Az Európai Unió két táborra bomlott: a jelenlegi értékrendet védelmező
Nyugatra, és az újat szorgalmazó Keletre.
írja a New York Times – A Vaccine Success in Europe That Sinks in the East – címmel

Európa ketté szakadt, amiben Orbán vastagon benne van - Magyaroknak Orbánnal sem sikerül a nyugat megelőzése

Európa ketté szakadt, amiben Orbán vastagon benne van – Magyaroknak Orbánnal sem sikerül a nyugat megelőzése

Európa kettészakadt, mert amíg az unión belül átlagosan már a lakosság jó 70 százalékát oltották be kétszer is a koronavírus ellen, addig a bolgároknál ez az arány mindössze 20 százalék, a románoknál pedig 32. Márpedig ez igencsak veszélyes a 4. hullám miatt és Brüsszel szerint akadályozhatja a kilábalást a földrészen.
Mi magyarok mindig a nyugatot akarjuk megelőzni, sohasem sikerül amíg ilyen kormányokat választunk.
Akármit mondanak még a legjobb időszak a Kádár volt, tudnám sorolni a KONKRÉT miérteket…..

Persze hogy nyugaton ennyire jól alakulnak a dolgok, azt kevesen gondolták volna kezdetben, amikor gondok voltak az ellenanyag beszerzésével.

Keleten a magyarokat, a cseheket és a lengyeleket is ideértve igen magas a többlethalálozások száma, vagyis roppant súlyos veszteségeket okozott a járvány. Ráadásul csökken az oltások üteme, ugyanakkor a bolgároknál és a románoknál újból megugrott az áldozatok száma.

Az illetékes biztos azt mondja, nem szabad megengedni, hogy keleten ilyen alacsony legyen a védettség szintje. Közben a franciák és a németek millióknak akarják beadni az emlékeztető injekciót. A kontinens másik felén sokan viszont még az első adagot sem kapták meg.

A sanyarú helyzet oka az elégtelen tájékozódás, a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság, valamint az, hogy rengetegen nincsenek tisztában az oltás előnyeivel. A WHO közben arra figyelmeztetett, hogy Európában decemberig 230 ezren veszthetik életüket a ragály miatt, mivel sokan nem hajlandóak beoltatni magukat, illetve mert a hatóságok nem hoznak új korlátozó intézkedéseket.

error: Content is protected !!