Koltai Róbert a párkapcsolatáról és a feleségéről is őszintén vallott

Koltai Róbert a párkapcsolatáról és a feleségéről is őszintén vallott

 

 

 

 

 

Koltai Róbert

   

 

Koltai Róbert nehéz időszakon ment keresztül: a színművésznek az egészségi problémái miatt behelyeztek egy shuntöt, ami az agyvíznek az áramlását befolyásolja. A népszerű színész a párjára, Gaál Ildikóra mindenben számíthatott.

 

Volt jó néhány hónap – hívjuk csak nehéz időszaknak –, amikor Ildinek nehezebb volt. Oda kellett figyelnie rám, és arra, mikor kell orvoshoz menni. Nagyon csodálatosan sikerültek a beavatkozások, Ildi odafigyelése és szeretete pedig rengeteget hozzátett a gyógyulásomhoz. Mára teljesen felgyógyultam, jobban vagyok, mint a betegség előtt

– mondta Koltai Róbert a Star magazinnak.

Az agyműtétjéről vallott Koltai Róbert: „Menni sem tudtam, nagy baj volt”

A színész arról is beszélt, hogy milyen kapcsolatot ápol a feleségével, Pogány Judittal, akivel már 20 éve nincsenek együtt, de valójában sosem váltak el hivatalosan. Kiderült, hogy egyáltalán nincsenek haragban, és telefonon is szoktak beszélni.

Az ember elsősorban a szépre emlékezik. Van egy fiunk és három unokánk, akik örökre összekötnek minket

 

 

 

 

 

 

 

 

 

error: Content is protected !!