Fiatalabb vagy 10 évvel

fiatalodás, fiatalok, fiatalság, idősödés, öregség, van megoldás, elfogadás, Érdekes dologra lettem figyelmes, – annyiszor hallani, olvasható -, pl. hogy „koromhoz képest jól nézek ki”, vagy „a koromból, akár 10 évet is letagadhatnék, barátaim szerint jól nézek ki” stb.
Olyat sosem, hogy „a koromhoz képest idősebb vagyok”.
Hát igen, ahogy idősödünk egyre fiatalabbaknak, akarunk látszani, de ha visszaemlékszünk, amikor fiatalok voltunk, akkor meg idősebbeknek akartunk látszani. Ez álltálába is igaz, de különösen a társkeresés esetén.
A barátaink előtt (talán) olyanok vagyunk, amilyenek valójában, – jó esetben.
Sajnálatos, hogy nem fogadjuk el a korunkat, azaz magunkat, úgy ahogy vagyunk testi, lelki, szokásbéli hátrányainkkal, előnyeivel.
A másik probléma, hogy a média szintén alaposan rásegít, hogy (tovább…)

Kevesebbet szexelnek a tinik

szex, szerelem, fiatalok, társkereső csábítás, szeretet, társkereső szeretet,

szerelem, fiatalok, társkereső csábítás, szeretet, társkereső kapcsolat,

Kevesebb amerikai középiskolás létesít szexuális kapcsolatot, többen használnak óvszert, a tinédzserszülések aránya pedig negatív rekordot ért el – áll egy pénteken nyilvánosságra hozott jelentésben.
“Az eredmények igen pozitívak a lakosság egészségét és jólétét illetően.” — mondta Edward Sondik, az Országos Egészségügyi Statisztikai Központ munkatársa. “A szexuális életet élő kamaszok számának csökkenése egyben a nemi úton terjedő betegségek kockázatának csökkenését is jelenti.”

(tovább…)

error: Content is protected !!