Hadházy Ákos a Kúriához fordul a kihajított, felgyújtott levélszavazatok ügyében

Hadházy Ákos a Kúriához fordul a kihajított, felgyújtott levélszavazatok ügyében

Pillanatnyilag egyetlen hivatalos magyarországi szerv sem akar foglalkozni az üggyel.

A Kúriához fordultunk a Nemzeti Választási Bizottság alkotmányos válsággal fenyegető határozata ellen – közölte kedd délutáni Facebook-bejegyzésében Hadházy Ákos.

Az ellenzéki politikus azt követően fordult a legfőbb bírói fórumhoz, hogy a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) azzal utasította el az Marosvásárhely mellett talált, megégett szavazólapok ügyének vizsgálatát, hogy nincsen ehhez jogköre.

„Ráadásul még nincsen végeredmény, jelen állás szerint simán lehet, hogy ismét a levélszavazatokkal lesz kétharmada a Fidesznek. Azzal a szavazással, amelynek a tisztaságát a vasárnapi határozat szerint senki nem hajlandó vizsgálni”

– vélekedett Hadházy Ákos. 

error: Content is protected !!