35 éve házas Tom Hanks Rita Wilson boldogságának titka

35 éve házas Tom Hanks Rita Wilson boldogságának titka

 

 

Tom Hanks második felesége
kedvéért még a nő vallására is áttért

 

 

 

 

Az idén 67 éves Tom Hanks korábban a nála négy évvel idősebb Samantha Lewes színésznővel élt házasságban. Kapcsolatukból 1977-ben egy fiú, a szintén színész Colin, majd 1982-ben egy lánygyermek, Elizabeth született. Bár azt nem tudni, hogy Samantha és Tom pontosan mióta alkottak egy párt, találgatások szerint már a 70-es évek elején is találkozgattak egymással, amikor mindketten a Sacramento Állami Egyetem színészképzésére jártak.

A próbák alatt barátság szövődött kettejük között, majd a barátságból szerelem, 1978. január 24-én pedig egy zártkörű ceremónia keretében össze is kötötték az életüket. A fiatalkori láng azonban az idő előrehaladtával egyre csillapodott, majd 1987-ben teljesen ki is hunyt: Hanks és Lewes elváltak (a nő 2002-ben, mindössze 49 éves korában csontrákban hunyt el).

A férfi közben 1981-ben megismerkedett a vele egyidős Rita Wilson színésznővel a Bosom Buddies című vígjátéksorozat kulisszái mögött, majd 1985-ben újra találkoztak az Önkéntesek forgatásán. Ezután nem sokkal, 1988-ban Hanks és Wilson össze is házasodtak, kapcsolatukból pedig két fiuk született: Chester Marlon (Chet) 1990-ben és Truman Theodore 1995-ben.

A család a kaliforniai Los Angeles és az idahói Ketchum között ingázva tölti ideje nagyobb részét. A sztárpár emellett több közös filmes projektet is maga mögött tudhat: együtt szerepeltek például az 1993-as A szerelem hullámhosszán című romantikus vígjátékban, a 2002-es Bazi nagy görög lagzi-nak pedig mindketten producerei voltak.

Tom Hanks és Rita Wilson tehát nem kevesebb mint 35 éve házasok, legutóbbi évfordulójukat pedig egy romantikus fotóval ünnepelték a közösségi médiában. „35 év házasság. 1988. április 30. A szerelem minden” – írta Wilson a Twitteren és az Instagramon közzétett kép mellé.

Hanks még 2015-ben árulta el, hogy szerinte min múlt második házassága sikere. Először is leszögezte, hogy első látásra beleszeretett Wilsonba, majd hozzátette: „Azt hiszem, végeredményben csupa jó okból házasodtunk össze”.

Wilson görög és bolgár származású, a görögkeleti egyház tagja, így, mielőtt feleségül vette volna, Hanks áttért az ő hitére. A rák jegyű (emiatt a spiritualitásra nagyon fogékony és végtelenül családcentrikus) Hanks azóta is aktívan gyakorolja vallását.

„A templomban elgondolkodom a misztériumon. Elmélkedem a miérteken: hogy miért olyanok az emberek, amilyenek, hogy miért történnek rossz dolgok jó emberekkel, és hogy miért történnek jó dolgok rossz emberekkel. Szerintem a misztérium az egész emberiség nagy egyesítő elmélete” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban.

A szintén évtizedek óta egy pár Michael Douglas és Katherine Zeta-Jones ezzel szemben a nyílt kapcsolatot tartja a hosszú és jó házasság titkának. A szakértők pedig figyelmeztetnek: ezek azok az intő jelek, amelyek előre jelezhetik a válást.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rita Wilson (@ritawilson) által megosztott bejegyzés

 

error: Content is protected !!