Akárki Bárki Valaki

Akárki a Bárki és a Valaki

A társkereső férfiak és a társkereső nők:), mivel nem akarják “Akárki” mellett leélni az életüket, ezért néha utóbb, de inkább előbb mint soha elválnak. Legtöbbször azok vállnak el, akik nem is Akárki mellett éltek, csak a viszonyítás hiánya miatt (hogy a – “piaci”- felhozatal sokkal rosszabb) nem tudtak.

Másfelől a másik kertjét közismerten, mindig zöldebbnek látják/látjuk.
A válás után, ne hogy Akárki mellé kerüljenek, hosszasan keresgélik leendő társukat,
ne hogy “Bárkivel” ismerkedjenek.


Csak erős koncentráltságúak olvassák, egyébként idegesek lesznek, – amiért semmilyen felelősséget nem vállalok!

NEHOGY AKÁRKI MELLETT ÉLJEK
A társkereső nők, hogy elkerüljék az ismét Akárki mellett élés veszélyét is, nagyon magas és sok elvárást támasztanak leendő társkereső férfiak felé.
De közbe telik az idő.
Ezért néha-néha úgy érzik, hogy megtalálták az igazit.
A hosszú magány miatt vannak ilyen illúziók, és belemennek Bárkivel egy kalandba, akivel azt hiszik bárhol meglehet jelenni, hiszen ő még sem Akárki.
Ezután elkezdenek együtt járni azzal a Bárkivel, aki ellen korábban nagyon tiltakoztak.
De most mégis úgy érzik, hogy ez a Bárki mégis csak Valaki. Természetesen, kezdetben ez így van, a Valaki most is hozza a formáját, tehát minden nagyon jól és romantikusan alakul az első héten. Talán a második héten is.
De ahogy telik múlik az idő, – jön második, harmadik hét – a társkereső “A VALAKI”, MÉGIS CSAK AKÁRKI LEHET.
Valaki szokás szerint kimutatta valóságosságát és a kapcsolat elkezdett romlani. De váláskor sosem egyszerre leszünk Akárkik egymásnak, hanem az egyik mindig előbb. Ez így van.
Ezáltal fordulhat a kocka, Akárki akart válni (aki most már Valakivé vált), és ő akart szakítani, a korábbi Valakivel, mivel most Ő minősült Akárkinek a jelenleg Valakivé avanzsált emberünk szemében.
A mostani Valakivé rangosult emberke, szintén nem akarja leélni Akárkivel az életét, – azzal aki korábban Valakinek, sőt sokszor a nagy Ő-nek tartotta magát.
Ezért tehát most ő hagyja el a nagy Ő-ből lett Valakit, mivel Ő sem akarja leélni az életét, Valakivel, aki már az ő szemében csak Akárki, mivel Akárki neki sem felel meg.
A kör ezután kezdődik teljesen elölről életünk végig, és remélem tévedek.


Csak a szerepek cserélődnek,
a VALAKI az AKÁRKI és  a BÁRKI között.

A társkereső nagy ő-t kis betűvel is írom, mivel nincs. A nincs -et ne keresd, mert nem találod.
Tudod miért?
– Nem tudod?
– Nem fogod elhinni, ha elárulom, csak Neked, csak most, csak itt.
– A nincs azért nincs, mert nincs. Ennél fogva ne keresd.
Keress egyszerűen egy valami által szimpatikus, vidám, kedves embert, akivel jól érzed magad….
Na a TE SZEMEDBEN Ő lesz a nagy Ő! (csak a Te szemedben).
Mert a “nagy Ő” nem olyan paraméter halmaz, ami egyszerűen definiálható alaptétel.
Hála ÉG, hogy mindenkinek más a Nagy Ő, ezért Bárki megtalálhatja az igazit, ha nyitott tud lenni rá!
(ez egy pohár ital fogyasztása alatt nem derül ki)
Mindenre van időnk, csak az élet legfontosabbjára az IGAZI “nagy Ő” megtalálására nincs türelmünk, időnk,..egyebek.

A LUXUS IS KEVÉS, AZ IGAZI MEGTALÁLÁSÁHOZ
A televízió bemutatta mindkét nem oldaláról, hogy hiába pénz, szépség, luxus, csillogás, sőt hírnév, nem lehet tálcán vinni,
megszerezni az embereket egymásnak, helyettük.

Egyik Nagy Ő sem jött össze, a másik Nagy Ő-vel, pedig ott aztán sokasodtak a nagy “Ő-k”.
Mást se láttunk, mint nagy Ő-ket. Úgy tűnik ők nem látták egymást, egymásnak nagy Ő-nek mivel sok nagy Ő is kevés volt egymásra találásukra.

Látványnak, cirkusznak és tanulságul elmondhatjuk jó volt.
Az élet-kapcsolatok megoldásra viszont nagyon kevés.

Így tehát a társkereső VALAKIK hiába keresik a nagy Ő-t, aki nélkül nem érdemes élni,
mert hozzámennek mindig Bárkihez, hogy ne legyenek Akárkivel.

Így aztán nem csak a nagy Ő fog hiányozni mindig nekik, hanem egy-egyszerűbb Valaki is.

A társkeresők máig sem találják, a Valakit, mert végül a Valakiről is csak az derül ki, hogy AKÁRKI, vagy Bárki, de sosem lesz Valaki.
Itt a mese vége, ami rólad szólt és rólunk, akinek nem tetszett aludjon rá egyet, aki meg felismerte a feladatát, oldja meg.
Ne a titok vonzás törvénye segítségével, az nem biztos megoldási tipp.

2010. 01. 08. J.Dzs. módosítása


Női szexis fehérneműk divat 2020

női fehérneműk szatén selyem

error: Content is protected !!