Titok vonzás törvény szerint bármit elérhetsz,
bármit megszerezhetsz

 A Titok bármit elérhetsz, bármit megtehetsz, hasonló hasonlót vonzza, vonzás törvénye,

Titok bármit elérhetsz, bármit megtehetsz,  vonzás törvénye,

 

 

Nehogy abba a hibába essünk, hogy mindig mindenben a rosszat látom, csak a kedvezőtlen dolgokról beszélek.
Egyáltalán nem így van. Szívesen segítek másoknak.

A Titok vonzás törvénye kritikámmal, csak az egyoldalú, egy szemléletű, mondhatnám szemellenzős szuper, csodálatos, fantasztikus, pozitív élet megváltoztató, teljesítem három kívánságod helyett, vonzás törvényével a végtelen mennyiségű kívánságod teljesítem lehetőségeddel van Nekem fenntartásom.Mintha eddig 2500 éve a világ vakságban lett volna, vagy nem szeretett volna jó életet élni és nem alkalmazta ezt a csúcs törvényt. Majd jött egy 50 éves körüli nő az élete romokban és fölébredt a lánya invitálására, majd meg világosodott. Hol volt eddig Einstein, Selye, Platón, Arisztotelész..és rengeteg más zseni, Nobel díjas…
Ha jól tudom 2004-ben berobbant Rhonda Byrne A “the Secret” mindent most is itt feltáró művével és elődeinek megmutatta hogy kell kis tudással is hatalmas szellemi találmánnyal minden korábbi világ tudóst. AZ emberiségnek lett a lámpása, akit, követni kell, nélküle nem érdemes élni, de nem is lehet.
Ugyanakkor nem értem, miért ekkora a szegénység az egész világon? A családok igazán összedobhattak volna egy könyvre valót… Na mindegy sajnos a világot TÉNY, hogy nem sikerült megváltani.
A szegénység növekedőben a gazdagok, azóta még gazdagabbak lettek.
Amíg el nem fogy a titok könyv addig beszerezni, mert késő lesz utólag bánkódni.

„Csak egyet ints, csettints.. „ – ahogy a dal mondja-, és máris bármit elérhetsz, bármit megtehetsz kívánságod teljesül a vonzás törvénye szerint. Az Univerzum végtelen és csak arra vár, hogy csettints, ennyit meg csak meg tudsz tenni nem? Más a Titok vonzás törvénye szerint nem kell.
Néha biztos én is szeretnék csettintéssel, egy gyors áhítatos kéréssel lerendezni egy-két dolgot és fordulnák az Univerzum bőség katalógusához.
De az élet valóságos törvényeinek ellentmondana, ha Te semmi tanulás /már a Titok vonzás törvényén kívül is/, valamint semmi cselekedet nélkül is bármit elérhetnél.

Egyszerű a dolog, bármi, ami eléd pottyan, azért valaki konkrétan ebbe az „illuzionista” /spiritualisták szerint/ világban valaki materializálta, azaz DOLGOZOTT ÉRTE, LÉTRE HOZTA.


Ha elmész hozzájuk és megkérdezed őket, mind ezt fogja mondani, MEG CSINÁLTAM.
..és nem lefohászkodtam az Univerzum katalógusából a Titok vonzás törvénye alkalmazásával.
Így jutnak a kereskedelembe kivétel nélkül, mindenféle árucikkek. (A vonzástörvénye szerint az Univerzum katalógusából kell böngészned, mint egy áruházban. Vagy úgy gondolja ehhez sincs képességed, vagy ha már válogatni lehet, legyen a tiéd a legjobb! Ingyen ne hogy akármi bóvlit rendelj, hogy nézne ki.)

Ez tudom ilyen száraz közlés, de mit tegyek én még másképpen senkitől sem láttam terméket előteremteni, mint hogy MEGCSINÁLTA. Ez nagyon egyszerű, de biztosan garantálja, hogy tényleg elkészülsz azzal, amit a tettek mezején akarsz elérni.


A GAZDAGSÁGHOZ MINIMUM KELL: (illetve, hogy elindulj arra felé az úton)

1) – Egy „csipetnyi” előzetes tudás
– Egy „csipetnyi” képesség a megoldáshoz
– Tettek, a megoldáshoz
2) Hatásos kellékek még:
– Bízz önmagadba
– Higgy a termékedben, szolgáltatásodban, munkádban /nyilván azért foglalkozol vele, nem de?/
– Sok kitartás, türelem

Két sajnálatos dolog is van ebben a nem spiritualista
Titok vonzás törvénye nélküli dologban.

