Belecsapott a kampányba a bolgár ellenzék

Egy szófiai parkban hatalmas zenei fesztivállal nyitotta meg kampányát az egyik legnagyobb bolgár ellenzéki tömörülés. A Demokratikus Bulgáriáért olyan jobb-közép szervezeteket fog össze, amelyek mind úgy vélik: reformokra van szükség, hogy véget vessenek az országot megbénító korrupciónak. A legújabb felmérések szerint a szövetség 10 százalékot is szerezhet a július 11-ikei parlamenti választáson, ezzel pedig a harmadik legnagyobb erővé léphet elő.

Az áprilisi voksolást azért kell megismételni, mert az utóbbi két hónapban egyik párt sem tudott kormányt alakítani.

– Nehéz megjósolni a szavazás eredményét, de mi minden kiábrándultat megpróbálunk megszólítani. A társadalom 20 százaléka csak annyit tud, hogy változást akar és ez nagy erő – magyarázta a pártszövetség társelnöke.

Hriszto Ivanov maga is közelről látta a 12 éve regnáló Bojko Boriszov féle vezetés visszásságait, 2014 és 15 között ugyanis a kormány igazságügyi minisztere volt. Éppen azért távozott, mert a korrupció ellenes törvényt nem tudta átverni a parlamenten.

Ivanov azzal vált ismertté, hogy tavaly egy bolgár oligarcha birtokán szeretett volna kikötni csónakjával, a biztonsági őrök azonban visszatuszkolták a folyóba. Az eset után az ellenzéki megmozdulások szónoka és irányítója lett. Népszerűségét csak az tépázta meg, hogy egy ilyen gyűlésen szívélyes beszélgetésbe elegyedett a Balkán egyik rettegett maffiafőnökével, akit szemmel láthatólag jól ismert.

error: Content is protected !!