Orbán nem a vereségre készül. Továbbra is a szabadságunk elvételére. Mint egy igazi rabszolgatartó.
“Magyarország sosem volt rabszolgatartó ország, meg azt se szerettük, ha mi leszünk rabszolgák. Ez nagy különbség a nyugat-európai országok és miközöttünk. De egyfajta rabszolgaságot ismer a magyar, összeköti a hitellel, és van az a kifejezés, hogy adósrabszolga, ami azt jelenti, életed végéig adós leszel. ” Orbán Viktor Origó
Nem állítható, hogy Orbán Viktor nem törekszik minden idegszálával a jövő évi választások megnyerésére. De nem csak az idegszálait mozgatja meg, a közpénzekhez is bátran hozzányúl a siker érdekében, bár ez utóbbi nem teljesen újkeletű szokása. Szóval, miközben a miniszterelnök határozott lépéseket tesz annak érdekében, hogy soha senki ne tudja a döntéseit felülírni, egy esetleges új, őt nélkülöző kormánynak ne legyen egyáltalán mozgástere, azért gondosan ügyel arra is, hogy maga mellé állítsa a választókat.
Kormányfő is kampányolhat, az azonban már nehezen elfogadható, hogy mindezt úgy teszi, hogy napról-napra átírja a szabályokat, törvényeket, vagy ha nem írja át, figyelmen kívül hagyja azokat. Bátorsága ez ügyben határtalan, nincs olyan ember a saját táborában, aki meg merné kérdőjelezni lépéseit. Bátorsága mellesleg csütörtökön oly méretűre duzzadt, hogy még a kormányinfóra is kiállt, hogy válaszoljon újságírói kérdésekre. Ahol a legbefolyásosabb ember soha nem vállal nyílt szembenézést a sajtóval. Igazán illett volna értesíteni a médiát: hahó firkászok, most aztán kérdezhettek. Nem tették, nyilván jó okkal; nehogy már mindenféle provokatőrök bemerészkedjenek a tájékoztatóra.
A szervezőknek így is ébernek kellett lenniök; voltak olyanok, akiket az előzetes regisztráció ellenére sem engedtek be az eseményre. Mondhatnám azt is, hogy térdre kényszerítették őket, de most már tudom – éppen Orbántól -, hogy mi, magyarok, csak az Isten, a haza, és a feleségünk előtt térdelünk le. És, ha már itt tartunk: Orbán ezen a kormányinfón teljesen új megközelítésben tálalta a keddi, Írország elleni mérkőzés előtti eseménysort.
Vagyis: simán felmentette a füttykoncertbe kitörő magyar szurkolókat, „A legkevésbé sem szimpatizálok a térdelősdivel, a sport másról szól, és nincs helye a pályán ennek. Az ilyen gesztusok kultúrafüggők” – mondta, majd hozzátette, „Nem véletlenül terjed ez a gesztusrendszer ilyen gyorsan, mert van mögötte egy morális megfontolás, mert volt rabszolgatartó országok találták ki. Az utóbbi dolog egy komoly morális teher, és minden népnek magának kell elhordoznia; mi nem voltunk rabszolgatartók, tehát felelősségünk sincsen. Én a szurkolókkal értek egyet.”
Hogy miként jutott eszébe a magyar miniszterelnöknek a volt rabszolgatartókkal összefüggésbe hozni a sport világában (is) elterjedt szokást, tudniillik a rasszizmus elleni tiltakozás eme, egyébként 2013 óta tapasztalt szokását, arra nehezen találnék magyarázatot.
A kérdés tehát az, miért vállalta Orbán, hogy akár egy butaság árán is megvédi a szurkolókat, miközben – szerintem – maga is tudja, hogy cselekedetük védhetetlen. Teljesen nyilvánvaló, a választások miatt. Nem akart ugyanis szembekerülni azzal a táborral, amely eddig oly sok szívességet tett neki, gondoljunk csak 2006-ra. Egy esetleges elítélő mondat – gondolja a miniszterelnök – elfordíthatja a hívőket tőle, éppen ezért inkább bátorítja őket, hiszen ők nem voltak rabszolgatartók.
Igen: Orbán fókuszában immár kizárólag a jövő évi választás megnyerése áll, ezért ad hirtelen egy csomó pénzt a gyereket nevelő családoknak, visszautalva nekik a befizetett adójukat. Ez a döntése amúgy pontosan szembemegy korábbi álláspontjával, vagyis azzal, hogy nem adunk ingyen pénzt, a munkában hiszünk. És szembemegy azzal, amivel a járvány alatt is hihetetlenül meggazdagodott NER-lovagokkal kapcsolatban mondott; gazdagodjanak, csak fizessenek be rendesen minden adót.