Csinos Szőke nő vezetni tanul

Csinos Szőke nő vezetni tanul

(Tegye félre a komolyságát, ez egy virtuális humoros párbeszéd.)

Szóval maga az?
Hát én mondjuk, keskenyebbre számítottam,
de majd beteszünk még egy ülést! Jól ül?
Még meg sem kérdeztem: autóban ült már?
Jó, ez meg fogja könnyíteni a dolgot!
Mert ez az autó, annyiban különbözik attól, amiben maga már ült,
hogy itt nem kell a zsetont elöl bedugni!
És áramszedőnk sincs!

Na figyeljen!
Ahol most vagyunk, ez az autó belseje!
Alattunk vannak az ülések.
Ebben a típusban elöl két fotel, hátul meg egy kanapé van.


Ülőhelyeink előre néznek, a menetirány
felé, ezért kérem, legközelebb már maga is így foglaljon helyet!

Nézzük a kezelőszerveket!
A legfontosabb kezelőszerv a Rendőrkapitányság!
Erre később maga is rájön majd!
Na most, látja, odalent van három pedál!
A jobb szélső gyorsításkor kell, a középső lassításkor, a bal szélső pedig akkor, amikor végképp nem tudja, mit csináljon!

Ez a kerek a kormány.
Két irányba is fordítható, mert ez egy drágább típus!
Szóval, ha a kvarcóramutató járásával megegyező irányba forgatom, az autó balra görbül.

Ha ellenkezőleg, akkor ki kell fizetni a kirakatüveget!
Itt a kormány közepén találja a dudát.
Eltérően az eddig útjába került dudáktól, ebből csak egy van! Ez viszont szól!

Na itt meredezik a sebességváltó!
Próbálja meglátni, aztán megszeretni!
Elmagyarázom a működését!
Egyenesen föl: egyes! Hátra le: kettes! Jobbra föl: hármas!
Jobbra le: négyes, na próbálja meg betenni!
Na látja, ez most egyes! Csinos Szőke nő vezetni tanulDe a jövő órán még felelhet a kettesért!

Ez a kar itt mögötte a kézifék.
Na ebbe kell kapaszkodni, ha a lábfék nem működik.
Húzza meg fölfelé!

Nem kell ilyen erősen!!
A kart, azt adja vissza!

Na most pedig menjünk ki a forgalomba, hadd szokja magát a kocsi!
Üljön kényelmesen!
Kapcsolja be az övet!

Én nem bánom, felőlem oda is ülhet, csak nem fogja elérni a pedálokat!
Nézze, én nem akarok beleszólni, de mégis ajánlanám, hát jöjjön már előre!
Tudom, hogy ott hátul kényelmesebb, de legalább amíg tanulunk, vezessen a kormány felől!
Próbálja még egyszer, na!
A kéziféket most nem tudja kiengedni, mert be van zárva a csomagtartóba!


Körülnézünk! Ajánlom figyelmébe a sík tükrünket,
Indulunk szépen, nem kell sietni… Váltson feljebb.. Kettes… Jó…
Kikerüljük a kerékpárost…
Hát ez még nem volt valami tökéletes!
Index jobbra, megállunk!
Fölsegítjük a biciklistát…

Na én úgy látom, ez inkább vegyes páros, mint kerékpáros!
Remélem, ezután tudni fogja, hogy a kikerülésnél a kormányt is el kell fordítani!
Menjünk tovább, munkaközösség kifizeti…

Nézze, én nem akarok már megint beleugatni, de próbáljon talán arra koncentrálni, hogy maga most nem gyalogos!
Mondogassa magában: Nem vagyok gyalogos, nem vagyok gyalogos, na!
És hogyha ez sikerült, akkor esetleg… lemehetnénk a járdáról!

Csinos Szőke nő vezetni tanul

Csinos Szőke nő vezetni tanul

Figyeljen, jobkéz-szabály!
A busznak van előnye! De nem kell behozni!

Ott meg egy zebra, vigyázzon!!
Most mondja meg őszintén, kell nekünk ez a néni?
Kérjen tőle bocsánatot!
Húzza le a szoknyáját az arcáról!
Mára ennyi elég lesz, rosszból is megárt a sok!
Arra kérném, álljon be oda a két kocsi közé!

Talán befér, most ment ki onnan a kamion! Na lassan jöjjön hátra…
Még jöhet… Még. Még egy kicsit… Jó! Most szálljon ki, oszt nézze meg,
hogy mit csinált!

Tudom már, mi lesz a következő óra anyaga!
Megtanuljuk, hol vannak a legfontosabb kórházak!
Hát nézze, hogy is mondjam!
Nem akarom túldicsérni az első óra után…
Lehet, hogy átmegy a gyakorlati vizsgán, de hogy nem kocsival, az biztos!
frissített: 2008,03.07

Női szexis fehérneműk, felnőtt női igazi erotikus jellegű fehérneműk 2020>> III.

error: Content is protected !!