
Szétesőben a Fidesz – Orbán és Matolcsy egymás ellen
Orbán Fidesz párton belül ilyen durva kritikát még talán soha nem kapott a Fidesz felcsúti miniszterelnök.
A kormány költekezését ellensúlyozandó a Magyar Nemzeti Bank vezetése „elindítja a költségvetési egyensúly helyreállításáért vívott negyedik hadjáratát – ezt írta Matolcsy György a jövő évi költségvetés elfogadása után.
Vagyis jól láthatóan elindult az Orbán ellenes belső harc a Fideszen belül, 10 hónappal a bukásuk előtt.
Orbán mindent egy lapra tesz fel, mert tudja, hogy el fogja veszíteni a választás 2022 tavaszán. Előtte még minden létező pénzt kiszór a haveroknak, ahogyan az autópályákat is bérbe adja Rogán Antal haverjainak 35 évre. Ez mind a háttérhatalom építéséről szól, amivel majd ellenzékből akarják tovább hülyíteni a magyar embereket, méghozzá abból a pénzből, amit mi fizettünk be adóként, ők meg ellopták.
“A jövő évi költségvetés 5,9 százalékos hiányát hibásnak tartom, mert feleslegesen épít be jelentős kockázatokat a magyar gazdaság működésébe.”
Írta Matolcsy György Orbán jövő évi költségvetéséről. Az 5,9 százalék pedig valóban nagyon messze van az EU által elfogadott 3 százalékos mértéktől.
Nem csak a költségvetésben hagyhat maga után brutális hiányt Orbán Viktor. Az államadósság is soha ne látott méretűre hízott az elmúlt egy évben. Tíz éve azt ígérte Orbán, hogy eltüntetni a közös adósságainkat, ehhez képest rosszabb állapotba sodort minket, mint korábban bármikor.

Szétesőben a Fidesz – Matolcsy Orbán ellen beszél
Arról nem is beszélve, hogy Orbán jövőre úgyis meg fog bukni, neki már nem kell azzal foglalkoznia, hogy milyen káoszt hagy maga után. Matolcsy viszont Fidesz-csicska létére maradna a Nemzeti Bank élén, neki nem mindegy, hogy mekkora lesz a gazdasági összeomlás a szotyiköpködő Orbán miatt.
A szétesés jeleit mutatja az Orbán Fidesze, a farkasfalka éhes tagjai már Orbán vezérüket kezdik tépkedni. Érzik a bukás szagát!
Ezért átkozzák a devizahitelesek Matolcsy György nevét>>
Érdekelhet