Az egész világra, veszélyes orbánista NER rendszere

Az egész világra, veszélyes orbánista NER rendszere


Donald Trump a mögötte álló szélsőjobboldali szavazókkal fogságba ejtette a republikánus pártot és a választásról szóló hazugságával gyakorlatilag két részre szakította azt. Mivel a republikánusok mögött álló média a legdurvább hazugságokat közvetítő propaganda, a párt egyre inkább csúszik Trump befolyása alá, aki megzsarolt minden republikánus politikust, hogy az ő hívei meghiúsítják az újraválasztásukat, ha ellenszegülnek neki. Márpedig Trump ma már egy nyíltan fasiszta diktátor képében jelenik meg, aki veresége után kísérletet tett egy puccsra is.

A Capitolium elleni január 6-i terrortámadás az amerikai történelem legsúlyosabb alkotmányellenes akciója volt, amit Trump szervezett az alkotmányos rend megdöntésére. De a republikánusokat támogató médiában (beleértve a mainstreamhez tartozó szélsőjobboldali Fox News-t is) a január 6-i államellenes bűncselekmény már hőstörténetté vált. A bíróságok sorban ítélik börtönre azokat, akik elkövették, miközben Trump útmutatása nyomán a republikánusok közül egyre többen hősöknek tekintik a bűnözőket.

Köztük Tucker Carlson is, aki közismert notórius hazudozó, akiről egy tényellenőrző oldal nem azt mutatta ki, hogy az adott időszakban hazudott, hanem azt, hogy egyetlen egyszer sem mondott igazat. Carlson Orbánék csúszópénzén Budapestről jelentkezett be egy hétig, Orbánnal készített egy nevetséges és hazug propagandainterjút, és úgy mutatta be Orbán fasiszta rendszerét, mint egy olyan működő modellt, amit Amerikai is követhetne.

Erre reagált Mitt Romney, mérsékelt republikánus, aki korábban elnökjelölt is volt, amikor az amerikai alkotmány napján tartott ünnepi beszédében óva intett mindenkit a magyar példától. Magyarországon súlyosan sérül a sajtószabadság, figyelmen kívül hagyják a népakaratot, Orbán saját magának és a cimboráinak halmoz fel vagyont. Magyarországot a fejlett világ egyik legkevésbé szabad, legkevésbé demokratikus országaként rangsorolják, ami mind igaz.

Magyarországon az alkotmányosságot felszámolták, Magyarországnak nincs törvényes, legitim és érvényes alkotmánya, mert az Orbán által önkényesen létrehozott “alaptörvény” éppen az ellenkezőjét tölti be annak, ami egy alkotmány funkciója: az alkotmány feladata, hogy megoltalmazza a jogállamiságot az önkényuralmi törekvésektől. Orbán legfeljebb a “133 bátor-ember” által el(nem)fogadott “alaptörvénye” pedig éppen az önkényuralmat testesíti meg és azt védi, abszolút törvénytelen kreálmány.

Csak sajnálhatjuk, hogy Mitt Romney nem érzékeltette hasznos példákkal a magyar fasiszta rezsim természetét, ahol az ellenzéki képviselőket a lábuknál fogva dobják ki a közmédiából, kivégzik a New York Times-nak megfelelő legnagyobb magyar napilapot, megszállják az egyetemeket, kirúgják a professzorokat, a diktátor gyerekkori barátja kapja az állami megrendeléseket, a közpénzek százmilliárdjai folynak a zsebébe havi rendszerességgel. Az amerikaiaknak érdemes lenne látniuk a valóságot, esetleg valaki vendégül láthatná egy hétre a CNN valamelyik riporterét.

Ha van valami, ami veszélyes Amerikára és az egész világra, az Orbán fasiszta rendszere. A demokrácia hamis látszatába burkolt diktatúra rosszabb, mint a nyílt diktatúra, mert lassabban öl.

error: Content is protected !!