amerikai bérgyilkosAmikor még fiatal voltam barátok között, ha valami nagyon jól alakult az volt a mondásunk: „Ez már Amerika!”
Igen akkor csak a jó oldalát láttuk Amerikának, minden ami jó volt, az biztosan „amerikai” volt.
Ami most történt az is amerikai. Ami sajnálatosabbá teszi az ügyet, nem ez az első ilyen szörnyű “amerikai” eset.

Amerika mást vártunk

Amerika mást vártunk

Egy amerikai 19 éves tinédzser nyolc emberrel végzett, majd utána önmaga életét is kioltotta, csupán azért mert híres, akart lenni.
Búcsúleveléből derült ki, hogy az ámokfutását, hírnévre való hivatkozással tette. Elnézést kért, de nem akart senki terhére lenni.
Egy bevásárló központban volt, ami kiderült még, hogy depresszióban is szenvedett, melyet felerősített barátnőjével való szakítása és a munkahelyének elvesztése is.
Azt hiszem ettől nagyobb terhet nem jelenthetett senkinek, mint éppen ezzel a cselekedetével, amit éppen a hírnév mellett a terhek megoldását gondolta.

J.Dzs.Schwarcz

 

error: Content is protected !!