A demokrácia csak különleges időszaka volt az országnak
Nem először hallunk ilyen megállapításokat, ám a társadalom közönyösnek tűnik.
Miként másként magyarázható például a tüntetés iránt megnyilvánuló csekély érdeklődés vagy a
Publicus felmérésének a felelősségre vonásra vonatkozó részei? – vetettük közbe.
A Pegasus kirobbanása előtt is tudtuk a magyar társadalom többségéről.
„Hozzá vagyunk ehhez már szokva” – történelmi példákat hozva fel, amelyek alapján az a megállapítása, hogy
„az 1990 és 2010 közötti demokrácia különleges korszak volt Magyarországon, ahol a félig autokrata vagy
egészen autokrata, autoriter, már-már diktatúrába hajló politikai rendszer a normális –
gondoljunk csak a dualizmusra, a Horthy-érára vagy a Kádár-korszakra”.
Az, hogy szabadságban élünk, hogy azt csináljuk, amit akarunk, ez csak rövid korszakra adatott meg nekünk,
„a közönség pedig tökéletesen megtanult élni a NER-ben, ami abban az értelemben persze
tényleg nemzeti, hogy megvannak a nemzeti hagyományai nálunk” – mondta.
Ezért nincs igazi felháborodás
„Tökéletesen megtanultunk együtt élni ezzel az egyszerű rendszerrel, azzal,
hogy csak egy helyre kell igazodni, mégpedig felfele”
– mutat rá a keserű valóságra Szentpéteri,
aki erre vezeti vissza azt is, hogy miért nincs igazi felháborodás a megfigyelési ügy miatt.
Ugyanakkor – villant fel némi reménysugarat – a társadalom tisztában van azzal, hogy ez mekkora nagy ügy,
amit az is bizonyít, hogy még a kormánypártiak 71 százaléka sem tartja elfogadhatónak, hogy kormánykritikus
személyeket figyeljenek meg.
Sajnos, az ellenzék sem mond semmit, igaz, ez részben az ellenzéki létből is fakad – mondja („a széthúzás és egymás szurkálása, a saját párt domborítása pedig még ebben az ügyben is tetten érhető, ami a szerintem a nem jó módszernek, az előválasztásnak köszönhető”).
Tanácsok az ellenzéknek
Az ellenzéknek nem kell mindennel foglalkoznia, néhány ügyet kellene kiemelnie, s azt világosan kommunikálni – fejtegeti.
Szentpéterinek van néhány javaslata. Ki kellene választania három-négy ügyet, s azt kellene „ütni” – mondja.
Kiemelkedően fontos, hogy a szélesebb közönséghez kell szólni, s nem a többség számára megfoghatatlan
és érthetetlen kifejezésekkel kellene dobálózni, mint az autokrata, autoriter, diktatórikus, ehelyett a
mindenki által könnyen és azonnal érthető „rendőrállam” kifejezést kellene sulykolni..
Az nem üzenet, hogy megkérdezem a kormánytagokat, az kiváltképpen nem, hogy egymásnak is szurkálunk.
Az azonban már igen, hogy „rendőrállamban élünk”
Az üzenetnek pedig egyöntetűen kell megjelennie minden ellenzéki kommunikációban – mondja. Merthogy – s ez a következő tanácsa – nem lenne szabad az ellenzéki pártoknak széthúzni, az ilyen ügyekben egy hangon kellene beszélnie mind a hét ellenzéki pártnak („egy kommunikációs központ kellene, egy kommunikációs üzenettel – ahogy a Fidesz a kezdetektől csinálja”).
Ám ma a hét ellenzéki párt egyes megszólalásaiban szinte kivétel nélkül mindig tetten érhető némi odaszúrás a másik ellenzéki pártnak.
Szentpéteri végezetül hangoztatta: hibának tartja, hogy az ellenzék úgy kezeli a Pegasus-botrány,
mint bármely más ügyet. Ez kiemelten súlyos botrány, s annak megfelelő kezelésére lenne szükség
ahhoz is, hogy fent lehessen tartani iránta a figyelmet hosszú hónapokig,
a tavaszi országgyűlési választásokig, amire lehet esély – mondja.