
Demokratikus Koalíció bejelentette beperli az MTVA-t a történtek miatt
A közszolgálati rádió – az Elkxrtuk című filmre hivatkozva – tényként közölte,
hogy 2006-ban Dobrev Klára adott utasítást a szemkilövetésre.
A Demokratikus Koalíció bejelentette: beperli az MTVA-t a történtek miatt.
Ezzel kapcsolatban keresett meg a Klubrádió, és a Megbeszéljük című adásban elmondtam: általánosságban lebeszélnék mindenkit arról, hogy olyan ügyben, amelytől érdemi eredmény nem várható, pert indítson. A DK ugyanis egy olyan személyiségi jogi perben, amelyben nem jogképes, hiába lép fel.
Dobrev Klára esetében viszont kétségkívül felmerül a személyiségi jogok – a jó hírnév – sérelme, amiért
megalapozottan követelhet elégtételt, s akár sérelemdíjat is, ám ezt csak személyesen kezdeményezheti.
Ugyanakkor a rágalmazás büntetőjogi tényállása szintén felmerülhet, de megítélésem szerint kérdéses, hogy ezzel érdemes-e foglalkozni, mert a politikai típusú támadásokkal szemben nem a jog a legadekvátabb eszköz.
Ugyanakkor a rágalmazás büntetőjogi tényállása szintén felmerülhet, de megítélésem szerint kérdéses, hogy ezzel érdemes-e foglalkozni, mert a politikai típusú támadásokkal szemben nem a jog a legadekvátabb eszköz.
A kesztyűt persze fel kell venni, ám a megfelelő válasz a jövő évi választás megnyerése.
Az adásban felmerült a köztársasági-elnöki előválasztás ügye is, amelynek kapcsán hangsúlyoztam: ehhez szükség van a pártok politikai és erkölcsi támogatására, de nem várunk más segítséget. A civilek saját erőforrásokból megoldják, hogy már a Mikulás előtt begyűjtsük a jelöléseket, az elfogadó nyilatkozatokat.
Máris több jelölt került szóba, és megítélésem szerint február 24-ig lebonyolítható a preferenciális online előválasztás. Ezzel kapcsolatban azt is kiemeltem, hogy az elvileg gyenge államfő nem olyan gyenge, mert maga dönthet arról, kinek ad az új országgyűlés létrejötte után kormányalakítási megbízást.
És ha nem sikerül a miniszterelnököt megválasztani negyven napon belül,
feloszlathatja a parlamentet.
Az ellenzék már csak ezért sem ülhet a sikeres parlamenti előválasztás után a babérjain, hanem legalább próbálkozni kell időben egy konszenzusos államfőjelölt megnevezésével.
A teljes beszélgetést az alábbi linken 9 perc 50 másodperctől hallgathatják meg: