
„Az ember tényleg fölrobban”
„Az ember tényleg fölrobban” – mondta Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese azokról a miniszterelnökhöz, illetve a Fideszhez köthető emberekről, akik „mesés vagyonokat” szereztek a járvány elleni védekezésen, „minimum tisztességtelenül” – mondta a képviselő az ATV Egyenes beszéd műsorában.
„Már pontosan látjuk, hogy miközben emberek tízezrei – orvosok, ápolók, katonák, rendőrök, szociális munkások – küzdöttek a honfitársaik életért, addig volt néhány ember, aki semmi mással nem foglalkozott, mint hogy magán a védekezésen, a védekezés költségein, (…) más emberek nyomorán vagy épp halálán hogyan szedjenek össze mesés vagyonokat” – mondta Harangozó Tamás.
Az egyik eset a kormány által beszerzett 16 800 lélegeztetőgéphez kapcsolódik. Ebből a mennyiségből ezret szerzett be egy olyan cég, melynek 90%-os tulajdonosa Orbán külpolitikai tanácsadójának, Rahói Zsuzsának a húszas éveiben járó lánya, a 10%-os tulajdonos pedig egy Szíjjártó Péter külügyminiszter által kinevezett nagykövet testvére; a nagykövet férje egyébként a Médiaworks, a Fidesz médiabirodalmának az ügyvezető igazgatója.
A cég az 1000 lélegeztetőgép beszerzése folytán több mint 210-szeresére növelte bevételét és 500-szorosára a nyereségét 2020-ban, a tulajdonosok pedig 15,4 milliárd forintot vettek ki belőle az év végén – ismertette Harangozó.A kormány által beszerzett 16 800 lélegeztetőgépből egyébként 1600-at használtak fel magyar kórházakban és néhányat Szíjjártó elajándékozott külföldi útjai során, a maradékot viszont máig raktárakban őrzik, havi 90 millió forintért – folytatta.
A másik eset Martos Dániel Budapest IX. kerületi volt Fidesz-frakcióvezetőhöz, volt vagyonkezelő- vezetőhelyetteshez és bizottsági elnökhöz kötődik, akinek 3 hónapos tanácsadó cégétől vett a Kásler-féle minisztérium irányította hivatal 3,1 milliárd forintért Covid-teszteket.
„Nyilván a piacon, a világon nincs más cég, csak a három hónappal azelőtt (…) egy ilyen simlis politikus által alapított cég” – jegyezte meg Harangozó, hozzátéve: az üzlet lezárultával „a derék fiatalember” már el is adta a céget egy borsodi kis faluban lévő 19 éves embernek.
A képviselő kiemelte: „valakinek azt a szerződést alá kellett írni a magyar kormány részéről, és át kellett utalni a 3,1 milliárd forintot a cég számlájára”. Mindezt azokban a hónapokban, amikor 30 ezer ember meghalt a járványban! – hívta fel a figyelmet.
Az „ápolóbérre nincs pénz, amikor olyan állapotok vannak, (…) az ember tényleg fölrobban” – fejezte ki fölháborodását. A halálozás adatai „nemhogy a tavaly ilyenkorit előzik, hanem most már megközelítik a tavaszi legdurvább időszakot is”; a kormány pedig „semmilyen épkézláb intézkedést nem” hozott az elmúlt hetekben.