Magyarország történelmének legszégyenteljesebb időszakait áthatotta az a hamis realizmus,
ami ma meghatározza a kormányzat külpolitikai döntéseit.
Magyarország történelmének leggyászosabb fejezetei nem ahhoz kapcsolódnak, amikor nagyhatalmak megszálltak minket, vagy eltiporták a forradalmainkat és szabadságharcainkat.
Történelmünk rövid, forradalmi időszakaira, lett légyen bármennyire tragikus végkifejletük, mindig szívesen emlékezünk. A bukás ellenére ott van bennük a nemzeti újjászületés ígérete.Olyan fejezetek ezek, amelyekből a soron következő szabadságszerető magyar emberek generációi merítettek inspirációt. A sötétzárkában és a száműzetésben is. Az elnyomás és fortélyos félelem hosszú, végtelennek tűnő évtizedeinek elviseléséhez ezek a röpke epizódok adtak erőt. A hatalmon lévők minden igyekezete kudarcot vallott, hogy a forradalom emlékezetét kitöröljék az elmékből.
És nem mellékesen ezek voltak azok a fejezetek, amelyek tiszteletet és rokonszenvet váltottak ki a világból a magyar nép – és a magyar ügy – iránt.
A II. világháborúban végül olyan erkölcsi mélypontra jutottunk, hogy a jugoszlávokkal kötött megnemtámadási szerződés elárulását már maga a miniszterelnök, Teleki Pál sem bírta ki öngyilkosság nélkül.
Teleki búcsúlevelének szavai – “Hullarablók lettünk! A legpocsékabb nemzet.” – a mai napig figyelmeztetésül szolgálnak és szégyenfoltot égettek minden tisztességes magyar ember emlékezetébe.
És ha be is jött volna: vajon lenne benne köszönet? Vajon ki szeretne egy olyan alternatív valóságban élni, ahol a német vagy a szovjet imperializmus uralja a világot?
Az a külpolitikai irányvonal, amit a jelenlegi kormányzat követ, kísértetiesen hasonlít a történelmünk leggyászosabb fejezeteiben követett opportunista reálpolitikára.Az izzadtságszagú igyekezet, amivel ezt “szabadságharcként” vagy “anti-imperializmusként” próbálják beállítani, semmivel sem őszintébb, és semmivel sem meggyőzőbb, mint Horthy vagy Kádár idején.
És ha be is jött volna: vajon lenne benne köszönet? Vajon ki szeretne egy olyan alternatív valóságban élni, ahol a német vagy a szovjet imperializmus uralja a világot?
Az a külpolitikai irányvonal, amit a jelenlegi kormányzat követ, kísértetiesen hasonlít a történelmünk leggyászosabb fejezeteiben követett opportunista reálpolitikára.Az izzadtságszagú igyekezet, amivel ezt “szabadságharcként” vagy “anti-imperializmusként” próbálják beállítani, semmivel sem őszintébb, és semmivel sem meggyőzőbb, mint Horthy vagy Kádár idején.
Nem értik, hogy ezek az általuk könnyen feláldozható “absztrakt elveknek” tartott értékek azok, amelyek nevében az őseik készek voltak meghalni.
Amikor cinikusan legyintünk arra, hogy az általunk körüludvarolt kínai diktatúra jelenleg koncentrációs táborba zárja, kínozza és erőszakkal sterilizálja az ujgurokat, akkor semmivel nem vagyunk jobbak azoknál, akik a világháborúban feláldozhatónak tartották a zsidó honfitársaink százezreit a Nagymagyarország ábrándja nevében.