Drasztikus nyílt levelet írt egy magyar lakos a megélhetési ellenzéki politikusoknak

Drasztikus nyílt levelet írt egy magyar lakos a megélhetési ellenzéki politikusoknak

 

 

A nyílt levél változtatás nélkül.: Mit csinálnak mostanában ellenzéki pártok? Ahogy én látom rohadtul semmit!

 

 

 

 

Egy országban kormányzó pártot törvényesen csak egy másik párt képes leváltani a pillanatnyilag hatályos jogszabályok szerint. Tehát azt ne várjuk, hogy majd a nép, a tanárok, diákok, szülők, orvosok, ápolók, közmunkások, mentősök fognak parlamenti választást nyerni, kormányt váltani.

Hiába képzelik az ellenzéki pártok, hogy az országban a növekvő tömeges elégedetlenség, felháborodás, tiltakozások majd esetleg egy idő előtti kormányváltáshoz vezet.

Én személy szerint, és ellenzéki érzelműként, nem fogok erre az ellenzékre szavazni, sem az egyikre, sem a mostani együttműködésükre! Ebben az állapotukban reménytelennek tartom hogy egy párt megfelelő támogatást kapjon és alkalmas legyen az ország vezetésére, együtt meg inkább csak egymást marják, a másikat a víz alá nyomva akarnak a többi fölé kerülni.

Ellenzéki pártok miatt, mindegyiket beleértve ! nem lehet ezt a hazug, oroszbarát, EU ellenes, korrupt, tolvaj bandát elzavarni. Mert a legnagyobb ellenzéki törpe is rettentően kevés egyedül a Fideszhez legyőzésére, és az utóbbi 12 év alatt egyikőtök sem tudott egyedül a feladathoz felnőni és ezután sem fog.

Azt mondjátok, majd ti, ha hatalomra kerültök rendbe hozzátok az országot, megszüntetitek ezt a borzalmas, kettészakadt állapotot, egy jó cél érdekében mindenkit megbékélésre és az ország javára szolgáló munkára hívtok.

DE HOGYAN ?
Ha folyamatosan csak egymást marjátok? Nem vagytok képesek még egymást sem, a közel hasonló gondolkodású ellenzéki pártok magjait sem meggyőzni a közös munkáról, a közös célokról, módszerekről?

Mind hibásak vagytok, egyedül egyikőtök sem tud hatásosan fellépni a Fidesszel szemben egy választáson. De a közös munkára, ami az egyetlen esély ilyen törpék számára, ez idáig képtelenek voltatok.

Miattatok nincs ma Magyarországon egy akkora ellenzéki erő, ami megfelelő választási lehetőséget adna a Fidesszel szemben
Azt látom hogy még évtizedekig el tudnátok jól éldegélni azokból a pénzekből, amit a Fidesz 2/3-ad nektek csepegtet, DE MI NEM !!!

Vagy összeszeditek magatokat, és elkezdtek komolyan együtt munkálkodni a megoldáson, vagy mi civilek ellenetek lázadunk fel először és bojkottálunk minden ellenzéki törekvést amit ti jelentetek.Legközelebb egyikőtök sem fog a parlamentbe jutni !!! Ki fogunk titeket röhögni, szét fogunk titeket trollkodni, akár még le is fogunk köpni, ha ezt tovább folytatjátok, még így 12 év után is !!!

Ha veletek nem lehet előre jutni és mi nem akarunk ebbe az állapotba még évtizedekig belenyugodni, akkor másokkal kell ezt a létkérdést jelentő problémát megoldanunk, és ti útban vagytok!

 

 

 

 

error: Content is protected !!