy lépés mindegyik a jó úton, de az élet komplex összetett út, ahol kevés, szinte semmit nem számít egy hétvégis megvilágosító tanfolyam. Ezek a tanfolyamok legfeljebb a rendezők, szervezők pénztárcáját gazdagítsa. Ráadásul Ők belsőleg is belőled építkeznek. Gondold át ki ad több energiát, Ti hallgatok százan az előadónak, illetve egymásnak, vagy az előadó egyedül nektek.
Az energia benned van, az ott is volt, csak blokkoltad saját magadat. Te azért fizetsz sokszor, ami már benned is volt.
Másrészt, ha kevesebb híradót néznél, és több ilyen jellegű műsort, vagy újságot, akkor gyakorlatilag, amit tudni kell ingyen is a tiéd lehet már. Tehát a vízcsapból is árad mit tegyünk, csak TENNI KELLENE MÁR.
Másrészt Neked is van annyi alapismereted, mi az ami jó, és mi nem.
Csak nem hallgatsz a belső hangodra, mert erősebb a csábítás a rossz felé.
Sokszor többre jutnál, ha egyet futnál a ház körül, mint a sok filozofálgatás.

error: Content is protected !!