
ZALATNAI SAROLTA énekesnő, legtöbb fesztivál díjakat nyert énekesnő
Zalatnai Saroltának nagyon sok igazi jó dalt köszönhetünk, a mai fiatalok talán mindezekből keveset ismernek, vagy semmit.
Sosem foglalkoztam azzal kinek milyen a magánélete, mindenki követ el hibákat. Egy énekesnél a lényeg az igazi jó pop slágerek, toplistás dalok, ami Zalatnainál bőségesen volt, és ez a lényeg.
Rövid életrajzából többet lehet tudni. 1947. december 14-én születtem,- Ellentétben a színpadi hölgyek nagy részével koromat- sohasem titkoltam.
Eredeti nevem Charlotte Sachert volt, melyet a rendszerváltás idején magyarosított családom magyarra. Pici koromtól imádtam a zenét, szüleim operaénekesnek szántak, de egy mandulaműtét a hangomat megváltoztatta és ez a rekedtes hang már nem volt alkalmas a komoly zenéhez. Hét évig zongoráztam, majd 16 éves koromtól énekelni kezdtem, már gimnazista koromban, a Toldy Gimnáziumban, ahol angol és testnevelés szakra jártam. Később kozmetikusnak is tanultam, majd német és angol felsőfokú, valamint zenei vizsgát tettem.
Fesztivál énekesnőnek tartom magam, hiszen én nyertem a legtöbb magyar és nemzetközi díjat. Két évig éltem és tanultam Angliában, ahol – mint a vasfüggöny mögül jött énekesnő-, Red Sarolta néven jártam be a világot. Énekeltem Kelet, Közép és Nyugat Európában, Oroszországban, Az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és Dél-Amerika országaiban. 16 albumom, 9 CD-m, közel fél száz dalom jelent meg magyarul és angolul.
Olyan világsztárokkal énekelhettem együtt, mint a Bee Gees, Eric Clapton, Beach Boys, Queen, Lyonel Richie, Cool and the Gang, stb. Készítettem talk show-kat, televíziós csatornák számára Isabella Rossellinivel, Ivana Tramppal, Gina Lollobrigidával, Antony Perkinssel és Chicciolinával.
“szüleim operaénekesnek szántak”
Műfajom a romantikus rock, a blues és nagyon kedvelem a gospel dalokat. Több mozi és televíziós filmben játszottam, mint például: Fuss, hogy utolérjenek, Nyári Kaland, Szép lányok ne sírjatok, Ezek a fiatalok, Kenguru, valamint az első magyar interaktív bulvár filmben, a Holnap Történtben.
Az életemben nagyon nagy szerepet játszik a természet és állatvédelem, melyben aktívan részt veszek és tanácsadója voltam az Állatvédelmi törvénynek is. Azon kívül minden jótékonysági megmozdulást támogatok, mely a beteg, árva gyerekekért, idős emberekért, összefoglalva a hátrányos helyzetűekkel kapcsolatos.
Mindig szerelmes és érzelmes alaptípusú voltam, ami sokszor a magánéletben nehézséget okozott, viszont a színpadon sikert hozott, hiszen a jó zene mellett az őszinteséget és a szeretet mindig értékelik.
Háromszor mentem férjhez és háromszor éltem élettársi kapcsolatban. A második házasságomból született Sarolta Nikolett lányom, aki most 20 éves, egyetemista. A horoszkópom és reményeim szerint ebben az évben ismételten férjhez fogok menni.
11 könyvet írtam, amelyek több mint egy millió példányban fogytak el, és ezzel a legsikeresebb írok sorába léptem. Hasonlóképpen a Playboy magazin eladásával, ahol szintén én tartom a rekordot, közel 90 ezer példánnyal.
Külsőmmel divatot teremtettem, és meghatározó egyénisége voltam a tinédzser lányoknak. Én hordtam először a mini szoknyát és csizmát, a jellegzetes frufrus frizurát. Zeném, életstílusom és külsőm egyetemi tantárgy, Európában a magyar Janis Joplinnak neveztek el.
“Európában a magyar Janis Joplinnak neveztek el”
Sajnos az üzlethez nem értettem, ezért egy önálló televíziós vállalkozásom csődbe ment. Meggyőződésem szerint a naivitásom, jóhiszeműségem, a nem megfelelő tanácsadók miatt egy „kirakat per” indult ellenem, mellyel példát akartak statuálni, hogy hírnév, a sztárság nem véd meg az ilyen helyzetekben. Két évet töltöttem elzárva a világtól, melyet ezoterikus barátaim tanulásnak neveztek és azt, hogy ez a két év még magasabb szintre emelt engem.
Szeretetem és nyíltságom a világ felé megmaradt, a sok megpróbáltatás ellenére is. Ehhez kapcsolódó dalom melynek munkacíme: Magadat vállalni kell. És egy sikeres országos turnét kezdtünk el márciusban, egy évig tart és Táncdalfesztivál anno a címe. Tervezem még, hogy szabadtéri koncerteken énekelek a határon túli magyarságnak és ismét utazom Kanadába, Angliába és Amerikába.
Zalatnai Sarolta lemezei, dalai
Ha fiú lehetnék-1970; Zalatnay1971; Álmodj velem-1972; Had mondjam el-1973; Szeretettel-1975; Színes trikó, kopott farmer-1976; Minden szó egy dal-1978; Tükörkép-1980; Nem vagyok én apáca-1985(Arany album); Cini vagyok Best of 1966-1986; Privát levél-1988; Ave Maria-1989; Mindig kell egy barát-1995; Fák, virágok, fény-1998; Visszajöttem!-2003; Best of Cini-2006; Sarolta Zalatnay-2007
Ha fiú lehetnék (1970)

