Az állam alapítványokba való lopakodó kiszervezése után nyíltan is megszavazták azokat a törvényeket, amelyek értelmében a magyar állam közvagyona alapítványokba kerül, az állami funkciókkal együtt. Fontos hangsúlyozni azt, hogy nemcsak több ezermilliárd értékű közvagyon kerül a “Fidesz” (Orbán Viktor magánszervezete) birtokába, hanem az állami felügyelet, ellenőrzés és irányítás is, az állam ismert funkciói kiüresednek és megszűnnek. Mivel várható, hogy az egyetemek és más intézmények esetében alkalmazott modell nem áll meg itt, az állam megszüntetése és magánkézbe való kilopása zajlik.

Elveszíti az értelmét mindezzel, hogy Magyarországon ki nyeri – az egyébként is a Fidesz mindenkori kétharmados győzelmére beállított – csaló választásokat, mert az állam elveszíti eredeti funkcióját, szerepét, mert a tulajdon, a vagyon, a felügyelet, az irányítás kikerül az állam hatásköréből és semmi köze nem lesz hozzá. A vagyon elveszíti közpénz jellegét. Amit az alapítványokba visznek, az többé nem lesz a köz vagyona, nem azoké, akik megtermelték, hanem az Orbán által kinevezett és pórázon tartott strómanok rendelkeznek felette, akiket Orbán irányít. Magyarul: Orbán Viktor magántulajdonába veszi az országot.

Mindezt azzal a hazug látszattal, hogy “demokratizálja” a működtetést, függetleníti az intézményeket az államtól. Orbán megteremti XIV. Lajos álmát, aki azt mondta, hogy “az állam én vagyok”, de ez az ő esetében sem valósult meg olyan abszolút módon, ahogy Orbán esetében fog. Magyarország megszűnik államalkotó nemzet lenni, a Magyarország nevű projekt Orbán magántulajdona és magánvállalkozása lesz, aki strómanjai és bábjai révén tulajdonosa lesz a magyar államból kivett vagyonnak, intézményeknek és állami funkcióknak. Az alapítványok eredeti funkciója és rendeltetése nem ez. Ezek alapítványok.

Teljesen mindegy, ki van kormányon, mert hatalma nem lesz semmi fölött, mert minden Orbán kezében marad. Ha nem Orbán kezében lesz az államhatalom, akkor az csak arra lesz jó, hogy Orbán szívassa, minden rosszat és felelősséget áthárítson, miközben a tényleges hatalmat saját árnyékállama élén továbbra is ő gyakorol. Tekintettel arra, hogy ez a modell nem áll meg itt, hanem az élet és az állami funkciók minden teületére kiterjed majd, Magyarországot egyszerűn Orbán Viktor nevére írják. A törvény szerint az állam elveszítette a jogát arra is, hogy ezt visszavegye, mert az alapítói jogok is az alapítványokat illetik meg, ami nonszensz. De ez egyértelműen jelzi a valódi – álságos és álnok – szándékot. Ez egy rosszhiszemű szerződéssel egyenértékű aktus, amit egy bíróságnak egy perc alatt kellene megszüntetnie.

Ez nyilvánvalóan alkotmányellenes, törvénytelen, még akkor is, ha Orbán – az alkotmányos rend megdöntése után egyébként is illegális és illegitim parlamentben – megszavaztatja ezeket. Nem lehet elvenni a nép tulajdonát, önrendelkezését, vagyonát és államát. Ez akkor is törvénytelen, ha egy gátlástalan bűnszervezet “lepapírozza” és formailag törvényesnek látszó aktus során “törvényesíti”. Orbán alaptörvénye is törvénytelen módon született és érvénytelen, de még az orbáni alaptörvényben is az áll, hogy “Magyarország államformája köztársaság. A közhatalom forrása a nép. A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja”. Az “alapítványosdi” ezt megszünteti, mert a közvagyont és az állami felügyeletet is elveszi a közhatalomtól. Ez törvénytelen.

Az állami vagyon és az állami funkciók alapítványokba történő kiszervezése (kilopása) alap-törvényellenes (az igazi Alkotmányt tekintve alkotmányellenes), ezért ezek a parlamenti határozatok semmisek. Az, hogy Orbán az ugyancsak alaptörvénybe foglalt hatalmi ágak megosztását megszüntette (még az alaptörvényben is az áll, hogy “A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik”), és az Alkotmánybíróságot bűnszervezete részévé tette, csak súlyosbítja az alkotmánysértés tényét és nem törli el. Ezzel megszüntette a hatalmi ágak megosztását és megsemmisítette az alkotmányos kontrollt.

Orbánnak ezek az abszolút törvénytelen, alkotmányellenes, erkölcstelen és bűncselekményt megvalósító lépései egyértelműsítik, hogy diktatúrát épít, s nemcsak úgy, hogy az államhatalmat szerzi meg, és azt tőle visszavenni nem lehet, hanem az egész államot lecseréli saját magára. Ez egyértelműsíti, hogy Magyarországon nem lehet “csak” kormányt váltani, hanem az orbáni diktatórikus rendszert kell megdönteni, amire nemcsak azért nem alkalmasak a választások, mert azon az ellenzék semmiképpen nem nyerhet, hanem azért sem, mert olyan hamis látszatot kelt, mintha demokratikus választáson csak kormányzásra kapna felhatalmazást a megválasztott többség, de arra nem, hogy az Orbán-rendszert felszámolja. Márpedig a rendszer alkotmányellenes. Ellenzéki kormány nem is tud működni az Orbán-rendszerben.

Ezért nyilvánvaló, hogy a hatalom megszerzése és gyakorlása szempontjából semmi jelentősége nincs az Orbán által kiírt és manipulált választásoknak, mert egyrészt úgysem lehet győzni, másrészt nem jelent a győzelem semmit, mert a tényleges hatalom nem azé, akit a nép választ. Itt még egy utolsó választáson való részvételnek csak azért van értelme, hogy kiderüljön, és a leghülyébb ember is rájöjjön arra, hogy egy nagy átverés részese, Orbán kilopta az országot alóla: leváltani nem lehet, minden az övé, és nem hagyott más eszközt, mint a rendszer nép általi megbuktatását, a lázadást.

Feltéve, hogy a tíz éve gyalázatos módon Orbánnal kollaboráló korrupt parlamenti ellenzék nem fedi el ezt a tényt ezúttal is azért, hogy álellenzéki szerepét gyakorolhassa továbbra is annak anyagi előnyeivel, mintha semmi nem történt volna. Ebben az esetben a népnek a kollaboráns ellenzéktől függetlenül, vele szemben kell erre a felismerésre jutnia, s a népnek tőlük függetlenül szervezkednie. Ennek alkotmányos alapja az, ami az utolsó törvényes Alkotmányból a törvénytelen alaptörvényben is benne maradt, hogy “Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni”.

A népnek nemcsak joga, hanem kötelessége a hatalom kizárólagos birtoklása ellen fellépni. Az ellenzéknek pedig be kell fejeznie azt, hogy ezt legitimálja, és erre felhatalmazást ad. A mostani törvények után az ellenzéknek – ahogyan már számos más esetben is – azonnal el kellene hagynia a parlamentet, ahol ilyen alkotmányellenes törvények születnek, ahol törvényesített formában lopják el a magyar államot és a magyar közvagyont. Ez ellen a világ minden civilizált országában lázadás és felkelés törne ki, kizárólag Magyarországon nem, ahol ennél sokkal fontosabb a terasznyitás. Egy sörért eladják az országot.

error: Content is protected !!