
A bűnözők figyelik meg a tisztességes állampolgárokat – Márki-Zay szerint Magyarországon
Az ellenzéki erők közös kormányfőjelöltje véleménye a Pegasus-botránnyal kapcsolatban. Nem kímélte Orbánékat.
Orbán legfőbb ügyésze, Polt Péter hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Fidesz-kormány államtitkárát Völner Pált. A lebukott fideszes mentelmi jogát fel is fogják függeszteni. A gyanú szerint az igazságügyi miniszter beosztottja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott. Nem sokkal a botrány kirobbanása után Völner bejelentette, lemond államtitkári posztjáról.
A bűnbaknak megtett államtitkár volt a Pegasus-felelős a kormányban, ami különösen botrányossá teszi a történteket.
Ezen a véleményen van a miniszterelnök-jelölt is. Márki-Zay Péter eddig úgy gondolta, hogy már nem lehet meglepni korrupció témában, de kénytelen volt megállapítani, hogy mindig van lejjebb.
Völner Pál, Varga Judit miniszter helyettese és első számú bizalmasa rendszeresen papírzacskóban gyűjti be a kenőpénzt, milliókat töm a zsebébe a dubaji járattól bilincsben elvitt Schadl György, a Bírósági Végrehajtói Kar elnöke. Mert már a végrehajtásból is lopnak. A kisembertől, a legelesettebbtől is lopnak. Nincs határ, lopniuk kell, mert csak lopni tudnak.
A pénz útja pedig, ahogy ma kiderült, egészen a kormányig vezet.
Mit tett ezzel az országgal Orbán Viktor? A kormányában az Igazságügyi Minisztériumból irányítják a korrupciót, ráadásul annak a vezetőnek a kezében futnak össze a szálak, aki a Pegasus-kémszoftver bevetéséről dönt.
Nálunk tehát az állam nem a bűnözőket figyeli titkosszolgálati eszközökkel, hanem egy bűnöző figyel meg tisztességes állampolgárokat, újságírókat, vállalkozókat.
– írta az eset kapcsán MZP, aki szerint Völner Pálnak az államtitkári megbízatása után a parlamenti mandátumáról is haladéktalanul le kell mondania.
A kormányváltás után megtisztítjuk a korrupciótól a minisztériumokat, a titkosszolgálatokat pedig egy bűnözőket bújtató párt szolgálata helyett az államérdek és a terrorizmus elleni harc szolgálatába állítjuk! – ígérte Márki-Zay Péter.
Érdekelhet