Túl sok volt a jó tanuló Zuglóban, inkább senki nem kapott oklevelet a tankerületi központtól

 Egyszerűen becsapták a gyerekeket.

Egyszerűen-becsapták-a-tanuló-gyerekeket

A beígért oklevél, az a gyerekeknek sokat jelentett volna. És ilyen korán szembesülnek a felnőttek finoman szólva sajátságos ígérgetéseivel. Mindezt a rossz minősítést egy egyszerű oklevél át NEM adása váltotta ki. Egyszerűen-becsapták-a-tanuló-gyerekeket, “100 ötös” pályázatot hirdettek több zuglói iskolában, aminek lényege, hogy az év közben legalább 100 ötöst szerző gyerekeket oklevéllel jutalmazzák.
A végén azonban a gyerekek semmit nem kaptak – írja az Index egy olvasó beszámolója alapján.
Az iskolaigazgatóknak küldött tájékoztatásból kiderült, hogy az iskolák nagyságrendekkel több gyerek nevét küldték be, mint amire a Közép-Pesti Tankerületi Központnál számítottak, ezért aztán úgy döntöttek, hogy inkább senki nem kap semmit.
Az Index megkereste az érintett iskola igazgatóját és a tankerületi vezetőt, de furcsa dolgokkal találkoztak.
Dr. Házlinger Györgyöt, a tankerület vezetőjét elérték telefonon, miután emailben elküldték neki a kérdéseket.
Azt mondta, megnézi a levelet, és reagál.
Ezt azonban nyolc napja nem tette meg, azóta telefonon sem lehet elérni.
Választ az iskola igazgatójától sem kaptak.

Jó forrás: Népszava.hu

error: Content is protected !!