Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Ellenzék beszédei összességében borzalmas képet mutatnak a kormányról.
Ez év első parlamenti beszédek.

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen


Jakab Péter a Jobbik elnöke
az ellenzéki válaszokat azzal kezdte, az oltáshoz nem szabad előnyöket juttatni, mert ezzel jogfosztottságba taszítják azokat, akik nem akarna kínai vakcinával oltatni. – Ha van valami kínai cucc, amivel beoltottak egymillió afrikai vagy kínait, akkor nekünk is jó, ha valakinek nem, azt hátrányok érik, ez nem más, mint zsarolás – mondta. A Jobbik elnöke szerint százezrek veszítették el a megélhetésüket, ezért ezek az emberek adott időben vissza fognak vágni. Orbánnak azt tanácsolja, „készüljön a bukásra”.   

 


Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Gyurcsány Ferenc DK elnöke azzal kezdte, kár buta vitákba belemenni az oltással kapcsolatban, a lényeg, hogy mindenki tartsa be a szabályokat és oltassa be magát. Az ellenzék óvatosságból szorgalmazza az Európai Gyógyszerügynökség engedélyét az orosz és a kínai vakcinára, ebből szerinte sem kellene politikát csinálni. – Mi magunk körül alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen, még ha a kormányfő által idézett statisztikák valószínűleg igazak is. Nincs még egy ilyen ország Európában, amelyik ilyen keveset adott volna bértámogatásra, munkahelyek megőrzésére – mondta. Gyurcsány szerint az egyetemi modellváltás azt jelenti, hogy pár fős kuratóriumoknak adják a nemzeti vagyon jelentős részét, ezzel a nemzetet lopják meg valójában. Mindezt azért, mert a kormányt zavarja a szellemi sokszínűség, ezért hazafiatlan cselekedet és a magyar szellemi felemelkedés elárulása. – Önök a következő hónapokban sokat fogják mondani az én nevemet, bármi is lesz a kérdés a válasz az lesz: Gyurcsány, de ennél felnőttebnek kellene kezelni ezt az országot – mondta a DK elnöke.


Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Schmuck Erzsébet az LMP képviselője azt mondta, a kormány kétszer annyi támogatást adott a sportnak, mint az egészségügynek, ez mindent elmond az értékrendjétől. Eközben az önkormányzatokat nincstelenné tették, így nem tudnak segíteni a bajba jutottakon. Az egy hétnyi nyugdíjemelés semmire nem elég, de Orbán Viktor ezt nem értheti, hiszen nagyon gazdag családban él. Hamis az az állítás, hogy a kormány megoldotta a kis és közepes jövedelműek helyzetét. 23 milliárd forint bérpótlékot ítéltek meg eddig, ami nemzetgazdasági szinten elenyésző összeg. A kormány csúsztat az adatokkal, mert a részmunkaidőben dolgozók bérét nem számítják bele a magyar átlagbérbe.


Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Szabó Tímea (Párbeszéd elnöke) arra emlékeztette Orbán Viktort, hogy korábban a halálos áldozatok számát tekintette a védekezés legfőbb mutatójának, ebből a szempontból rosszul állunk. Október végén már a második hullám dübörgött, miközben Orbán Viktor még 20 ezer emberrel együtt nézett focimeccset november elején. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint valójában 39 ezerrel több embernek nincs állása, mint tavaly, de ez a kormány statisztikáiban nem látszik. Pár napja 70 ezer embert fosztottak meg a térítésmentes gyógyítástól, miközben 300 ezer hivatalosan regisztrált munkanélküli van. Ennek a 70 ezer embernek az ellátása 56 milliárd forintba kerülne, erre még a nemzetközi vadászkiállításra is többet költ a kormány. Eközben a „kormány elkezdte körbe betonozni a Balatont, a Velencei tavat vagy a Fertő tavat is”. „Rogán Antal éppen a harmadik örökké tartó házasságát kötötte, és még véletlenül sem akart felvenni 1.5 milliárd forint hitelt a földvásárlására” – mondta, amikor Kövér László kikapcsolta a mikrofonját.


Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Alapvetően pusztulást és reménytelenséget látunk nagyon sok helyen

Tóth Bertalan az MSZP elnöke szerint a legrosszabb forgatókönyv valósult meg a második hullámban, mert a kormány nem készült fel időben. Az ellenzékiek, csak azért szavazták meg, mert Orbán magára vállalta a felelősséget, de a kormányfő bizalomból és felelősségből is megbukott, mert a hatalommal visszaélve alaptörvénybe foglalta a lopást,
hogy megszüntesse az egyetemi autonómiát, kivéreztesse az önkormányzatokat, elhallgattassa a Klubrádiót. – Mészáros Lőrinc vagy Semjén Zsolt, a Tenisz Szövetség vagy a Mathias Corvinus Collegium milyen munkát végzett el tíz milliárdos vagy éppen ötszáz milliárd forintos támogatásért cserébe?
– kérdezte. Eközben a kormány lesöpri az asztalról az álláskeresési járulék meghosszabbítását. Ha Orbán Viktor ezekre kérdezne rá a nemzeti konzultációban, valószínű olyan válaszokat kapna, amilyenekre nem számít.


Az elmúlt egy év alatt 20 százalékkal, az utóbbi tíz évben pedig összesen 786 százalékkal nőtt a 2010 óta parlamenti patkóban helyet foglaló képviselők átlagvagyona – derült ki az mfor.hu elemzéséből. A lap a február elsején nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatok alapján megállapította:
Míg 2010-ben átlag 3,1 millió forint nettó vagyonnal rendelkezett egy-egy választott tisztségviselő, ma ez az összeg már közel 28 millió forint. Mindez annak köszönhető – írták –, hogy bár a tartozásaikat is szépen halmozták, ennél nagyobb ütemben emelkedett a pénzügyi eszközök értéke.
forrás: Nészava
error: Content is protected !!