Kétségbeesetten keresik a túlélőket, csökken esélye, mentőegységek élve húzzanak ki valakit a romok

Kétségbeesetten keresik a túlélőket, csökken esélye, mentőegységek élve húzzanak ki valakit a romok


“az egész világ összefogott, hogy segítsen”


A törökországi és szíriai földrengés után az infrastruktúra megrongálódása nehezíti a humanitárius segélyek célba juttatását, a magyarok azonnal munkához akarnak látni, amint a helyszínre érnek.

 

Az utórengések, a fagyos hőmérséklet és a megrongálódott utak hátráltatják a mentőket, hogy elérjék a hétfői, 7,8-as erősségű földrengés miatt a romok alá szorultakat Törökország déli részén és Észak-Szíriában. A hivatalos adatok szerint a halottak száma már átlépte az hatezret, a sebesültek száma 25 ezerre tehető, de még rengetegen lehetnek a romok alatt. Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a földrengések sújtotta tíz, dél- és délkelet-törökországi tartományban, egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította a térséget.

A halálos áldozatok száma közép-európai idő szerint kedd éjfél körül legkevesebb 7726-nál tartott. Fuat Oktay alelnök közlése szerint Törökországban 5894 halottról és 34 810 sebesültről tudnak. Eközben Szíriában összesen 1 832 halottról és  3849 sebesültről tettek bejelentést a hatóságok.

Szíriában a legkritikusabb a helyzet, ahol a 11 éve tartó polgárháború már eddig is hatalmas károkat okozott. –Az infrastruktúra tönkrement, azok az utak, amelyeket a humanitárius segélynyújtásokhoz használtunk megrongálódtak, az internetkapcsolat akadozik, általános az üzemanyaghiány.

Nincsenek megfelelő munkagépek, amelyekkel a romokat lehetne eltakarítani, a mentők gyakorlatilag puszta kézzel dolgoznak” – mondta el-Mostafa Benlamlih, az ENSZ Damaszkuszban állomásozó koordinátora a Reutersnak. Mohammad Hammoud, a norvég vöröskereszt szíriai vezetője elmondása szerint tárgyalások folynak arról is, hogy egy segélyfolyosót nyissanak a kormány által ellenőrzött országrészen át a földrengés sújtotta területekre.

Tíz földrengés sújtotta törökországi tartományban hirdettek rendkívüli állapotot, már 7200 felett jár a halottak száma

Törökországban legkevesebb 5775 épület omlott össze a katasztrófában, miközben összesen 11 302 romba dőlt épületről érkezett bejelentés, de a fennmaradó csaknem 6000 épület állapotát egyelőre nem tudták felmérni.

A földrengésekben érintett területek nagysága mintegy 110 ezer négyzetkilométer, amely nagyjából Törökország területének egyhetede.

Eddig több mint 8000 embert emeltek ki a törmelékből Törökországban, körülbelül 380 000 ember keresett menedéket kormányzati menedékházakban vagy szállodákban, mások pedig bevásárlóközpontokban, stadionokban, mecsetekben és közösségi központokban húzódtak meg.

A földrengés után rohantam anyám házához, ami összeomlott. Vártam a mentőcsapatot, de nem jöttek. Hívtam a hivatalokat, de nem éltek a vonalak. Nagyon hideg van, nincs élelmünk. Az egyik rokonom szöveges üzenetet küldött a romok alól, és a hangját is hallottuk. Órákig volt ott, de végül sikerült kiásnunk. Másokat is megmentettünk. A mentést az eső miatt abbahagytuk, mert félő volt, hogy a romok tovább omlanak.

– A mentőcsapatok civilekből állnak. Legtöbbjük nincs kiképezve a feladatra. A puszta kezükkel, csákányokkal, feszítővassal mentenek, mert alig van valamilyen felszerelésük. Ez nagyon veszélyes, bármikor ők maguk is a romok alá kerülhetnek. Teljes sokkban vagyok, úgy érzem a föld folyamatosan remeg a lábam alatt, de lehet, hogy csak a testem rázkódik – számolt be az aleppói helyzetről egy túlélő a Deutsche Wellének.

A katasztrófa miatt az egész világ összefogott, hogy segítsen,
szinte a világ minden tájáról érkeznek a mentőcsapatok, keresőkutyák, egészségügyi személyzet. Az Életjel Mentőcsoport elnökét lapunk az isztambuli repülőtéren érte el telefonon. A csoport hat személyből és négy speciálisan kiképzett keresőkutyával indult a helyszínre.

Az időjárástól, a körülményektől és a sérülésektől függően reálisan néhány nap lehet amíg valaki életben tud maradni a romok alatt. A életesélyeket most csökkentheti a fagypont alatti hőmérséklet és viharos havazás. A csapatelnök arra számít, hogy öt-tíz napig maradnak a helszínen.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ötvenöt főből, két kutyából, két buszból és négy kamionból álló Hunor mentőegysége is megérkezett a rengés által egyik leginkább sújtott török Hatay tartományba. A hivatásos tűzoltókból álló csapat magyar idő szerint nem sokkal dél után a két keresőkutyával megkezdte a túlélők utáni kutatást. Az elmúlt órákban egy húszemeletes épület maradványai között dolgoztak, amelyben a katasztrófa idején körülbelül ezer ember tartózkodott.

Párhuzamosan három kárhelyszínen, összesen 16 ezer négyzetméteres területen keresik az embereket, közülük hármat élve ki tudtak menteni, öt embernek a holttestét tudták már csak kiemelni. Ugyanide érkezett a Baptista Szeretetszolgálat 19 főből – kutató-mentő, orvos, tűzoltó, szakápoló, kutyatréner -, illetve hét kutyából álló csapata is. A szervezet lapunk megkeresésére arról tájékoztatott, hogy a sérült telefonhálózat miatt egyelőre alig tudnak kapcsolatba lépni a kinti munkatársaikkal. Az utolsó információjuk az, hogy a csapat Antaki városba érkezett, ahol

kétezer házat kell átnézniük. 

A külgazdasági és külügyminisztérium tájékoztatása szerint, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben. Mindenki jól van, mindenkivel kapcsolatban vannak. Azt kérik, ha valakinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségnek.

 

error: Content is protected !!