
Nép nevében követeljük a film vetítését, Elkxurtuk filmet Fidesz kormány elkxurta Tapolcán
Tapolcán már a nép nevében követelik
az Elk*rtuk vetítését

Titkos akció keretében valakik egy rejtélyes feliratot helyeztek el
az egyik tapolcai közösségi ház és mozi ajtaján.
A papír tanúsága szerint felhelyezői „a nép nevében” követelik,
hogy Tapolcán is tűzzék műsorra az Elk*rtuk című filmet, mégpedig azonnal.
A tapolcai mozi a témája miatt nem hajlandó műsorra tűzni a nemrég debütált filmet. Ennek előzménye lentebb található.
::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Fentiek előzménye, hogy Navracsics Tibor rászállt egy apró vidéki mozira, mert nem játsszák az ElkXrtukat
A tapolcai moziban alig pár film fut, a fideszes politikus mégis nehezményezi, hogy a Gyurcsány-film nincs műsoron.
Szeretnék választ kapni arra a kérdésre, hogy milyen megfontolás, netán utasítás
áll a döntés mögött, és mikor tűzik műsorra az ElkXrtuk című filmet?
Többek között ezzel kereste meg a Tapolca Városi Mozit Navracsics Tibor fideszes politikus, azt állítva, „több ízben” is megkeresték olyan „tapolcai polgárok”, akik roppantul szomorúak, hogy más városba kell utazniuk, ha az ElkXrtuk című Gyurcsány-gyalázó propaganda filmet szerették volna megtekinteni a moziban.
Navracsics az ellenzéki vezetésű város moziját vezető igazgatónak írt levélben kifejti azt is, hogy a film „kiemelt siker” a hazai filmek nézőszámát tekintve, ezért „jogosnak tartja” a tapolcai polgárok „felháborodását”, amiért a városi mozi nem játssza ezt a filmet. Hogy ezt milyen jogcímen, milyen minőségében teszi, és milyen alapja van egy tőle független mozi és egy papíron tőle független film kapcsolatának firtatására, arra semmilyen utalást nem tartalmaz a levél, sőt Navracsics még saját titulusát sem nevezi meg az aláírásnál.
Az apró tapolcai moziban egyébként az országban jelen pillanatban játszott csaknem 40 film közül egy egész héten mindössze hat film levetítésére van lehetőség; egy nap összesen két, három vagy négy filmet vetítenek a városban. Azaz a felháborodott tapolcai polgárok vélhetően az elmúlt pár évtizedben már hozzászokhattak, hogy a közeli nagyvárosokba kell járniuk bizonyos filmek megtekintéséhez. A Tapolcától autóval fél, tömegközlekedéssel háromnegyed órányira lévő gyenesdiási multiplexben egyébként műsoron van az ElkXrtuk.
Fentiek után már elege lett a Tapolcai mozi vezetésének és az alábbi
egyértelmű, határozott választ küldte a “fideszesek levelére”

Elkxurtuk filmet a Fidesz kormány elkxurta Tapolcán