Az Orbán-szabály világosan és egyértelműen megállapítja: napirenden az új világrend, amelyben Európa teret veszít, Amerika lefelé megy, Ázsia pedig felfelé.
Bogdan J. Góralczyk levele Lengyel Lászlónak
Kedves Laci,
Évtizedek után újra egy nagy küszöb előtt találtuk magunkat. Nem csak ti Magyarországon, vagy mi Lengyelországban, de egész Európa és az egész világ is. Éppen most jelent meg új kötetem a jelenlegi, Hszi Csin-ping-i Kínáról. Ezért pontosan tudom, hogy politikailag és stratégiailaglátóhatáron van az új hidegháború, bizonytalan a jövő, és nem lehet tudni, merre megy ez a világ. Tele vagyunk nagy kérdésekkel.
Valami történt a nagypolitikában, a világ nagy fővárosaiban, és nem csak Londonban a brexit után, de Washingtonban és Berlinben is. Ahogy legutóbbi pár évben egy bizonyos „Trump-tényező” döntő fontosságú volt, az érdekek fontosabbak voltak mint értékek, most a Biden-i Amerikában egy keverékkel találkozunk: visszajöttek a liberálisok és a demokrácia, de a hatalompolitika (Power Politics) továbbra is napirenden van a multilaterális világrend mellett, vagyis nemcsak a kétoldalú alkuk léteznek, mint Trump alatt.
Az Európai Unió reszket, jövője majdnem teljesen nyitott és bizonytalan.
Feltételezhető, hogy csak a jövő tavaszi francia elnökválasztás után tudjuk meg, merre tovább. De a mostani járvány-korszakban legalább egy biztos: a kontinensen most nem Brüsszel, hanem a német tényező a döntő. Tetszik vagy nem tetszik, de a németek nélkül nem csinálhatunk semmit, ami a jövőt és a további európai integrációt illeti.
„Európa stratégiai szuverenitásának megőrzésére”, amit a francia elnök, Emmanuel Macron már régóta megfogalmazott. Ha már nemcsak Párizs, de Berlin is meg akarja erősíteni az EU pozícióját a világpolitikában, ha mindkettő “több Európát”, vagy Európai Egyesült Államokat akar, akkor itt a küszöb és a választóvonal: vagy föderáció, vagy a nemzetállamok szövetsége, amiről korábban Budapesten, de a legutóbbi varsói csúcson is hangosan nyilatkoznak.
Márki-Zay Péter már kinyilvánította, hogy nem várhat semmit az illiberális orbáni rendszertől, hogy lelkében-szellemében a liberális demokráciának és főleg a jogállamiságnak a híve. Neki, a hívő, vallásos konzervatívnak, sok gyerek apjának és valódi vidéki embernek, aki meglepően szépen beszél angolul, a szekuláris és internacionalista Brüsszel nem boszorkánykonyha, és nem új kommunista bürokraták székhelye, ahogy a mostani kormány állandóan súgja, hanem a megkerülhetetlen, stabil jövőt biztosító központ.
A Tusk-tényező sem annyira fontos, mert ő már “régi motoros”, “lejárt az ideje”, sőt, túl messze ment liberalizmusával, nem védi a nemzeti érdekeket. A németellenesség mindig fontos volt Lengyelországban, de még fontosabb a Kaczyński-rendszer alatt. A mostani kormány szemében Donald Tusk, mint Magyarországon Soros, egy liberális ördög, aki „németbarát”, „Merkel bérence”.
Budapest és Varsó ugyanolyannak látszik, de van egy hatalmas különbség: az Orbán-rendszer konszolidált és erős, a Kaczyński-rendszer gyenge és bizonytalan. A 2023-ban következő választások a Kaczyński-rendszer már súlyos legitimitás-vesztésben van (főleg a járvány és lengyel-fehéroroszországi határhelyzet, de a korrupció miatt is), hangosan támadják, hogy se biztonságot, se társadalmi békét nem tud hozni. Tehát a magyar egyesült ellenzéknek mégis nehezebb a feladata, mint a megosztott lengyelnek.
