A forint történelmi gyengülése: Gyenge kormány, gyatra kormányfő

Forint történelmi gyengülése: Gyenge kormány, gyatra kormányfő

Záporozott a „gyenge” jelző
Gyurcsány Ferenc legutóbbi posztjában.

 

A Demokratikus Koalíció röviden, de erős szavakkal reagált arra, hogy a forint átlépte a történelmi mélypontot.

Ahogy a Blikk is megírta, a forint igazi mélyütést kapott hétfőre, amikor délután háromkor négyszáz forintra nőtt egy euró értéke. A negatív rekordot nem hagyta szó nélkül a DK elnöke, Facebook-posztjában élesen bírálta a kormányt és Orbán Viktort.„Gyenge forint -> Gyenge kormány; Gyenge kormány-> Gyatra kormányfő” – írta Gyurcsány Ferenc.A politikus szombaton tartott beszédet a DK önkormányzati képviselőinek országos tanácskozásán, ahol a választások óta eltelt első két hónapot értékelve a forint állapotát is külön kiemelte.

Tegnap mélyponton volt a forint: nem háborús infláció van, hanem Orbán-infláció van.

És most nem Bokros csomagjára kell hivatkozni, Orbán csomagja lesz az, amely százezrek elől fogja elvenni azt a reményt, amit ígértek és amivel becsapták őket, hogy könnyebb lesz az élet április harmadika után zárta beszédét Gyurcsány.

 

error: Content is protected !!