Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus Krisztus, forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde.

A katolikus egyházon és a hozzá idomult történelmi protestáns egyházakon nincs mit csodálkozni. De a neoprotestáns kisegyházak árulása a végidők jele. A próféták mindig a zsarnokok ellen prófétáltak. Mindenki hamis próféta volt a Bibliában, aki zsarnokok mellett prófétált. Mind korrupt hamis próféták, akik jobboldali pártokat és zsarnokokat támogatnak. Isten prófétái mindig a hamis vallással Összefonódott zsarnokok ellen prófétáltak.

Isten gyűlöli az elnyomást, a hatalommal való visszaélést, az árva, az elesett, a szegény, az özvegy, a megnyomorított ember taposását, üldözését, meglopását. Jézus megadta az embereknek, amire szükségük volt. Meggyógyította őket, enni adott nekik, szellemi és fizikai étellel táplálta őket, megesett a szíve a nyomorultakon. A gazdagok és a hatalmasok ellen prédikált, a zsarnokok ellen beszélt.

Az “Isten, haza, család” nevetséges és hamis jobboldali álkeresztény ideológiájával szemben azt hirdette, hogy Isten országa felette
áll a földi hazának, a nemzetnek. Az igazi család pedig az, amely a krisztusi elveket hirdető és képviselő emberek közössége.
A kereszténység az, ahol eljelentéktelenülnek a nemzetek. Ez a nacionalizmus vége.
A család a földi élet egyik kerete, de nem a célja és nem a kereszténység maga.
Eszköz, de nem cél. A jobboldal ennek ellenkezőjét állítja, és azzal zsarolja, manipulálja az embereket.

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus hegyi beszéde.

Jézus elvei nem tekintélyelvűek, hanem egyenlőségpártiak. Tisztán baloldali elvek, ha a politikai ideológiákkal összevetjük őket. A bibliai tekintély ellenkezője a jobboldali tekintélyelvűségnek, mert a szereteten és a szolgálaton alapul. A bibliai tekintély alapja az alázat: az a legnagyobb, aki mindenkinek szolgája.

A hamis egyházakban, a tekintélyelvű, elnyomó, jobboldali rendszerekben a “tekintélyek” nem szolgálnak, hanem őket szolgálják. Nekik vannak szolgáik, és nem ők a szolgák. De Jézus azt mondta, “ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája”. Hol látott valaki ilyen jobboldali uralmat? Jézus nem is lépett szövetségre az elnyomó tekintélyelvű hatalommal.

Íme, ez a jobboldaliság leírása: “Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok.” A vezetők uralkodnak, hatalmaskodnak. Ez pedig a baloldal programja: “De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok.”

Az válik naggyá, aki szolgál másokat. Ez a jogállami, liberális, demokratikus, baloldali választott vezető leírása. Majd így folytatódik: “És a ki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen: Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.” Imhol a legnagyobb baloldali példakép. Az ember, aki feláldozza önmagát, aki másokat szolgál, másokért él. Semmi nem áll távolabb ettől, mint a jobboldal ideológiája.

A jó baloldali az, aki a krisztusi természetet öltözi fel. Mondhatjuk úgy is, hogy aki a krisztusi természetet öltözi fel, az csak baloldali lehet. Keresztény ember csak baloldali lehet, nem lehet nacionalista, nem lehet tekintélyelvű, mert a Biblia szerint az Isten országában “nincs se zsidó, se görög, sem férfi, sem nő, nincs szolga, sem szabad, mert mindnyájan egyek a Krisztus Jézusban”.
Egyenlőek, egyenlő jogúak, az egyenlőségben egyek Krisztusban, az igazságban.


Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat,
Jézus Krisztus hegyi beszéde.

 

A jobboldal által kisajátított hamis kereszténység mindennek az ellentéte, mint amit a Biblia mond.

Egyszerűen röhejes az egész, a baloldal mégis átengedi a kereszténységet nekik, és ez által uralkodnak. Hogy naprakészek legyünk, a fenti bibliai részlet még a nemeket is másodlagosnak mondja.

Nem számít, hogy valaki férfi vagy nő, mert Krisztusban még ez is elveszíti a jelentőségét. Vannak a Bibliának a földi életre szóló útmutatásai, és vannak a magasabb rendű, a természetfeletti, az örökkévalóság szempontjából fontos vetületei, amelyeket nem lehet összekeverni. Ezt a hamis jobboldali kereszténység teszi meg.

Jézus egy példabeszédében azt mondta, hogy a mennyben nem is házasodnak, a nemek ott nem számítanak, vannak ennél fontosabb szempontok. Ez csak a földi élet szempontjából számít. A szív állapota, a hit, a krisztusi természet fontosabb az örökkévalóság szempontjából, és ezt Isten ingyen ajándékból adja annak, aki hisz.

Jézus Krisztus a legnagyobb baloldali forradalmár, az igazi példakép. Velejéig romlott Fidesz soha nem követheti 1. rész


Nem a bűnök, nem a cselekedetek számítanak, nem a nemek, hanem az igaz szív. De ma a nemek ürügyén kell egy kereszténynek olyan zsarnoki, sátáni rendszereket támogatnia, melyek minden ízükben ellentétei a kereszténységnek, és ellenségei Istennek.
Pedig magasabb szempontból ezek lényegtelenek.

