AZ ISTEN BIZONYÍTÁSSAL MINDENKI JÓL JÁR!

Isten van, Isten nincs, Isten bizonyítása, Isten létezik vagy Isten nem létezik,Isten létezésének bizonyítása

Vannak, akik nem hisznek Istenbe,

de azért mindenki örülne, ha lenne ISTEN!
Röviden Isten hitről gyerekkoromból:
Az elmúlt rendszerben kezdetben kötelező volt menni hittanra. Később nem volt kötelező, de lehetett! Nem tudtuk, de időközben ezt elfogadtuk és azt sem vettük észre, hogy azért megnyugtató is volt a MINDENHATÓ ISTEN létének tudata. Részben bizonyos foglalkozások esetében pl. rendőrök) Gond abból adódott, hogy a hittan tanulásakor úgy tanultuk van Isten, addig az iskolában azt mondták nincs Isten. A két állítás ütközött és ráadásul, akik ütköztették (a tanár kontra plébános), mind a ketten nagyon tekintélyű személyek voltak abba az időben. Alsó iskolás gyerekek sokaságának gondot okozhatott, hogy most kinek higgyen?
Akitől megtudhattam, mint harmadik objektív fél, nem volt a világon, – hiszen sajnos még a szüleink is a kialakult hitrendszerük alapján tud dönteni.
Tehát bármilyen választ kapok bárkitől egyik sem lesz bizonyosság! Ez súlyos dolog, hiszen egyetlen emberben sem tudtam említettek alapján megbízni ez szinte lehetetlen lelki,
érzelmi állapotot idézett bennem elő. Redukáltan ami nekem napok kelletek most egy pillanat alatt átlátható a lényeg…:

Kénytelen voltam magam dönteni. (illetve kíséreltem meg)
A magam álláspontját hosszas tépelődés után, a következő nagyon egyszerű logika alapján  döntöttem el.
1, Ha nincs Isten és nem mellette döntök, ebből semmi gondom nem lesz soha!
2, Ha nincs Isten és én még is mellette döntök, abból sincs gond. Fölöslegesen hittem, de semmi nem történt volna.
3, Ha lenne Isten és nem mellette döntök, akkor később Istenbe vetett hitetlenségem miatt, talán lett volna következmény.
4, Ha lenne Isten és mellette is döntök, mindenkor minden teljesen rendben van! Biztonság érzetet adhat. (tovább…)

error: Content is protected !!