„Közvetlen életveszélyben van Galambos Lajos” – miért úszta meg a börtönbe vonulást

„Közvetlen életveszélyben van Galambos Lajos” – miért úszta meg a börtönbe vonulást

 

 

Galambos Lajcsi egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy börtönbe vonuljon

Halasztást kért és kapott a 3 év 6 hónapos börtönbüntetése megkezdése alól Galambos Lajcsi. Mint arról többször is beszámoltunk, tegnap hajnalban hiába várták sokan a kecskeméti börtön bejáratánál, a mulatóssztár nem jelent. Az ügyvédje mondta el az okot: közvetlen életveszélyes állapotban van Lajcsi!

Noha maga a sztártrombitás soha nem mondta és erősítette meg azokat az információkat, hogy február 15-én kell bevonulnia a börtönbe, a sajtó képviselői ott gyülekeztek szerda reggel a kecskeméti börtönnél. Csak Lajcsi nem jött meg. A mulatóssztárt néhány órával később aztán olvasó-riporterünk fotózta le, amint a Vértesben kirándulgat, majd délután maga a zenész mondta el, hogy szó sem volt arról, hogy aznap börtönbe kell vonulnia.

Hogy miért? Azt dr. Csontos Zsolt mesélte el nekünk, aki az ügy jelenlegi szakaszában Lajcsi jogi képviselője.

Halasztási kérelmet terjesztettünk elő a szükséges feltételek mellett. Ezt csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ítélet két évnél hosszabb börtönbüntetésről szól, amennyiben közvetlen életveszély áll fent az elítéltnél – mondta lapunknak az ügyvéd. – A bíróság befogadta a kérelmet, majd úgy döntött, hogy függőben tartja az ítéletet, vagyis jelenleg nem terheli bevonulási kötelezettség az ügyfelemet. Megvizsgálták a benyújtott orvosi szakvéleményeket, és az alapján igazságügyi szakértőt rendeltek ki. Ha jól tudom, ő már meg is kapta az ügyet és a papírokat.

Az ő eredményei alapján dönthet úgy a bíróság, hogy felfüggeszti a szabadságvesztés végrehajtását. Na, nem végleg, hanem bizonyos időre. Mi egyévnyi halasztást kértünk. Ez nem azt jelenti, hogy ennyit meg is ítél a bíróság: saját hatáskörben jelöli ki az időintervallumot, aminek letelte után felülvizsgálatra kell megjelennie az ügyfelemnek.”

Lajcsit is sikerült elérnünk, aki nagyon sajnálta mindazokat, akik szerda reggel feleslegesen várakoztak a kecskeméti börtön előtt.

Igaz, én senkit sem hívtam oda, valótlan információk alapján alakult ki ez a sajnálatos szituáció. Annyit elárulhatok, hogy ezzel a halasztással a harcomat nem adtam fel, továbbra is küzdök az igazamért. Perújítási kérelmet fogunk beadni, mert az az ítélet, ami született, nem fedi a valóságot. Csütörtökön több ügyvéddel is egyeztetek, velük döntünk közösen a következő lépésen – mondta szűkszavúan Lajcsi a Blikknek.

 

 

 

 

 

error: Content is protected !!