Az M0-ás a forgalom miatt elesett a Mekk Elek-kormányzás miatt – ki vállalja a felelősséget?

Munkájukat végző, vagy munkába siető családapák és családanyák ezrei senyvednek az M0-áson a forgalom dugóban a fideszes Mekk Elek kormány alkalmatlansága miatt. – írja Komjáthi Imre
Csepel, Soroksár és egész Dél-Pest kárát látja ennek is. Közben a kormányzati felelősök hallgatnak, vagy egymásra mutogatnak. De néma maradt a csepeli kormánytag Németh Szilárd és a csepeli fideszes polgármester is.
A Hárosi Deák Ferenc híd kálváriája 2018 óta tart ugyanis a kormánynak azóta nem sikerül felújítani a hidat, sőt idén ugyanannak a problémának a megoldása miatt zárták le újból, amit már tavaly meg kellett volna oldaniuk. Az ebből fakadó közlekedési káosszal pedig már harmadik éve keseríti meg a Fidesz Csepel, Soroksár, Dél-Pest és az egész agglomeráció életét.

Ráadásul a híd a forgalom bedugulása miatt rázúdul a belvárosra, Budapest belső kerületeire.

Az M0-s déli szektora gyakorlatilag állandó forgalom dugókkal jellemezhető kora reggeltől estig.
A torlódás már olyan mértékű, hogy az M5-ös leágazástól az M6-os leágazás a korábbi 15 perc helyett most 1,5 óra alatt érhető el.

Mivel 2018 és 2020 között a dél-pestiek már egyszer végig várták a felújítással járó forgalom dugókat, ezért joggal merül fel bennük a kérdés, hogy mégis miért kezdődik minden elölről?

Miért nem lehet elsőre, jól megrendelni és elvégeztetni a híd felújítását? Ki a felelős a közlekedési káoszért?

Kinek a hibája miatt fosztanak meg rengeteg értékes időtől a munkába vagy éppen haza igyekvő embereket?

A Fidesz nem maradhat adós a válaszokkal, ezért az MSZP írásbeli kérdéseket nyújtott be a kormány tagjainak.

 

A legrosszabb ellenzéki kormánykoalíció jobb lesz, mint a legjobb Orbán valaha is volt itt>>>

error: Content is protected !!