Akkumulátorgyár: Tucatnyi dolgozó került kórházba

Akkumulátorgyár: Tucatnyi dolgozó került kórházba

 

miért NE legyünk

akkumulátor

nagy hatalom

 

ÖT alapvető ok, miért ne legyen akku nagy hatalom Magyarország

1., A mai technológiákhoz mindenhez kell áram így aksik is, de ne az alantas részébe vegyünk részt,
2., A dolgozókra közvetlen egészség és életveszélyes a
3., földet mérgezi,
4., vizet mérgezi
5., aki Kínával üzletel előbb-utóbb “ráfázott”….és más tudna még hozzá tenni gondolom.

 

Kórházba kellett vinni szerdán rosszullét miatt a komáromi akkumulátorgyár tucatnyi dolgozóját. Információk szerint szédülés, hányás és orrvérzés jelentkezett.

Tizennégy embert kellett kórházba vinni szerdán rosszullét miatt a komáromi akkumulátorgyárból. Információk szerint több dolgozónál is szédülés, hányás és orrvérzés jelentkezett – számolt be az RTL híradó.

A cég csütörtökön arról tájékoztatta a csatornát, hogy az érintettek közül már mindannyian jól vannak, és haza is mehettek a kórházból. Az RTL úgy tudja, az üzemben már korábban is történt hasonló eset.

A gyár egy korábbi munkavállalójának élettársa arról tájékoztatta a híradót, hogy párját védőfelszerelés nélkül küldték akkumulátorcellákat selejtezni még tavaly nyáron, a művelet közben pedig hidrogén-fluorid szabadulhatott fel, amitől mindhárman kórházba kerültek. Az RTL Klub információi szerint legalább az egyikük maradandó tüdőkárosodást szenvedett.

A szerdai incidens miatt többen is felkeresték a Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségét (VDSZ). Székely Tamás, a szervezet elnöke elmondta:

a cég esetében már korábban is felvetődött több olyan munkavédelmi kérdés, amely valamilyen eljárást indokolt.

A híradó megkeresésére a Miniszterelnöki Sajtóiroda azt válaszolta, hogy a kormányhivatal korábban már kötelezte a munkáltatót az előírás szerinti védelem és a megfelelő hatékonyságú egyéni védőeszközök biztosítására, valamint munkavédelmi bírságot szabott ki.

Az viszont nem derült ki, hogy pontosan mi történt akkor és az sem, hogy a gyár mekkora pénzbüntetést kapott. Az érintett cég jövő hétre ígért részletesebb tájékoztatást. A debreceni kínai akkumulátorgyár botrányos közmeghallgatásai után érdemes a már meglévő egységekre vetni a szemünk.

 

 

 

 

error: Content is protected !!