Se Varsóban, se Budapesten nem tetszik, amit az új német koalíció tervez.
Már első programjukban nyilvánosan és közvetlenül üzentek Magyarországnak és Lengyelországnak: “Csak akkor támogatjuk az Európai Bizottság javaslatát a pénzeszközök folyósításáról, ha garantálják az olyan feltételek teljesítését, mint az igazságszolgáltatás függetlensége.”
Az Orbán-szabály világosan és egyértelműen megállapítja: napirenden az új világrend, amelyben Európa teret veszít, Amerika lefelé megy, Ázsia pedig felfelé. A liberális Európa nem tudta elkerülni a pénzügyi összeomlást, nem védte a nemzeti vagyont, és befogadó politikájával védtelenné tett minket a bevándorlókkal szemben.
Ugyanezt az üzenetet nap mint nap lehet hallani a varsói nemzeti médiában is. Orbán Viktor nem is egyszer kinyilvánította: a geopolitika világában a nyugati országok által létrehozott és egyetemesnek kinyilvánított rend fordulópont előtt áll. Az ő válasza: nálunk sikeres a keleti nyitás politikája, jöjjön hát Eurázsia a befektetéseivel.
És ez még nem a vége. Amióta a magyar miniszterelnök 2019-ben elkezdte a munkáját az egykori karmelita kolostor épületében és kolostori körülmények között tervezi a jövőt, benne van a pakliban egy “karmelita szerződés” a lengyel miniszterelnökkel, az olasz Matteo Salvinivel, vagy a francia Marine Le Pennel, amelyet részben most Varsóban láttunk. Mi lesz belőle? Nem lehet tudni. De ha lesz is valami, akkor egy nemzeti érdekkel megosztott politikai tábor lesz. Meddig tarthat és mit hozhat? – ez nyitott, de fontos kérdés.
Egyre erősebb a feszültség. Amikor a magyar parlament elnöke, Kövér László, inter alia a titkosszolgálatoknak arról szól, hogy az ellenzék nemzetbiztonsági kockázat, és alkotmányos puccsot vagy államcsínyt szervez, akkor nem annyira a biztonsági intézményeknek, de inkább a saját politikai tábornok küld egyértelmű üzenetet: veszélyben vagyunk, meg kell védeni a(z orbáni) rendszert. Az ellenzék számára pedig világos: nem lesz könnyű a választásokat megnyerni és újra a tiszta liberális demokrácia útján járni.
Főleg akkor, amikor mind Orbán, mind Kaczyński győzelmi kényszerben vannak. Mindig nyerni akarnak, de most még magasabb a tét, mert Márki-Zay Péter és Donald Tusk kimondták: a mostani hatalom képviselőinek börtönben a helyük.
Hideg polgárháborúban élünk, megosztott országokban – de a helyzet tovább fokozódik. A választások igazi tétje: liberális Európa, vagy tekintélyelvű Ázsia; demokrácia, vagy zsarnoki egyeduralom és egyszemélyes uralkodás; út az európai föderáció felé, vagy a nemzet állam megmaradása?
Erre kell választ adni. Ahogy 2010-ben mondták: egy új fülkeforradalom vár ránk. Lehet, hogy megint jelszó lesz: több mint választás, majdnem rendszerváltozás.
Se Orbán, se Kaczyński olcsón nem adja be a derekát – hisznek a győzelemben. Orbán a Fidesz kongresszuson üzente “a mi ellenfeleinknek, akik elszánt Brüsszel-hívők”, hogy újra nyerni fog. Mert a “magyarok ilyenek”. Ugyanígy látják nálunk a lengyel hatalmasságok. Vagyis nem tipikus választásról van szó, hanem inkább ideológiai vagy értékrendszerek háborújáról. Ez vár ránk. Ki lesz a győztes, és hány áldozata lesz?
Bogdan J. Góralczyk
