Vannak kormánytagok akiknek börtön járhat Karácsony Gergely szerint

Vannak kormánytagok akiknek börtön járhat Karácsony Gergely szerint, mondja Karácsony Gergely főpolgármester, ellenzéki miniszterelnök-jelölt

Karácsony Gergely: vannak kormánytagok, akikről köztudott, hogy olyan bűncselekményeket követtek el, amikért börtön jár

Keményen fogalmazott az ellenzéki összefogás egyik miniszterelnök-jelöltje.

A főpolgármester, aki az ellenzéki összefogás egyik – talán legesélyesebbnek tartott – miniszterelnök-jelöltje kendőzetlen őszinteséggel beszélt az előválasztásról, az elszámoltatásról és arról, hogyan veszik fel a harcot a Fidesz és a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen, –nyilatkozat a Magyar Narancs heti számából

A Fidesz és annak vezetőinek elszámoltatásáról:

„Vannak ennek a kormánynak magas rangú politikusai, akikről ma már köztudott, hogy olyan bűncselekményeket követtek el, amelyeket börtönbüntetéssel lehet sújtani. Orbán Viktor ennél rafkósabb, ma nem tudom, hogy az igazságszolgáltatás nála mit fog találni, de az én véleményem vagy Jakab Péteré másodlagos az igazságszolgáltatás szervei szerint.”

Arról, hogy Budapestnek elfogyott a főváros működésére fordítható készpénze:

„A nagyobb városok túlnyomó többségéhez hasonlóan folyószámlahitel-keret nélkül nem tudnánk kihúzni ezt az évet. (…) Hosszú távon ez így fenntarthatatlan, ezért a 2022-es választás egyik tétje az, hogy lesznek-e még Magyarországon önkormányzatok. Ha nincs kormányváltás, akkor a főváros működése 2022 közepére teljesen ellehetetlenül. (.l.) A város felélte a tartalékait.”

 

A budapesti atlétikai világbajnokság vétójáról és a Fővárosi Közgyűlésen múlt héten történtekről:

„A DK-s javaslat sokféle értelemben jóval puhább volt. (…) Arról döntött volna, hogy egyszer döntsünk. (…) Ebben az önkormányzati ciklusban most először fordult elő, hogy a többséghez tartozó egyik frakció egyeztetés nélkül nyújtott be egy javaslatot – tudjuk be ezt az előválasztási kampánynak. A közgyűlési döntésben két feltétel van, a kormánnyal korábban aláírt megállapodás két pontja. Ha ezeket teljesítik, még megmenthető az atlétikai vb ügye.”

Karácsony elmondta azt is, hogy amint bizonyítékot lát arra, hogy az eredetileg a Diákvárosnak szánt területet ténylegesen átadják a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványnak, akkor abban a pillanatban élesben is tájékoztatja a Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (IAAF) a rendezési hozzájárulás megtagadásáról.

A Fudan Egyetem Budapestre hívásáról közölte:

„Amiről egyébként tudni vélem, hogy nem fog megvalósulni, mert a kínaiaknak azért annyira nem életbevágó, mint amennyire üzleti érdeke Orbánnak és klienseinek. Az egyetemépítés Magyarországon nagyon fontos valakiknek, akik nyilván rengeteg pénzt remélnek ebből. A kínaiak valószínűleg már inkább kihátrálnának belőle. Azért mert mi vertük és verjük a tamtamot. (…) Erről jelzéseket kaptunk a kínai féltől.”

Az ellenzéki előválasztásról:

„Ez nem szépségverseny vagy nagyotmondási viadal, hanem annak a jelöltnek a kiválasztása, aki képes legyőzni Orbánt, ami csak úgy megy, ha az elkötelezett ellenzéki szavazókon túl is bővítjük a változást akarók táborát. Nem saját magunknak, hanem az országnak keresünk miniszterelnök-jelöltet.”

A kampányról, a bizonytalan választók meggyőzéséről:

„Tudom, hogy nehéz békét ígérni akkor, amikor háborúra készülünk, és egy elképesztően pofátlan, korrupt, gyűlöletkeltő, mohó és cinikus elitet akarunk leváltani. Mégsem kelthetünk polgárháborús hangulatot. Fontos hangsúlyozni, hogy a mi ellenfelünk egy szűk, kiváltságos elit, egy a nemzeti erőforrásait elszívó polip. Sokszor azt érzem, hogy ellenzéki politikustársaim nem tesznek elég különbséget a Fidesz elitje és a Fideszt egykor ilyen vagy olyan okból támogató állampolgárok között.”

Karácsony szerint így lehet elkerülni egy esetleges polgárháborút Magyarországon:

„Egy módszerrel lehet biztosítani, hogy az elszámoltatás ne eredményezzen polgárháborút: ha világos, transzparens és jogállami eljárások mentén történik.”

Arról, hogy mi a következő időszak sorsdöntő kérdése:

„Ha a Fidesz elveszíti a választásokat – és el fogja veszíteni –, képes lesz-e demokratikus módon átadni a hatalmat. Ha igen, akkor olyan jogállami forradalmat kell elindítani, amelyben a legalitást, azaz a Fidesz által hozott törvényeket felülírja a legitimitás, azaz a választópolgárok közvetlen akarata. Amennyiben nem, a helyzet még egyszerűbb, mert a legalitás megszakad, és a nép söpri el a hatalmat.”

Mészáros Lőrincről, a cégeiről és az azoknak hiteleket adó bankokról:

„Ezeknek a bankoknak a működését, hitelezési politikáját lehet és kell is alaposan vizsgálni. Egyébként pedig ha egy cégbirodalom nem jut közpénzhez, nem jut állami megbízásokhoz, nem fogja tudni törleszteni a hiteleit, ha pedig nem tudja törleszteni, akkor egy idő után a bank sem tud már új hitelt adni. Kőkemény, bátor, de egyszerű lépésekre van szükség, és ezek nagyon hamar felszínre hozzák majd ennek a bűnös rendszernek a sérülékenységét.”

Arról, hogy támogatja-e az MSZP etikai által kezdeményezett etikai eljárást Hadházy Ákos ellen:

„Ez az MSZP döntése, nem az enyém. Ezek az etikai vizsgálatok nem sokat érnek. Szívesen megkérdezném a DK-s barátaimtól, hogy a Századvég úgynevezett kutatásait miért tolják fizetett hirdetésben, vagy hogy DK-s blogok miért vádolnak azzal, hogy a főváros pénzéből százmilliókat akarok költeni a saját népszerűsítésemre, miközben a közösségi közlekedést fogjuk népszerűsíteni néhány millió forintból. (…) Vannak sérülések, de például egy amerikai előválasztási kampányhoz képest nálunk béke van és szeretet.”

Arról, hogy mi lehet a 2022-es választási győzelem kulcsa:

„A közös miniszterelnök-jelöltnek kutya kötelessége lesz, hogy kilépjen abból a Gyurcsány-Orbán dagonyából, amibe belesüppedt a magyar politika. A győzelem kulcsa azoknak a bizonytalan szavazóknak a megnyerése, akiket ez a tíz éve tartó cirkusz nem érdekel.”

 

error: Content is protected !!