egy elvesztett választást nem viselne el a Fidesz, és békétlenségbe, kaotikus állapotokba sodorná az országot.

        Egy elvesztett választást nem viselne el a Fidesz, és       békétlenségbe, kaotikus állapotokba sodorná az országot.


Ki tudja vajon eldönteni, hogy teljes naivitás, vagy nagyon is praktikus az a javaslat, amellyel hétfőn reggel három tudós ember előállt. Vörös Imre, Bárándy Péter és Forgács Imre tudását, jogi felkészültségét még a kormánypári emberek se merik megkérdőjelezni. Évek óta – keresik a kiutat abból a helyzetből, amelybe a Fidesz juttatta Magyarországot.

Elek István legutóbb lopakodó államcsínyként írta le azt, ami 2010 óta történt, vagyis azt a folyamatot, amelynek során az Orbán vezette rezsim lépésről lépésre foglalta el az állami intézményeket. Övék az Alkotmánybíróság, a Számvevőszék, a Médiatanács, a Költségvetési Tanács, a Választási Bizottság, a Legfőbb Ügyészség, lassan a bíróság is, és még sorolhatnánk.

Vörös Imre, évekkel ezelőtt hívta fel a figyelmet arra, hogy amit látunk, amit Orbán tesz, az nem más, mint a kizárólagos hatalom birtoklására való törekvés. De hiába látta Vörös ezt a folyamatot, az ellenzéki pártok egymás elleni harca, különállásukból fakadó gyengeségük nem tudott fellépni ellene.

A három jogtudós úgy látja: elérkezett az idő, hogy sürgetőleg lépjen fel a társadalom nevében, többség is látja: ettől a rezsimtől meg kell szabadulni,

Vannak, akik attól tartanak, hogy egy elvesztett választást nem viselne el a Fidesz, és békétlenségbe, kaotikus állapotokba sodorná az országot.

Mások úgy látják: nincs meg a kellő erő és elképzelés az ellenzékben ahhoz, hogy a győzelem után kormányozni is tudnak majd. Ezért, mondja a Forgács-Bárándy- Vörös hármas, fel kell készíteni az embereket, tudniuk kell, mit és hogyan fognak tenni jövő tavasszal, a választásokat követően.
Muszáj nyilvánvalóvá tenniük, már az előválasztások során, hogy új alkotmányra van szükség, amelyet majd – a győzelem után – népszavazással kell megerősíteni.

Szükség lesz a „Tiszta lap” törvényre, vagyis egy olyan megoldást kell választaniuk, amellyel jogszerűen tudja majd a szemétdombra vetni az új parlament – már az első ülésén – az alaptörvényt.

Pontosan azért, mert a Fidesz 2010 óta nem pusztán törekedett a hatalom kizárólagos birtoklására, meg is valósította azt. Kétségkívül nagy-nagy kreativitással, és felismerve, hogy az Európai Unió képtelen lesz szembeszállni a szövetség alapelveit semmibe vevő kormányokkal.

A hármas indoklásában – hogy miért van szükség az ellenzék azonnali lépéseire – a következőket állítja:
1. Most van a legnagyobb válság a rendszerváltás óta,
2. Az ország kormánya nemzetközileg lejáratta magát,
3. A járvány szorítása alig enyhül,
4. A független sajtót a kormány ellenségként kezeli,
5. A jogállami intézmények csak névleg működnek. 

Ennek az öt pontnak a szorítását kellene éreznie a magyar társadalomnak.
Ha igennel válaszolunk, talán naivak vagyunk…?

 

error: Content is protected !!