Ezért a jobboldali hamis kereszténység valójában materialista, evilági, amely nem a mennyei dimenziót, a magasabb értékeket, hanem az evilági, alacsonyabb rendű értékeket képviseli. Ennélfogva az ördög befolyása alatt van, annak a szolgája. A baloldalnak bátran kellene hivatkoznia a bibliai elvekre, Krisztus tanításaira és természetére, mert abból kihámozható a baloldaliság lényege, és Isten tekintélyével is alátámasztható. A jobboldal egyetlen helyes felismerése az, hogy az embereknek ez igenis számít. Amerikában a baloldali politikusok, a demokrata elnök is a Bibliára hivatkozik, ráadásul ő helyesen.


De hol vannak a magyar plebejus prédikátorok, akik visszaveszik a kereszténységet a jobboldaltól?


Iványi Gábor egy személyben képviseli a farizeus jobboldali zsarnoksággal szemben a plebejus Krisztust, a balos forradalmárt.
Néhányan vannak még ilyenek, mint a dombóvári plebejus prédikátor Rostás Zoltán és társai.

De hol vannak a baloldali politikusok, akik bátran hivatkoznának a krisztusi tanokra, miután Isten nem a jobboldal Istene. Isten a baloldali eszmék és elvek oldalán áll. A baloldali eszmék a Bibliából származnak. A Sátán az evilág fejedelme, amely elnyomó jobboldali, vallásos, zsarnoki uralmakat hoz létre, hogy megnyomorítsa Isten teremtményeit, akiket szeret. A baloldal pedig ezeket a rendszereket támadja, ezek alól szabadít fel.

Valójában könyvet kellene írni a baloldal és a kereszténység közös gyökereiről, azonos tartalmából,
és a tekintélyelvű jobboldali rendszerek, önkényuralmak ördögi voltáról.
Mégis a jobboldal 
használja fel a kereszténység és Isten tekintélyét a sátáni elnyomás alátámasztására és fenntartására.

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

A baloldal vak, évszázadok óta nem képes levetkőzni, hogy a hamis kereszténységgel azonosítsa a kereszténységet, és nem meri a szájára venni Krisztust, a legnagyobb baloldali forradalmárt, és a Bibliát, a baloldal ideológiájának valódi forrását.

A Bibliában Jézabel, és a férje, Akháb király testesíti meg a hamis vallás és a zsarnoki hatalom szövetségét, ami Isten legnagyobb ellensége. Ennek újszövetségi formája a hamis kereszténység és a jobboldal politikai szövetsége. A Biblia szerint Isten ezt mindennél jobban gyűlöli.

Ezzel kellene például a baloldalnak tisztában lennie, és a megtévesztett embereknek elmondania. Orbán Viktor rendszere sátáni, amit mindennél jobban gyűlöl az Isten. Ezek az emberek olyanok, mint a Biblia legmegvetettebb negatív figurái.

Isten véleményét mutatja, ahogy Jéhu végzett Jézabellel, a hamis vallás képviselőjével, amikor ledobatta az ablakon és a vérét a kutyák nyalták fel a kőről. Ugyanez ismétlődik meg a Jelenések könyvében, amikor a “parázna asszony” képében jelenik meg a jézabeli vallás, amely a jobboldali államhatalommal (a Biblia szerint a Fenevaddal) összefonódik, és azon lovagol.

A Biblia szerint egy illiberális világdiktátor lesz az Antikrisztus, a liberális jogállam taposója, a “törvénytaposó”, akinek hatalma a hazug propagandában van. Ő a keresztény jobboldal csúcspontja a világ végén, akit a Biblia szerint Jézus megsemmisít a szájának leheletével.

 

Jézus elpusztítja a keresztény jobboldali világuralmat, ami, sajnos,
be fog következni
(hiába harcolunk ellene, csak késleltetni tudjuk).
S utána jön Krisztus ezeréves “baloldali” birodalma, ami pedig a
jóvátétel lesz mindazért a sok szenvedésért,

amit a Sátán a hamis vallással és a tekintélyuralmi
zsarnoki rendszerekkel okozott az emberiségnek.

Legalább azt kellene tudnia a baloldalnak, hogy a jó oldalon áll,
hogy kit szolgál, és Jézus tanításaiból, a krisztusi elvekből
újra kellene építenie saját magát és a baloldal ideológiáját.
Hogy jó eszközökkel tudjon harcolni a gonosz ellen.

A jóval győzheti le a rosszat.

 

 



Jézus Krisztus a legnagyobb baloldali forradalmár, az igazi példakép. Velejéig romlott Fidesz soha nem követheti 1. rész



 

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus hegyi beszéde

 

 

AmerikaiNépszava

keywords:
Jézus forradalmi mondásai, Jézus elpusztítja bűnös világuralmat, Jézus Krisztus,

 

error: Content is protected !!