A tüntetőktől hallottunk már olyan kritikát, hogy soknak érzik, hogy az összes tüntetésen ott vagy a színpadon, van, aki szerint rátelepszel ezekre az eseményekre.

A szolidaritás ma a rátelepedéssel egyenlő? Oké, nem muszáj nekem ezt csinálnom, csak akkor nincsenek a koncertek, nincs 60 millió forint a tanárok sztrájkalapjába, nincs a szimbólum. Ha mi nem megyünk, akkor Szombathelyen nem történik meg az, hogy kiállok a színpadra, elmondom, hogy bele lehet állni az egy hetes polgári engedetlenségbe, legyen bátorságotok! És bumm, beleállnak, ennek hatására.

Nem a propaganda fáj, hanem az, amikor segítek megszervezni egy kiállást óvónőknek, aztán azt mondják, hogy »nagyon szépen köszönjük, de kérlek, ne gyere el, mert amikor az egyik fideszes óvónéni megtudta, hogy jönnél, elment a templomba imádkozni, hogy ne gyere«. Ezen lehet röhögni, de azért rossz érzés. Vagy azt mondják, hogy »gyere el vidékre, tök jó, ha megcsinálod a live-ot, de nem szeretnénk, hogyha felszólalnál, mert megosztó vagy«. Itt érhető tetten, hogy mekkora kárt okoz a propaganda.

Pécsett például a pedagógustüntetés szervezőivel egy órát beszélgettünk a felmerülő ellentmondásokról velem kapcsolatban, aminek minden részlete a rólam és a mozgalomról kialakított karaktergyilkosságra épült, amit a propaganda kreált. Szerencsére nyitottak voltak a résztvevők, és eloszlattuk a kételyeket tényekkel. Erre bármikor nyitott vagyok.