A kutatás eredménye: a magyarok szinte szó szerint magyarok megszakadnak terheikbe

A kutatás eredménye: a magyarok szinte szó szerint magyarok megszakadnak terheikbe

A magyar felnőtteknek bevallásuk szerint komoly terhekkel és állandó rohanással kell megbirkózniuk a mindennapokban: a Generali friss felméréséből kiderül, hogy a lakosság több mint fele krónikus stresszre, közel negyede pedig rendszeres alvászavarokra panaszkodik. A 40-50-esek körében még rosszabb az arány. A folyamatos feszültség miatt azonban a szervezetünk előbb-utóbb benyújtja a számlát.

A Generali Biztosító a magyarok általános pénzügyi helyzetét, társadalmi berögződéseit, félelmeit és hiedelmeit abból a felismerésből kiindulva, hogy a mintegy 2,5 milliós korosztály adja az aktív magyar lakosság gerincét, ezzel pedig sok felelősség és még több teher jár.

A felmérésből kiderült, hogy nem véletlenül illetik a szendvicsgeneráció névvel a 40-50-es középkorúakat, hiszen több irányból nehezednek rájuk az elvárások: a legtöbben még anyagilag is támogatják egyre később önállósodó gyermekeiket, miközben már idős szüleikről és szeretteikről is gondoskodniuk kell – és persze készülni saját nyugdíjas éveikre.

A Generali ezért most arra volt kíváncsi, milyen következményekkel jár a hazai felnőtt lakosság számára a folytonos megfelelési kényszer. Az eredmény: a magyarok szinte szó szerint beleszakadnak terheikbe.

Felmérés szerint a felnőtt lakosság egyértelműen úgy gondolja, hogy a 40-50-es korosztálynak kell megbirkóznia a legtöbb feladattal a mindennapokban, az óriási nyomást pedig ők maguk is érzik: a szendvicsgeneráció tagjainak 53 százaléka számolt be rendszeres stresszről, gyakran szenved alvászavaroktól, ami valóban kiugró értéknek számít.

A lakosságot tekintve jellemzően a nőkert érinti súlyosabban a stressz és alvászavar, (58-62%) ami egyértelműen összefüggésbe hozható a ténnyel, hogy a háztartásban és az idősgondozásban is hagyományosan nagyobb szerep és ezzel több feladat is jut a hölgyeknek.

„Több magyart érint a probléma, mint azt előzetesen gondoltuk: minden tizedik felnőtt állandóan azt érzi, hogy semmire sincs ideje, pláne magára és a családjára, 30 százalékuk pedig arra panaszkodik, hogy egyszerűen több feladata van, mint amennyi beleférne a napjába. Minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, közben viszont szétforgácsolják minden energiájukat” – idézi a Generali közleménye.

Több millió embert érint hazánkban a feladathegyekből következő krónikus stressz, az, hogy sosem érnek a feladatok végére, a következményektől pedig senki sem menekülhet.

 

Számos kisebb testi panasz hozható összefüggésbe a bennünk lakó feszültségekkel, így sokszor nem gondoljuk, hogy a fejfájás, a gyomorbántalmak vagy éppen az emésztési zavarok tulajdonképpen a szervezetünktől érkező segélykiáltások, amiket a rendszertelen, kapkodó étkezés is okozhat.

Hosszabb távon komolyabb betegségek is jelentkezhetnek, így szív- és érrendszeri elváltozások, krónikusan magas vérnyomás vagy éppen a kapkodós étkezések miatt különböző anyagcsere-elváltozások. Szintén a tartós stresszből következően az enyhébb szorongásos panaszok mellett kialakulhat akár depresszió is, a legtöbben pedig már csak akkor figyelnek fel az intő jelekre, amikor súlyosabb tüneteket érzékelnek, melyek akadályozzák őket a napi teendők teljesítésében, netán a stressz okozta figyelmetlenség miatt baleset történik velünk.

A rendszeres, akár csupán napi 15 perces testmozgás, az egészséges táplálkozás, néhány egyszerűbb légzőgyakorlat, valamint a folyamatos magnéziumpótlás sokat lendíthet az általános testi-lelki állapotunkon, a legfontosabb pedig az, hogy képesek legyünk elengedni és megosztani a teendők egy részét.

error: Content is protected !!