Rabszolgaság a 21. században

Rabszolgaság a 21. században

 

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jelentése szerint rengeteg 18 év alatti gyerek dolgozik világszerte, nagy részük teljes munkaidőben. Míg Fekete-Afrikában az 5 és 17 év közötti gyermekek negyede dolgozik, addig Ázsiában és Latin-Amerikában minden nyolcadik és tizedik gyerek kenyérkereső. Összesen 215 millió érintettről van szó, de a felnőttéletet élő gyerekek többsége – kb. 150 millióan – még ennél is rosszabb helyzetben van, ők kényszermunka áldozatai.

Sokan veszélyes körülmények között robotolnak, de gyakran hallani gyerekkatonákról, drogkereskedelembe vagy prostitúcióra kényszerített kiskorúakról. India már régóta az emberi jogi szervezetek érdeklődésének központjában áll, hiszen nincs még egy ország a világon, ahol ennyi az érintett kiskorú – az ILO adatai szerint 12,6 millió 5 és 14 év közötti gyerekről van szó, mások a 45 milliós becsléstől sem riadnak vissza –, és úgy tűnik, a társadalmi változásoknak köszönhetően egyre nagyobb igény mutatkozik a gyerekmunkára.

Ennek egyik kiváltó oka a felfelé törekvő tehetős középosztály folyamatosan növekvő igénye. Az urbanizáció és a kétkeresős háztartások elterjedésének hatására a családok egy bizonyos státusz elérése után gyakran érzik úgy, hogy a háztartás működtetése cselédek, személyzet nélkül nem oldható meg (és persze kívülről nézve is „impozáns”, ha seregnyi ember teljesít szolgálatot).

Mukes Ambani milliárdos vagyonnal rendelkező vállalkozó életét állítólag több száz alkalmazott könnyíti meg mumbai felhőkarcolójában, sokukat az ország elitszállodáiban képezték ki. Ez mind ízlés és pénz kérdése, a probléma csupán annyi, hogy Ambanival ellentétben sokan gyerekeket vesznek magukhoz – kb. havi 40 dolláros fizetésért cserébe –, mert a fizikai és lelki abúzus által megfélemlített kiskorúakat kedvük szerint irányíthatják.

Érthetetlennek tűnhet, hogy felnőtt emberek miért bánnak így gyerekekkel, de egyesek szerint ez az attitűd a kasztrendszerben gyökerezik, mivel a cselédek általában szegény családból és alacsony kasztból érkeznek, leginkább Nyugat-Bengálból, Jharkhandból vagy Csattiszgarhból. A The Times of India publicistája februárban írt a mind gyakoribb jelenségről, kiemelve, hogy a személyzetet alkalmazó gazdagok „magától értetődő felsőbbrendűséggel tekintenek a cselédekre, akiket tulajdonukként kezelnek”.

Presztízskérdés?

„Hatalmas az igény. Olyannyira, hogy a kormány nem is tud mit kezdeni vele, inkább szabályozni próbálják a jelenséget ahelyett, hogy azt mondanák: a gyerekeknek iskolában a helyük, nem szabad dolgozniuk” – nyilatkozta a NYT-nak Ravi Kant ügyvéd, aki egy gyerekkereskedelem ellen fellépő civil szervezetnek dolgozik.

Az indiai törvények szerint minden 18 év alatti személy kiskorúnak minősül, ám van egy kiskapu: a 14 és 18 év közötti gyerekek napi 6 órát legálisan dolgozhatnak, amennyiben a munkakörülményeik nem veszélyesek, biztosítanak számukra pihenőidőt, és az oktatásukról is gondoskodnak. Így vannak családok, amelyek elvileg törvényesen alkalmaznak kiskorúakat, de a feltételeket nem tartják be, az ellenőrzés pedig nem bevett gyakorlat.