ZALATNAI énekesnő, fesztivál díjakat nyert énekesnő
2. Vörös rák
2. Rögös úton
Sarolta Zalatnay (Supraphon, 1973)

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
12. I keep on Calling
Had mondjam el (1973)

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
A.oldal
1. Hadd mondjam el
2.Kell egy hű barát
3.Srácok, óh srácok
4.Ne hidd el
5.Tanár Úr kérem
6. Egyszer?
A.oldal

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
A.oldal
Minden szó egy dal (1978)

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
4. Add vissza a babaruhát

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
1. Mindig kell egy barát

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
2. Mostanában
3. Hol jár az eszem
4. Nem várok holnapig
5. Szervusztok régi barátok
6. Mostanában hosszabbak az éjszakák
7. Betonfej
8. Félteni kell
9. Nem vagyok én apáca
10. Fák, virágok, fény
11. Átölelsz még
12. Boldog idők
13. Szeress nagyon
14. Miért mentél el?
15. Tölcsért csinálok a kezemből
A.oldal

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
Mindig kell egy barát (1995)

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
1. Szervusztok régi barátok
2. Hol jár az eszem?
3. Fák, virágok, fény
4. Oh?ha milliomos lennék?
5. Nem várok holnapig
6. Könnyű álmot hozzon az éj
7. Nem vagyok én apáca
8. Félteni kell
9. Itt a nyár
10. Mikor elalszol
11. Miért mentél el?
12. Mindenki
13. Tölcsért csinálok a kezemből
14. Szeress nagyon
15. Mindig kell egy barát
1. Fák, virágok, fény

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
2. Bolond vagy
3. Örökké fiatal
4. Change of hearth
5. Egymáshoz bújt egy fiú s egy lány
6. Vörös rák
7. Hordár
8. János bácsi pipája
9. Boldog idők
10. Hold és Föld
11. Betonfej
12. Nekem elég a szó
13. Ősz volt
14. Sírsz még
15. Milyen boldog gyermekek
16. Nem vagyok én apáca
Visszajöttem! (2003)

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
1. Ave Maria
2. Mindenem Tiéd
3. Túl fogom élni
4. Véremben van
5. Fák, virágok, fény
6. Mindig kell egy barát
7. Félteni kell
8. Örökké fiatal
9. Miért mentél el
10. Elérhetsz egyszer
Best Of Cini (2006)
1. Szervusztok régi barátok
2. Tölcsért csinálok a kezemből
3. Nem vagyok én apáca
4. Fák, virágok, fény
5. Várlak még
6. Hol jár az eszem?
7. Miért mentél el?

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
8. Félteni kell
9. Könnyű álmot hozza az éj
10. Szeress nagyon
11. Oh, ha milliomos lennék
12. Mindenki
13. Ez minden
14. Gyere vissza barátom
15. Gyere közelebb
16. Mindig kell egy barát
17. Nem várok holnapig
18. Könyörgés
19. Sallve
Magadat Vállalni Kell (2009)
01. Nem tudtam, hogy így fáj
02. Hadd mondjam el
03. Minden szó egy dal
04. Miért mentél el?
05. Srácok
06. Mondd nekem
07. Mindenki
08. Add vissza a babaruhát
09. Magadat vállalni kell
10. Ma éjjel
11. Széttört tükörkép
12. Szeress nagyon
Bonus:
13. Kisvirág /Duett Szabó Eszterrel/
14. Mercedes Benz
Fák virágok fény
1. A fákon a harmat, a nyíló virág,
A távoli fények, ó, de sok hű jóbarát.

Zalatnai Sarolta fesztivál díjakat nyert énekesnő
Ők annyiszor látták a könnyeimet,
Ha megkérded őket, elmondják neked.
Refr. Az arcomat a fénybe fordítom,
És a perceket én újra számolom,
Nincs már semmi baj,
Mert elmúltak a fáradt éjszakák.
Jöjj velem a fények útjain,
Veled éljem én a boldog napjaim!
Nekünk nyílik majd
Az út mentén a sok kis virág.
2. A völgyek, a rétek, a kék csillagok,
Most boldogan látják, hogy végre én más vagyok.
A szél messze fújta a könnyeimet,
Már mosolygok újra ─ köszönöm neked.
Refr. Az arcomat a fénybe fordítom,…
forrás: Zalatnai honlapja