ilyen az élet, ilyen a világ, ilyen az én sorsom, változtass, hogy változz, okolunk másokat,

ilyen az élet, ilyen a világ, ilyen az én sorsom, változtass, hogy változz, okolunk másokat,

Hiába ilyen az élet! Hiába ilyen a világ!
Hiába ez az én sorsom!  Hiába nekem nincs szerencsém!
Hiába rossz a gazdasági helyzet! Hiába rossz családban születtem!
Hiába aki szegény, az szegény is marad! Hiába rohan a világ, nekem is rohannom kell! Ezt nem tudom megoldani!

Ugye hogy ismerősek ezek a szinte mindennapos szlogenek, – érdekes negatívumba nem unjuk meg magunkat ismételgetni-, melyek megtartanak nyugodtan, belesüppedve abban az állapotban, amikben vagyunk. Magyarázkodunk a végtelenségünk, kifogást találunk, mindenben. Ebbe olyan kreatívak, vagyunk, ha ugyanezt az időt hasznos dologra fordítanánk Nobel díjat kapnánk.

Beletörődünk, elfogadjuk azt, ami nem tetszik, önmagunkat felmentjük, ilyen jellegű hiedelmeinkkel, „hiszen mit is tudnák tenni Én csöppnyi emberke”, ha egyszer ilyen ez a hatalmas világ.

Az ön felmentés sikerül, mert nem is sokat teszünk, azért, hogy komoly változást hozzunk létre magunkban, életünkben.

De hát így jobb is hiszen, ha ilyen a világ, az élet, ami ellen ugye “nem tudok semmit tenni”.
Minek is kellene nekem küszködnöm, hisz úgy sem tudok ezen semmit változtatni, eleve elrendeltetett a sorsom, nyugtatjuk tovább magunkat. És így persze benntartjuk magunkat abban az állapotban, amit nap, mint nap szidunk, és ki szeretnénk jönni.

De hát ki is ez a hatalmas világ?
ÉN, TE, MI! Mi Emberek!

ilyen az élet, ilyen a világ, ilyen az én sorsom, változtass, hogy változz, okolunk másokat,

ilyen az élet, ilyen a világ, ilyen az én sorsom, változtass, hogy változz, okolunk másokat,

Úgy beszélünk róla, mintha valami külső idegen erőtől függene minden, és semmi beleszólási esélyem

sincs a saját életembe.
Aláírom, ha bármit is teszek meg, azért nem, csak én határozom meg a saját körülményeim, mivel, másokkal kapcsolatban kerülök és ők is akarják képviselni a saját érdekeiket, amik sokszor ellentétesek az enyémmel.
Egy versenyben például, ha nem is vagyunk ellenségek, de mindenki kivétel nélkül ellenféllé válik.
Mintha csak csüngenék, mint egy marionett bábú, akivel az történik, amit a mars lakók akarnak.
De ez nem így van, ez a világ kizárólag ilyen „kis emberekből” áll, mint Te meg Én, azaz Mi. Összességében mi alkotjuk és teremtjük meg ezt a világot olyannak, amilyennek látod.


Ugye, ha így nézzük, akkor már a világ megfoghatóvá válik, az élet nem egy misztikus valami, hanem minden: én, te és így együtt mi vagyunk.

Ebből mindjárt következik, ha Én és Te alkotjuk a Mi-t, akkor egész egyszerűen csak meg kell cselekednünk nap, mint nap, amit tudunk és máris a „világ” ,de mindenképpen az életünk meg fog változni.

Egészen egyszerűen, mert teszünk érte. És törvényszerűen változik, nem a szerencse a véletlen, vagy a kormányváltás miatt. Hanem mert ÉN, TE tettünk érte, dolgoztunk érte, illetve magunkért. Esetleg uram bocsá, nyitott szemmel járok és felfedezek új dolgokat, akkor készen vagyok változni, változtatni, elsajátítani.

Azaz nem lázadok, és beletörődök, hanem teszek valamit és elérem azt amire szükségem van.
Lehet lázadni, beletörődni, ezáltal semmit tenni és helyben maradni.
Lehet felfigyelni, mit tegyek és megteremtem, amit szeretnék elérni, így haladok előre.
Te választól, Te döntesz.

Hajlandó vagyok folyamatosan a szakmámban tovább képezni magam, figyelni ott is a változásokat és beépíteni a repertoáromba és alkalmazni azt munkámba, mások megelégedésére.

Ha így állok az élethez, az élet is így áll hozzám és már nem is érzem olyan kiszolgáltatottnak neki, hanem együtt működő jó barátnak találom.
Kezelni tudom az életem, így az életet is.
Miért is?
Mert magam vagyok az élet.