„A válság addig marad, amíg Orbán Viktor itt van velünk” Kifakadtak a Parlamentben

„A válság addig marad, amíg Orbán Viktor itt van velünk” Kifakadtak a Parlamentben

Kifakadtak a Parlamentben

 

 

Varju László szerint a kormányfő felelős a válságért

Nem fulladt unalomba az Országgyűlés hétfői ülésnapja sem. Leginkább a DK színeiben felszólaló Varju László mondandója bővelkedett kemény kifejezésekben – természetesen nem épp dicsérő jelzőket használt a kormányra.

“A magyar emberek megszokott napi élete drámai fordulatot vesz ezekben a hetekben. Azt azonban le kell szögezni, hogy a rezsiemelésért nem az uniós szankciók a hibásak, hanem az elrontott gazdaságpolitika, a kifosztott költségvetés. A rezsiemelkedésért az orbáni hazugság a felelős – kezdte Varju. – A Dobrev Klára vezette árnyékkormány látva a tehetetlenséget, megoldást javasol.
Látható, hogy az energiaárak emelkedése mellett a rendszerhasználati díj fizetése is nagy terhet ró az emberekre, ezért az árnyékkormány szerint a jelenlegi rendszerhasználati díj a jövőben nem alkalmazható. Az Orbán-kormány nem bír a 12 év következményével, a családok hiába várnak segítséget.”Ezután az árnyékkormány öt pontból álló intézkedési csomagját ismertette:

“Meg kell duplázni a kedvezményes áron kapható gáz és áram mennyiségét, mert az messze elmarad a valódi átlagos fogyasztástól. Öt százalékra kell csökkenteni a gáz és áram áfáját, a kormány ne akarjon pénzt keresni az embereken. Be kell vezetni a rezsimoratóriumot: az eddig rendesen fizetőknek, akiknek nem volt tartozásuk idén augusztusig, azoknál hiába keletkezik elmaradás, 2023. június 30-ig ne lehessen kikapcsolni a gázt és az áramot, egyetlen otthon sem maradhat sötétben, nem maradhat fűtetlen.

Be kell fagyasztani a rendszerhasználati díjat a 2022 januári szintjére. Az önkormányzatoknak is támogatást kell adni, különben a fűtési szezon végére a 80-90 százalékuk csődbe megy.

A válság oka Orbán Viktor, a válság addig marad, amíg Orbán Viktor itt van velünk.

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány javaslatai érdemi és reális alternatívákat kínálnak ahhoz, hogy a magyar családok ezen a télen túléljék az Orbán-kormány okozta megélhetési válságot.”

 

error: Content is protected !!