Aki úgy döntött, hogy gazember lesz miért várja el, hogy tiszteljék George clooney

Aki úgy döntött, hogy gazember lesz miért várja el, hogy tiszteljék George clooney

George Clooney közleménye az Orbán-rezsim hazugságaira:„Nem számítok arra, hogy a válaszomat a magyar híroldalak nagy része lehozná, mert azokat az orbáni rezsim vagy közeli szövetségeseik tulajdonolják és működtetik. De azért lesz visszhangja. Soros Györggyel egyszer, egy ENSZ-értekezleten találkoztam, ahol az Egyesült Államok elnöke is ott volt, és a menekültválságról volt szó. Egyszer találkoztam a fiával, Alexszel is, egy davosi rendezvényen. Ebben ki is merül a kommunikációm Soros Györggyel. Orbán propagandagépezete tehát hazudik, pont. Ugyanakkor a Soros család oktatást és jogsegélyt finanszírozott a szegényeknek és a menedékkérőknek, elsöprő jótéteményt hoztak a világnak. Orbán úr ugyanezt érzékelhette 1989-ben, amikor Soros úr fizette az angliai tanulmányait. Aztán a kormánya egymillió dollárt fogadott el Soros úrtól a régi szép időkben, amikor Orbán Viktor a kommunizmus ellen küzdött.”

“Ami korábbi megjegyzéseimet illeti, szégyellném magam, ha nem szólalnék fel nyilvánosan az efféle tekintélyelvűség ellen, amelyben az Orbán-rezsim az ellenőrzése alá vonja a médiát, a cégeket drákói adószabályoknak veti alá, elhallgattatja a szabad sajtót, csak az ő engedélyükkel fotózható a drótkerítésük, démonizálja a jogfosztottakat, és a szélsőjobb felé kacsintgat. Mintha 1956 soha nem történt volna meg, amikor a világot elárasztották a szovjet uralom elől menekülő magyar menekültek. Nagyon kedvelem a magyar embereket. Az 1980-as évek elején voltam ott először, amikor még a Szovjetunió része volt. A 2000-es évek elején tértem vissza, és a Duna-parton sétálgattam. Akkoriban Magyarország a Szovjetunió bukása után elért demokratikus siker ékes példájának látszott. Várom a napot, amikor Magyarország újra rátalál arra, ami egykor volt.”

forrás Amerikai népszava

error: Content is protected !!