Dobrev Klára Nem háborús, hanem orbáni infláció

Dobrev Klára Nem háborús, hanem orbáni infláció

 

Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának miniszterelnöke, a párt EP-képviselője Nyíregyházán, 650 fős teltház előtt tart nagygyűlést. Kijelentette például, hogy nem háborús, hanem orbáni infláció van. Tudósításunk: Állva tapsol a lelkes közönség. Most kezdődik a Himnusz.

A hitet, reményt és erőt vigyétek magatokkal! Ne maradjatok csöndben!

Ezt kérte hallgatóságától Dobrev Klára. Ez az ország egy nagyon jó hely, nincs balsorsa – Ez ad reményt és erőt – tette hozzá. Fogságában vagyunk Orbánnak, de mi együtt többek vagyunk, erősebbek vagyunk. Hitet ad az is, hogy Magyarország többsége európai jólétben akar élni.

“Nem fogok megállni addig amíg ebből az országból nem lesz egy tisztességes, európai Magyarország”

Meg kell mutatnunk, hogy van alternatíva. Dobrev szerint ez az alternatíva az árnyékkormány.

A következő hónapokban a legfontosabb feladatunk lesz, hogy az ellenállás szigeteit összeszervezzük

Mert nekik nem az oktatással, az egészségüggyel, hanem Orbán rendszerével van bajuk.

Két feladatunk van:

Nagy hagyhatjuk egyedül az ellenállókat, például az orvosi kamarában maradt orvosokat, az ápolókat, a pedagógusokat. Segíteni kell az életben maradásért küzdőket. Meg kell keresni az ellenállás kicsi pontjait.

A másik: A tanárok, pedagógusok, önkormányzatok, orvosok ne azt kérjék, hogy ne legyen politikai párt a tüntetéseiken, hanem hogy mindenki ott legyen.

Látjuk ez elégedetlenséget

Látjuk a munkavállalók tiltakozását, a nyugdíjas szervezeteket, az orvosokat. De mindenki egyedül vívja meg a kis harcát. Márpedig egyedül nem megy. Egy jól szervezett zsarnok fogságában vagyunk, ellene csak jól szervezett politikai erővel lehet felvenni a versenyt.

Minden egyes évben, amíg az Orbán-rendszer van hatalmon tízezrek halnak meg a kórházakban

Nincs időnk tovább Orbán rendszerében élni! – Erről is beszél az árnyék-miniszterelnök. Azért sincs időnk, mert minden egyes évben fiatalok tömege hagyja el az országot. Ez pedig nemzettragédia.

“Nincs titok, nincs messiás, nincs megváltó, nincs valaki, aki majd helyettünk megoldja. Mi vagyunk a hitünkkel, a szorgalmunkkal.”

Minden magyar a saját bőrén érzi az Orbán-rendszer árát

Ki kell rángassuk az embereket a reménytelenségből! Az elmúlt hónapokban ezért jutottunk el az ország minden egyes szegletébe.

Ez a rendszer addig fog fennmaradni, amíg tömegek hiszik el, hogy megváltoztathatatlan

100 milliárdokat költenek arra, hogy elhitessék, hogy ez a rendszer megváltoztathatatlan, leválthatatlan. A mi feladatunk, hogy elvigyük mindenhova a reményt. – Mondja Dobrev.

“Arra készülök, hogy az Orbán-rendszer leváltása után gyakorlatilag a nulláról hozzuk helyre a magyar államot.”

A kormányzás nem uralkodás, a kormányzás szolgálat. Akinek a fejében más van, az nem sikeres, hanem problémák vannak vele.

Akkor sikeres egy miniszterelnök, ha sikeres az ország

A sikeres ország pedig sikeres embereket jelent. Én pedig erre vállalkoztam – mondta Dobrev Klára.

A magyar áremelkedéseket nézve meg kell értenünk, hogyan lehet hogy sokkal többet fizetünk, mint egy szomszéd országban

Nem hogy nem zárkóztunk fel bérekben, hanem lemaradtunk. De vajon miért csinálják jobban Románia, Horvátország, Csehország, vagy Szlovákia? Ezt meg kell értenünk Dobrev Klára szerint. Mert azokkal a zavaros és hagymázas hőzöngésekkel, amik elhagyják Orbán száját, ostobaságok. Orbánéknak az van a fejükben, hogy olcsó és kiszolgáltatott munkavállalókkal lehet előrébb vinni az országot. Ezért tették tönkre rögtön hatalomra kerülésükkor a magyar szakszervezeteket.

Olcsó és kiszolgáltatott munkaerőre építik a magyar gazdaságot.

Orbán fejében a kormányzás egy nagyhatalmi pöffeteksáég, feltűnési viszketegség.
Ő folyamatos konfliktuskereséssel akar világpolitikai tényező lenni, nem pedig erős országgal.

Dobrev három dolgot sorol fel, amit elvettek tőlünk:

1. Az volt a kommunizmus bukása után a reményünk, hogy ne pártkatonák döntsék el, kiből lesz valaki. Ne az legyen a mérce, hogy valaki mennyire kedveskedik az adott város párttitkárának.

2. A közös dolgainkról, az egészségügyről, az oktatásról, az utakról, az idősotthonokról, stb. közösen döntsünk végre. Ne a fejünk felett döntsenek, hanem mi magunk.

