
Márki-Zay Péter amikor a Fidesz meghekkelte a magyar demokráciát, akkor sem volt polgárháború
A korrupció felszámolására tért vissza a legszívesebben az Euronewsnak adott interjú során az ellenzéki pártok közös miniszterelnökjelöltje, Márki-Zay Péter. A nemzetközi sajtón futótűzként ment végig, hogy ő a magyar Donald Trump. Még
“A jelenlegi helyzetet nem tekintjük jogállaminak”
A jelenlegi állapotot természetesen mi nem tekintjük jogállaminak. Egy olyan legfőbb ügyészünk van, akit bebetonoztak a hatalmába. Mindenképpen az ő kinevezését például illegitimnek tekintjük, hiszen a FIDESZ kizárólagos hatalmon tartását szolgálta, mint ahogy sok más lépés is. A kizárólagos hatalomra törekvés pedig még a magyar jelenlegi alaptörvény szerint is, nem hogy a régi alkotmány szerint alkotmányellenes.
Tulajdonképpen amit önök mondanak az az, hogy ezt az alkotmányt valamilyen módon megsemmisíteni, érvényteleníteni lehet abban az esetben is, ha Önök csak egyszerű többséget szereznek a Parlamentben. Adott esetben ez polgárháborús helyzethez is vezethet sokak szerint, önt ez nem aggasztja, és mit felel ezekre az aggodalmakra?
Először is semmi köze annak, hogy valami jogszerű vagy jogszerűtlen a polgárháborúhoz, hiszen amikor a Fidesz meghekkelte a magyar demokráciát, kisiklatta a jogállamot Magyarországon, akkor sem volt polgárháború. Márki-Zay Péter
Akik most ezt teszik, azok egy mostani tolvaj kommunista pártállamot, a FIDESZ uralmát féltik, és ez abszolút nem lehet tárgya, egy polgárháborúval fenyegetés nem lehet tárgya annak a diskurzusnak, amit viszont igenis folytatnunk kell a jogállamiságról. És természetesen senki nem akar feles többséggel kétharmados szabályokat felülírni, egyszerűen ki kell mondani azt, amit egy kizárólag fideszes kinevezettekből álló alkotmánybíróság valamiért elfelejtett kimondani, hogy ezek a jogszabályok a megszületésük pillanatától kezdve érvénytelenek.
Meglehetősen megosztott az ország, és ha az ország egyik felét az utcára viszik, akkor ebből nem lehet nagyobb baj annál, mint ami már most is van? Ha valaki ezt kérdezi, őszerinte ne állítsuk helyre a sajtószabadságot, ne állítsuk helyre a sajtószabadságot, ne állítsuk helyre a demokráciát, ne váltsuk le a tolvajokat? Az hogy valaki attól fél, hogy a Fidesz erőszakos eszközökkel is hatalmon akar maradni ez nem lehet indok arra, hogy mi elfogadjunk egy teljesen illegitim hatalmat Magyarországon.
Az már, úgy látszik, hogy bebizonyosodott a magyar választásokon, hogy a korrupcióellenesség nem biztos hogy tömegeket mozgat meg.
Térjünk vissza arra, hogy valóban elfogadták-e az emberek a korrupciót. Énszerintem azt fogadták el, hogy minden politikus korrupt.
Ha ezt az axiómát felülírjuk, ha bebizonyítjuk nekik hogy vannak tisztességes politikusok, és hogy tisztességes politikusokkal a politika is megtisztítható, akkor egészen más mozgásterünk van, akkor már a választás kimenetele egyáltalán nem az mint eddig én azt gondolom hogy ahogy Hódmezővásárhelyen is megtettük, úgy országosan is ezt az új kultúrát, ezt a megtisztított kultúrát kell képviseljük, mi se a jobb, se a baloldaltól, se 2010. előtti se 2010. utáni politikusoktól nem fogjuk elfogadni a lopást.
Nem tartom megtisztelőnek, ha Trumphoz hasonlítanak
Önt hasonlították Donald Trumphoz olyan szempontból, hogy ő is külsősként nyert, de ön Barack Obama kampányát tekintette inspirációnak. Én különösképpen nem tartom megtisztelőnek a Trump elnök úrhoz való hasonlítást, nekem az igazmondás és az emberek egyenlő jogainak elismerése olyan alapértékek, amelyeket Trump elnök kommunikációjában nem mindig véltem felfedezni.
Magyarországon a leggyorsabban növekedett az Orbán által befogadott migránsoknak a száma, csak a 2019-es évben már 55 ezer EU-n kívüli migránsnak adtak tartózkodási engedélyt. De különösen felháborító számunkra, és ezt az új kormány azonnal felül fogja vizsgálni, hogy Orbán Viktor, illetve Rogán Antal baráti köre egy letelepedési kötvényprogram keretében 20 000 migránsnak adott letelepedési engedélyt, olyanoknak is közöttük, akik jól ismert, nemzetközileg körözött iszlamista terroristák vagy bűnözők voltak.
Ön hogyan viszonyulna Kínához és Oroszországhoz? A nyugati országok vagy az Egyesült Államok is kereskedelmi kapcsolatokat folytatnak ezen országokkal. A nagy különbség az, hogy ezek az országok a saját nemzeti érdekeiket követve folytatnak kereskedelmi kapcsolatokat, míg Orbán Viktor csak a korrupciót tartja szem előtt, amikor kapcsolatokat folytat, és a hazáját és az Európai Uniót elárulja.
Az illiberalizmus hosszú távon korrupcióhoz és lemaradáshoz vezet
Az Európai Unióban Magyarország és Lengyelország véd és dacszövetségben van jogállamisági ügyekben. Hogyha ön vezetné Magyarországot, akkor fennállna még ez a véd- és dacszövetség, vagy megszűnne? Hát először is szeretném kifejezni a legmélyebb tiszteletem és szeretetemet a lengyel népnek.
És természetesen továbbra is ki kell fejezzem, hogy sem a lengyel, sem a magyar illiberalizmus nem lehet példa. A jövőre nézve fogadják el a lengyel testvéreink is, hogy az illiberalizmus hosszú távon korrupcióhoz, lemaradáshoz és szegénységhez vezet.
A térségben több hasonló történetet lehet megfigyelni, beszélhetünk Klaus Iohannisról aki bizonyos mértékben outsiderként lett román elnök, a szlovák miniszterelnök hasonló történet. Andrej Babist kis pártok összefogása győzte le Csehországban, de akár Emmanuel Macront is mondhatnám, aki sikeresen szakított ki egy nagy pártot a politikai középből Franciaországban. van ezek között a történetek között olyan, amit önök figyelemmel követnek vagy mintának tekintenek?
Mindegyiket figyelemmel követjük, rendkívül büszkék vagyunk arra ha egy autoriter vagy egy korrupt vezető megbukik Európában bármelyik országban. Azt azonban látni kell, hogy mindezek a példák, amiket ön elmondott,
ezek egyike sem egy Orbánéhoz hasonló autoriter rendszerben születtek, ahol gyakorlatilag felszámolták a sajtószabadságot, ahol az igazságszolgáltatást teljes egészében alárendelték a politikai céloknak, és ahol például egy választási törvényt egy nap alatt át tudnak írni,
ahol egyetlen egy párt fogadta el a választási törvény is az alkotmányt is, csak egy párt képviselői ülnek az alkotmánybíróságban vagy a médiatanácsban. Egy ennyire autoriter, ennyire gyűlöletkampányokra propagandakampányokra épített uralmat látunk, itt a győzelem sokkal nehezebb lesz.