A noÁr Mozgalom Facebook-oldalán jelent meg a hír néhány napja, hogy október 21-én, pénteken Budapest XV. kerületében egyetlen óvoda sem nyit ki, mivel a dolgozók kivétel nélkül polgári engedetlenségben vesznek részt.

Szerinte a mostani történésekhez egyenes út vezetett onnan, hogy jó ideje egyre csak nőtt a körükben az elégedetlenség, de a sztrájktörvény módosítása óta ők sem tudják ezt legális keretek között kifejezni. Az óvodapedagógusoknál az új szabály úgy néz ki, hogy mindenképp vigyázniuk kell a gyerekekre, csak a fejlesztő tevékenységet függeszthetik fel a sztrájk idejére.

„Tegyük fel, hogy ülök a csoportban, és odajön hozzám egy gyerek, hogy meséljem el ezt a mesét – ekkor hogyan mondhatnám azt neki, hogy bocs, én most sztrájkolok, szóval nem? Ez egyszerűen kivitelezhetetlen volt.”

„Ennek az egésznek semmi köze a politikához”

A szemétszállítók sztrájkját figyelve tudatosult bennük, hogy az lenne a leghatásosabb akció, ha mindannyian bezárnák az ajtókat, ahogy a szemetet se vitték el az egész kerületben sehol. A jelenlegi sztrájktörvény viszont nem ad erre lehetőséget, így nem maradt más eszközük, mint a polgári engedetlenség.

Miután elkezdtek erről beszélgetni, szinte azonnal kiderült, hogy más tagóvodákban is nagyon hasonló problémák vannak. Mivel a tagóvodák között összevont munkaközösségek működnek, könnyedén átjárható a rendszer, napi kapcsolatban voltak és tapasztalatokat tudtak cserélni a dolgozók.

A másik két összevont óvodával is felvették a kapcsolatot, és ők is azonnal jelezték, hogy támogatják a közös kiállást. Így tehát azzal szembesültek, hogy az egész kerület beleállt az akcióba: nemcsak a pedagógusok, hanem a konyhai dolgozók, a dajkák, a pedagógiai asszisztensek is, összesen 350-400 óvodai munkavállaló jelezte a részvételét.

„Pedig nekik már pihenniük és unokázniuk kellene, nem a frontot tartaniuk az egyébként is szétcincált idegeikkel” – fogalmaz, hozzátéve: még így is van olyan tagóvodájuk, ahol minden második óvónő hiányzik. A kerületben a dolgozók átlagéletkora az 50 felé közelít.

„Ők is erejükön felül teljesítenek, és képesek is a hátukon vinni a csoportot, ugyanakkor számos más teendőjük lenne, például a takarítás, fertőtlenítés, vagy a gyerekek ellátása. Elsősorban nem azért vannak ott, hogy beüljenek mesélni nekik és felügyelni őket.”

Vidéken pedig még aggasztóbb lehet a helyzet, emiatt a gyerekek esélyegyenlősége is sérül, hiszen egyszerűen nem ugyanazt az alapozást kapják, mielőtt iskolába mennek.

„Ez egy csodálatos hivatás, de sajnos nem mindenki engedheti meg magának”

Az óvodapedagógusokra is ugyanaz a közalkalmazotti bértábla vonatkozik, mint a tanárokra, ami Viktória szerint leginkább a szánalmas jelzővel írható le.

A kezdő fizetés még pótlékokkal együtt is alig éri el a nettó 200 ezer forintot.

Annyit azért még elmesél, hogy már az óvodai állásinterjúja napján megfertőzte őt az ottani légkör:

A körülményeket viszont a fentiek sem tudják kompenzálni:

„Ez egy csodálatos hivatás, de sajnos nem mindenki engedheti meg magának. Az ember szívét-lelkét beleteszi, de amikor mesélés közben az jár a fejedben, odaérsz-e a boltba az akciós párizsiért, az elég szomorú…”

Ráadásul az óriási infláció miatt ugyanaz az összeg most jóval kevesebbet ér, mint akár csak 1-2 éve. „Mindennapos kérdés nálunk, hogy »nem tudod, mikor utalják a fizetést?« Napról napra élnek a kollégák.”