3. A magyarok még mindig egyetértenek azzal, hogy mi Európához akarunk tartozni. Szent István óta ezzel kelünk, ezzel fekszünk. Ebben a három dologban a magyarok döntő többsége Dobrev szerint egyet ért. Ez alap bárkivel is beszélgetünk.

Orbán rendszere egyetlen dologban erős, a hatalomtechnikában

Hatalma lehet, hogy van, de támogatottsága nincsen.

1 Nem igaz, hogy mi magyarok képtelenek lennénk az összefogásra!

12 éve próbálják velünk elhitetni, hogy mindig más a hibás. Most éppen az orvosok, nemrég a tanárok. Voltak már a rokkantnyugdíjasok, a tűzoltók, katonák, filozófusok, vagy éppen Soros.

Mindig más a hibás, csak ők nem. De Dobrev azt kéri mindenkitől, hogy mondja el mindenkinek, hogy nem igaz, hogy ez az ország Orbán politikáját szereti. Nem boldogok a magyarok ezzel!

Dühös vagyok, mert minden egyes alkalommal, amikor a megdrágult termékeket vásároljuk, annak az árát fizetjük meg, hogy olyan kormányunk van, akit nem érdekel a magyar emberek élete. Csak a hatalmuk megtartása érdekli őket.

Az egyetlen dolog, ami érdekli őket, hogy a lopást folytathassák és ennek mindent beáldoznak. Ezért kell ezt a kormányt leváltani.

Ha háborús infláció van, akkor a szomszédainkban miért nincs ekkora drágulás? – tette fel a kérdést Dobrev

Nem szankció, nem háború, hanem az Orbán-rendszer árát fizetjük meg minden egyes alkalommal, amikor vásárolunk, számlát fizetünk.

“Dühös vagyok és elszánt. És szerintem ti is dühösek vagytok és elszántak. És ez az első lépés!”

A év alatt mindenki léphetett volna egyet előre abból a rengeteg EU-s pénzből, ami ömlött az országba

De most luxusórákban, luxusautókban van ez a pénz.

Ebből a pénzből az oktatás, egészségügy mellett az orosz gázfüggőséget is le lehetett volna szorítani. De egy jól szervezett rablóbanda irányítja ezt az országot, amit mindenkinek meg kell értenie.

Van valami, ami elveszett.

Mi egy picit jobban csináltuk, jobban éltünk, szabadabbak voltunk. Ez a büszkeség már elveszett.
Mert arra nem lehetünk büszkék, hogy rekord magas az infláció. Az egészségügy és az oktatás állapotára sem lehetünk már büszkék.
Az Orbán-rendszer a magyar emberektől elvette azt a kicsi jólétet, kicsi büszkeséget, ami volt, hogy éreztük, mindig egy kicsit előrébb megyünk.

Legyünk büszkék mindarra, ami évszázadok óta bennünk van!

Rengeteg mindenre kell büszkének lennünk Dobrev Klára szerint. A legfontosabb, hogy ne engedjük, hogy elvegyék a hatalmon lévők ezt a büszkeséget. Mi igenis összetartozunk.

Már a szomszédainkat irigyeljük. Már nekik is könnyebb.

Mi történt? – tette fel a kérdést Dobrev Klára. Pedig mi nem változtunk meg. Ugyanaz a nép vagyunk. Csak a nyakunkon van egy zsarnok, korrupt hatalom.

10-12 éve még elismerő mosolyokat kaptunk, amikor külföldön azt mondtuk, magyarok vagyunk.

Közép-Európai társalink szemében pedig még egy kis elismerés is volt ilyenkor. Szomszédainkhoz képest akkor még kicsit jobban voltunk, kicsit szabadabbak voltunk, még irigyeltek bennünket.

De ennek az érzésnek már vége. Az elmúlt 10-12 évben, ha külföldön meghallják, hogy magyarok vagyunk, már Orbán jut eszükbe. Egy korrupt zsarnok, Putyin csatlósa jut eszükbe, ami miatt magyarázkodhatunk. Mert Mi mások vagyunk – mondja Dobrev Klára.

“Felemelő ezen a színpadon állni!”

Sokan vagyunk és egyre többen leszünk – kezdte beszédét az árnyék-miniszterelnök.

Dobrev Klárát állva tapsolva fogadja a közönség.

Lassan halad a színpadra, annyira sokan üdvözlik. Kézfogások, ölelések.

Vadai: Orbánék idén azt üzenték, nem számítanak a magyar és NATO-érdekeket védő katonák

Vadai hangsúlyozta: Szilárdan hisznek abban, hogy Magyarország helye a NATO-ban van. De Orbán ellenük is háborút indított. Szégyent hoz hazánkra minden lehetséges fórumon. Orbán áruló. A haza, az EU, a NATO, és Szent István ezer éves álmának árulója. Orbán rendszere menthetetlen, de nem leválthatatlan. Dobrev a remény! – zárta beszédét Vadai Ágnes.

Vadai: A napnál is világosabb, hogy Orbán száméra a haza pusztán eszköz hatalma fenntartásához.

Orbán csak önmagát szereti. Minden és mindenki más csak eszköz lesz Orbánnak

Most Dr. Vadai Ágnes, a DK honvédelmi árnyékminisztere tart beszédet

Gréczi Zsolt felvezetőjében azt mondta, ma a nők lesznek a főszereplők.
A Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán lehet követni az eseményt.

 

 

 

error: Content is protected !!