Hodász atya megírta, hogy gyerekkorában molesztálta egy pap

Hodász atya megírta, hogy gyerekkorában molesztálta egy pap

katolikus nyilvánosságban

páratlan írás a Pető-ügy

 

 

Rendkívüli, a magyar közéletben ritka, a katolikus nyilvánosságban pedig páratlan írás a Pető-ügyről szóló, személyes hangvételű szövegből kiderül, hogy az ismert katolikus papot kamasz korában többször molesztálta egy pap – a cikk végén majd kitérek rá, hogy még itthon sem példa nélküli eset ez.

Hodász egy kocsmai beszélgetés felidézésével indít, amely során ő azzal érvelt, hogy az őszinte beszélgetés a gyerekekkel és a bensőséges családi légkör kulcsfontosságú a szexuális visszaélések megelőzésében. A baráti társaság egyik tagja azonban „elég határozottan ragaszkodott a véleményéhez, miszerint ilyenekről nem szabad beszélni egy gyerekkel, mert ezzel csak felhívjuk a figyelmét a témára, és amúgy a legtöbb, amit tehetünk, hogy jó keresztény iskolába adjuk.”

A kibontakozó vitában Hodász a maga számára is váratlan hevességgel reagált: „Szó szót követett, és egy ponton bennem elszakadt valami. Egyik pillanatról a másikra, magamat is meglepve, elkezdtem artikulátlanul üvölteni, felpattantam az asztaltól, és földhöz vágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt.” Hodász híres arról, hogy a nagyon kevés olyan pap egyike, aki privátban és nyilvánosan is beleáll éles vitákba, de ez most más volt.

„Sokszor vitatkoztam már eddigi pályafutásom során, de még sosem viselkedtem így. A magyarázatot máshol kell keresnünk, mégpedig abban, hogy magam is érintett vagyok: kamasz koromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem is.”

Hodász visszaemlékszik arra, hogyan reagáltak a szülei, amikor évekkel később elmondta nekik: „furcsának is találták, hogy olyan sokat találkozom azzal a pappal, akiről amúgy hallották is, hogy valami nincs rendben vele, és gyanúsan sok fiatal fiú van körülötte állandóan, de nem tudták, mit tehetnének. És én dühös voltam rájuk ezért a vétkes naivitásukért és a felelősséghárító tehetetlenségükért. Én gyerek voltam, ők pedig a szüleim voltak, az lett volna a dolguk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy megvédjenek engem.”

Azért kezdett a kocsmában dühöngeni, mert a vele vitázó férfiban felfedezte ezt a hozzáállást: „újra ezt a haragot éltem át. Itt van egy apa, aki szilárdan ragaszkodik hozzá, hogy ő lényegében majdnem tehetetlen a gyermekének védelmében. Én pedig, mintha megnyomtak volna egy play-gombot, újraéltem azt a múltbeli pillanatot, és annak a gyermeknek a haragja kiszakadt belőlem, és magamból kikelve üvöltöttem az arcába, hogy azért történhetett meg velem, ami megtörtént, mert az én szüleim is olyan fafejek voltak, mint ő. (Eredetileg kissé szalonképtelenebb kifejezést használtam.)”

És itt kapcsolódik Hodász atya Pető Attilához, aki elsőként mondta el névvel-arccal, hogy egy pap molesztálta, majd éveken át nem kapott megfelelő tájékoztatást az ügyéről az esztergomi érsekségtől. Többször hívogatta a katolikus elöljárók hivatali számait, sms-eket küldött nekik, akik erre – válasz helyett – feljelentették zaklatásért. Múlt héten el is ítélték, másodfokon megrovást kapott.

Pető leglátványosabb tette az volt, hogy elment az ügyét rosszul kezelő, őt régóta ismerő segédpüspök plébániájára, ahova hiába csengetett, majd dühében belerúgott a zárt ajtóba. Ez lett a perében az egyik kiemelt bűne.

Hodász az érintettek érzékenységével írja le, ami tényleg hiányzik a magyar közbeszédből, hogy a szexuális abúzusok elszenvedői nem fognak, nem tudnak minden helyzetben tökéletesen illemtudó és szabálykövető módon eljárni.

„Ahogy most olvastam Attila történetét, az jutott eszembe, hogy nekem ismerős ez a rugdosás, ez a harag, és megértem. Attila! Igazad volt, és jól tetted! Dühös voltál, mert megélted, hogy azok, akiknek meg kellett volna védeniük téged húsz évvel ezelőtt, sem akkor, sem most nem védtek meg.”

Hodász úgy látja, hogy Pető látszólag ugyanazt a közönyt, ugyanazt a hozzáállást, a „semmi közöm hozzá” mentalitást élte át, amit akkor, amikor azok a szörnyűségek történtek vele. Szimbolikus pillanatnak látja, amikor egy áldozat áll a vádlottak padján.

„A társadalom szégyenének pillanata ez, emberségünk mélypontja, tulajdonképpen áldozathibáztatás.”

A katolikus pap felsorolja, mi mindent tett a katolikus egyház a gyerekek védelméért, de hozzáteszi, hogy „egy valami még hiányzik – nem az Egyházból, hanem a teljes magyar társadalomból: hogy megértsük, mi zajlik az áldozatok lelkében, mert akkor tudunk empátiával fordulni feléjük, és megadni nekik mindazt, amire valóban szükségük van.”

