Cirkusz parlamentben, kormányváltás bizonytalan.
Egy tudatosan és következetesen normaszegő politizálás szempontjából teljesen irreleváns, hogy van-e a parlamentnek házszabálya, vagy akár az országnak alkotmánya. Így foglalta össze a jelenlegi rendszer lényegét Síklaki István szociálpszichológus. A jelek szerint Orbán Viktor személyes hatalmi ambíciói találkoztak a magyar társadalom – a központosított egyeduralom és a paternalista állam iránti – nosztalgiájával.
Kövér László tágabb értelemben ez pontosan az a fajta politikai stílus, magatartás, stratégia, amit Orbán Viktor hagyományosan követ. A jellemzője az arrogáns fellépés, annak nyomatékosítása, hogy bármit megtehet, nincs semmiféle korlátja, semmilyen normát nem kell betartania.
Alapvetően nem a Kövér döntése, ha Orbán Viktor úgy gondolná, hogy most nem elég hasznos számára ez a mentalitás, kommunikáció, az a kép, amit mutat, akkor pillanatok alatt meg tudná változtatni.
Az, hogy a parlamentet megfosztotta minden szerepétől, kormányzásának lényegét tükrözi: az egyeduralmat szolgálja. Nincs szüksége hozzá ténylegesen működő parlamentre sem, azt tehát ki kell üresíteni. Ehhez pedig tökéletesen megfelelnek az ismétlődő cirkuszok és megfelelő a személyiség.
Ellenzéki pártoknak semmire sincs lehetőségük volna lehetőségük. Ebben a rendszerben nincs lehetőség valódi Országgyűlést tartani. A jelenlegi állapot talán még a kisebbik rossz, hiszen a vitákból lehet híreket generálni, s nagy port ver fel, ha Kövér milliókra büntet egy képviselőt. Ez a műsor most több mint a semmi, ezzel kell beérniük.
Kövér László folyamatosan a házszabály rendelkezéseire hivatkozik, mintha annak olyan súlya lenne, mint a Bibliának. Az előírásokat természetesen mindig úgy értelmezi, ahogyan akarja. Amúgy pedig régóta nyilvánvaló, hogy a Fidesz a szabályokat bármikor a saját céljainak és érdekeinek megfelelően alakítja. Egy tudatosan normaszegő politizálás szempontjából teljesen irreleváns, hogy van-e házszabály, vagy nincs. Ugyanez érvényes persze még az alkotmányra is. |
A normák önkényes megszegésével, ilyen önkényuralom következik ami most van. Ennek a rendszernek jelenleg – úgy látszik – nincs ellenszere. Nagyon nehéz megmondani, hogy ez meddig tart és hová fajul. Orbán uralma stabil, így nem is nagyon lehet ellene mit tenni.
Jövő évi választás sem változtat az önkényuralmon, jó lenne, de bizonytalan. Illetve biztos, hogy nagyon nehéz lesz.
Ahol a szabályokat egyetlen cél érdekében hozzák, arra korlátozódnak, hogy amíg viszonylag toleráns a diktatúra, addig hangot adhat a kifogásainak és kifejezheti nemtetszését. De csak ennyi szerepe lehet az ellenzéknek.
Ebből egyenesen következik az a kérdés, hogyan jutottunk egyáltalán idáig? Ez jó kérdés és hosszan lehetne elmélkedni róla. Röviden annyit, hogy a központosított egyeduralom iránti tiszteletnek, a paternalista állam iránti nosztalgiának, valamint a tanult tehetetlenségnek nagy hagyományai vannak a magyar társadalomban. Ezt pedig egy olyan tehetséges politikus, mint amilyen Orbán Viktor, nagyszerűen ki tudja aknázni. Az iménti ismérvek mintegy száz-kétszáz éve a magyar társadalmi mentalitás szilárd részei. Aki élni akar velük, annak ez jó terepet kínál. Ha pedig elég ügyes, akkor tud is élni a lehetőséggel.
A Fidesz nem így indult, de Orbán így alakította. A rendes konzervatív liberalizmus olyan fajta kormányzást jelent, ami nem igen fér össze Orbán mentalitásával. A lényeg az, hogy nem így képzelte, de így alakult. Végül is a személyes hatalmi ambíciói találkoztak a magyar társadalmat régóta meghatározó igényekkel.
Keresztény demokrata szerepet játssza és ez az imázsa. A ’90-es évek közepén pozitív lépés volt, hogy az MDF széthullása után elfoglalta a polgári közép területet és azt erősítette. Ha tovább is viszi és egy polgári, konzervatív, parlamentáris, demokratikus rendszert, jó lett volna a magyar társadalomnak. Már tudjuk, nem így történt.
Ezek után tehát további „cirkuszokra” számíthatunk a parlamentben és biztosan ez még fokozódni is fog, ahogy közelednek a választások.