1., Az egyik, hogy Neked nem csak fohászkodni /nem ki zárt/, hanem dolgoznod kell, más-képpen nem fog történni semmi. Észre vetted, ugye ha “csak” dolgozol, elég. Ha csak fohászkodsz, az kevés.

2., A másik, hogy sajnos általában Te igazán szuper egyetlen dologban lehetsz, nem mindenben.
Ha mindenbe bele kezdesz, szétaprózod magad, és semmit nem fogsz profi módon, hatékonyan alkotni.
Tudom, mert én ebbe a hibába is bele estem, sok mindent, gyorsan erőn felül akartam tudni is, elérni is.
Azután összeestem.

Tehát ne vegyél magadra egy hetes terhet.
De mára a mai nap terhét viszont igen.
„Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”. Ezek a régi jó bölcs mondások, nem csengenek olyan jól, nem ígérnek mindent Neked, de garantáltan működnek, nem fogsz csalódni.

A jó életmódhoz nem kell megszakadnod, de tudnod kell eldönteni, mit akarsz csinálni, miben vagy igazán jó. Én is szerettem volna énekes sztár lenni, de sajnos nem vagyok benne egy Elvis Presley.

Ezek után semmi más dolgod nincs, mint tedd meg a dolgod nap, mint nap.
Hát tudom ez sem egy Titok vonzás törvénye brillírozás, de szerintem az élet ilyen és hasonló gondolatok mentén működik.

Ami még fontos, fent felsorolt feltételeket, az egész életed teljes hosszában tenned, sőt fejlesztened kell.
Én már sejtem, ahogy sokan mondják, akkor maradok a titok vonzás törvénye módszerénél.

Biztos vagyok benne Te is valamit végzel az életed minden napján, és nem az Univerzum böngészése szerint. Az a kényelmesek, tunyák, lusták törvénye. Aki kreatív, szereti azt amit végez, Ő vagy jól, vagy sehogy elven dolgozik!


Természetesen ez nem a hogyan gazdagodjunk előadás fél oldalon, de egy szemerkényit talán tudatosít, vagy helyre tesz, vagy gondolatot elindít. Vagy semmi, de
                                                          nem kábítás felsőfokon.

A cél, csak annyi volt, hogy hiszem, ha leteszed magad, a tudásod, a terméked, szolgáltatásod, a munkád mellé a voksod, sikeres életet fogsz élni.
Örülni fogsz, hiszen tudod, bármivel is, de ami tőled telik napról napra megteszed, hogy jobb, öröm teljesebb legyen az életed, ezzel együtt automatikusan a körülötted lévők életére is jó hatással vagy, utat mutatsz nekik is.

…és ezek után lehet, ha a Titkosok tényleg böngészik a nagy Univerzumba a terméked, szolgáltatásod, Te fizettesd meg velük alaposan:)….megint Te jársz jól.

A kreativitásba, a tudásban, munkába, alkotásban, főképp önmagamba hiszek. Az egész világon mindenkinek ez hozott hasznot, sikert, megbecsülést, biztonságot, békét és nem beszélve az alkotás örömében.

Ha már hitről van szó mindenki hihet, bármibe, ma trendis műszavakban, én maradok továbbra is Istennél.
Ha eddig Isten hited volt, ne szólj manapság kitalált műszóval hozzá. Persze mindenkinek a saját ügye.
Ezután, már mehetsz bulizni, társat keresni, akár itt a társkereső weboldalon.
..és kész a boldogság:)
Ez az én titkos-csoda-szuper-egyetemes-múltfunkciós-zseniális receptem:)
… ingyen adtam, ad tovább megengedem.

CSODÁLKOZOM, HOGY NEM ÍRTOK TI IS SAJÁT GONDOLATOT
… abban is hiszek, hogy mindenki, mint fentebb írtam valamiben jó.
Osszátok meg másokkal!

 

2009-02-17 közzététel frissítése

Key words: gazdagság, kreativitás, Titok, A TITOK nincs, Titok vonzás törvénye, tudás, vonzás törvénye, vonzás törvénye üzleti spekuláció

error: Content is protected !!