Érdemes elolvasni az egész cikket, illetve hozzátenni, hogy Hodász nem az első pap, akiről kiderül, hogy egy másik pap zaklatta. Dániel történetét, aki nyilvános posztban vonta felelősségre Bábel Balázs érseket és több másik egyházi személyt, hogy tudtak a kamaszkorában általa elszenvedett szexuális zaklatásról, mégsem tettek megfelelő lépéseket az állítólagos elkövető, a vele szemben hatalmi helyzetben lévő másik pap ellen.

Rendkívüli, a magyar közéletben ritka, a katolikus nyilvánosságban pedig páratlan írást közölt a Szemlélek keresztény portálon Hodász András. A Pető-ügyről szóló, személyes hangvételű szövegből kiderül, hogy az ismert katolikus papot kamasz korában többször molesztálta egy pap – a cikk végén majd kitérek rá, hogy még itthon sem példa nélküli eset ez.

Hodász egy kocsmai beszélgetés felidézésével indít, amely során ő azzal érvelt, hogy az őszinte beszélgetés a gyerekekkel és a bensőséges családi légkör kulcsfontosságú a szexuális visszaélések megelőzésében. A baráti társaság egyik tagja azonban „elég határozottan ragaszkodott a véleményéhez, miszerint ilyenekről nem szabad beszélni egy gyerekkel, mert ezzel csak felhívjuk a figyelmét a témára, és amúgy a legtöbb, amit tehetünk, hogy jó keresztény iskolába adjuk.”

A kibontakozó vitában Hodász a maga számára is váratlan hevességgel reagált: „Szó szót követett, és egy ponton bennem elszakadt valami. Egyik pillanatról a másikra, magamat is meglepve, elkezdtem artikulátlanul üvölteni, felpattantam az asztaltól, és földhöz vágtam az első dolgot, ami a kezembe akadt.” Hodász híres arról, hogy a nagyon kevés olyan pap egyike, aki privátban és nyilvánosan is beleáll éles vitákba, de ez most más volt.

„Sokszor vitatkoztam már eddigi pályafutásom során, de még sosem viselkedtem így. A magyarázatot máshol kell keresnünk, mégpedig abban, hogy magam is érintett vagyok: kamasz koromban több alkalommal, szexuális visszaélést követtek el ellenem is.”

Hodász visszaemlékszik arra, hogyan reagáltak a szülei, amikor évekkel később elmondta nekik: „furcsának is találták, hogy olyan sokat találkozom azzal a pappal, akiről amúgy hallották is, hogy valami nincs rendben vele, és gyanúsan sok fiatal fiú van körülötte állandóan, de nem tudták, mit tehetnének. És én dühös voltam rájuk ezért a vétkes naivitásukért és a felelősséghárító tehetetlenségükért. Én gyerek voltam, ők pedig a szüleim voltak, az lett volna a dolguk, hogy mindent megtegyenek azért, hogy megvédjenek engem.”

Azért kezdett a kocsmában dühöngeni, mert a vele vitázó férfiban felfedezte ezt a hozzáállást: „újra ezt a haragot éltem át. Itt van egy apa, aki szilárdan ragaszkodik hozzá, hogy ő lényegében majdnem tehetetlen a gyermekének védelmében. Én pedig, mintha megnyomtak volna egy play-gombot, újraéltem azt a múltbeli pillanatot, és annak a gyermeknek a haragja kiszakadt belőlem, és magamból kikelve üvöltöttem az arcába, hogy azért történhetett meg velem, ami megtörtént, mert az én szüleim is olyan fafejek voltak, mint ő. (Eredetileg kissé szalonképtelenebb kifejezést használtam.)”

És itt kapcsolódik Hodász atya Pető Attilához, aki elsőként mondta el névvel-arccal, hogy egy pap molesztálta, majd éveken át nem kapott megfelelő tájékoztatást az ügyéről az esztergomi érsekségtől. Többször hívogatta a katolikus elöljárók hivatali számait, sms-eket küldött nekik, akik erre – válasz helyett – feljelentették zaklatásért. Múlt héten el is ítélték, másodfokon megrovást kapott.

Pető leglátványosabb tette az volt, hogy elment az ügyét rosszul kezelő, őt régóta ismerő segédpüspök plébániájára, ahova hiába csengetett, majd dühében belerúgott a zárt ajtóba. Ez lett a perében az egyik kiemelt bűne.

Hodász az érintettek érzékenységével írja le, ami tényleg hiányzik a magyar közbeszédből, hogy a szexuális abúzusok elszenvedői nem fognak, nem tudnak minden helyzetben tökéletesen illemtudó és szabálykövető módon eljárni.

„Ahogy most olvastam Attila történetét, az jutott eszembe, hogy nekem ismerős ez a rugdosás, ez a harag, és megértem. Attila! Igazad volt, és jól tetted! Dühös voltál, mert megélted, hogy azok, akiknek meg kellett volna védeniük téged húsz évvel ezelőtt, sem akkor, sem most nem védtek meg.”

Hodász úgy látja, hogy Pető látszólag ugyanazt a közönyt, ugyanazt a hozzáállást, a „semmi közöm hozzá” mentalitást élte át, amit akkor, amikor azok a szörnyűségek történtek vele. Szimbolikus pillanatnak látja, amikor egy áldozat áll a vádlottak padján.

„A társadalom szégyenének pillanata ez, emberségünk mélypontja, tulajdonképpen áldozathibáztatás.”

A katolikus pap felsorolja, mi mindent tett a katolikus egyház a gyerekek védelméért, de hozzáteszi, hogy „egy valami még hiányzik – nem az Egyházból, hanem a teljes magyar társadalomból: hogy megértsük, mi zajlik az áldozatok lelkében, mert akkor tudunk empátiával fordulni feléjük, és megadni nekik mindazt, amire valóban szükségük van.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

error: Content is protected !!