
Harmadik világháborúval fenyegetőzött a belarusz elnök
Kereken egy évvel ezelőtt tartották az egész Belarussziát lángba borító elnökválasztást. Azóta egyetlen ellenzéki sincsen biztonságban.
Aljakszandr Lukasenka az évfordulón ismét tagadta, hogy elcsalták a voksolást és szerinte azóta sem lépnek fel keményebben politikai ellenfeleikkel szemben, vagy záratnak be indokolatlanul sajtóorgánumokat.
Ki fogják robbantani a harmadik világháborút.
Erre vágynak?
Ki akarják vívni Oroszország haragját?
Meg szeretnék nyerni a háborút?
Itt nem lesznek győztesek. És ha mégis, azok nem
maguk lesznek. Szóval nyugodjanak le!
Mi mindenre nyugodtan reagáltunk.
Itt az ideje, hogy a nemzetközi közösség is leüljön
velünk a tárgyalóasztalhoz és együtt próbáljuk megoldani a
helyzetet
– fenyegetőzött a belarusz elnök.
Az ellenzék Litvániába menekült vezetője szerint Lukasenka direkt próbál menekültáradatot zúdítani Európára, Szvjatlana Cihanouszkaja ezért arra kérte az EU-t, hogy ne hátráljon meg és tartsa fenn a szankciókat.
– A krízis akkor fog megoldódni, ha kiszabadítjuk az összes politikai foglyot és új demokratikus választást tartunk nemzetközi megfigyelőkkel. Senki sem tárgyalhat ezzel a rezsimmel. Nem lehet alkudozni egy olyan illegitim elnökkel, aki kínzással és elnyomással tartja meg a hatalmát – üzente Cihanouszkaja.