3,2 milliós kölcsönből 3,2 milliót visszafizettek, a házukat elvesztették, és még tartoznak hatmillióval

3,2 milliós kölcsönből 3,2 milliót visszafizettek, a házukat elvesztették, és még tartoznak hatmillióval

Soha ne vegyél
hitelre házat,

ha nem akarsz
tönkre menni.

 

 

 

3,2 millió forintos devizahitelük miatt elárverezték egy nagybánhegyesi házaspár házát, de még így is maradt 6 millió forint tartozásuk. Békéscsabai ismerősük fogadta be ideiglenesen a leszázalékolt férfit és az őt ápoló feleségét. Egyik napról a másikra élnek, de egyszer szeretnének még visszaköltözni a falujukba.

Két virág, és ez a szekrény a könyvekkel. Ez maradt az életünkből – mutatja Kovács Tiborné. A Békés megyei Nagybánhegyesen lévő családi házukat augusztus elején elárverezték. Devizahitelt vettek fel, de egy idő után nem bírták fizetni a százezres részletet.

Hárommillió-kettőt vettünk fel, nagy családi házra. Amelyből visszafizettünk hárommillió-kettőt. De mivel nem tudtuk már a megemelt törlesztőket fizetni, fennmaradt még hétmillió forint. Ezért elárverezték a családi házunkat. Sajnos mindenünk odalett.

Az utolsó felszólítás arról szólt, hogy egy összegben fizessék ki a hétmillió forintot, akkor nem lesz árverés. Az elektronikus liciten augusztus elején végül egymillió forintért kelt el a házuk. Így még mindig maradt 6 millió forint tartozásuk, és költözniük kellett.

A szívünk szakad meg, mert hát ott hagytunk mindenünket. És próbáltunk az árverezővel… vagy, aki megvette, a vevővel egyezkedni, hogy nem maradhatnánk-e albérletben. De azt mondták, hogy nem. Pestiek vették meg – mondja az asszony.

A helyi önkormányzat is szegény, ők sem tudtak segíteni. Egy ismerős fogadta be őket a negyven kilométerre lévő Békéscsabán, egy ideig szívességből lakhatnak a lakásában.

„Összeroppantunk. Férjem depressziós is, még jobban depressziós lett. Munkát nem tudok az ápolási mellett vállalni, mert itthon kell, hogy legyek vele” – magyarázza Kovács Tiborné.

A férjét ugyanis leszázalékolták, az asszony ápolja, a nyugdíj és a segély összesen százharmincezer forint. Ebből élnek, csak gyógyszerre harmincötezret költenek havonta. Ennek ellenére még bíznak benne, hogy egyszer valahogy visszaköltözhetnek a falujukba.

Azt javaslom, amíg nincs emberséges kormány, biztonságos stabil új kormány kialakulásáig életveszélyes hitelt felvenni. Az igaz később lesz házad, de addig biztonságos kamatra lekötheted A vége felé, amikor a ház összegének kb. 2/3-a meg van és stabilan áramlik be a jövedelmed

Soha ne vegyél hitelre házat, ha nem akarsz tönkre menni! A türelem házat teremt, az ellenkezője utcára visz és ott is maradsz.
 (szerk)

 

 

error: Content is protected !!